Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Felújítási kommandó ellenőrzi a lakástatarozást


Épületet vakolnak Szolnokon.
Épületet vakolnak Szolnokon.

Nagy kérdés, hogy lesz-e elég ember az állami támogatással megvalósuló felújítások ellenőrzésére, mert a kormányhivatalok már most is leterheltek. Csak két hónap telt el az új évből, de már nyolcszor drágult a gázolaj, és az is kiderült, Szabolcsban fele annyit keresnek az emberek, mint Budapesten. Ez a Szabad Európa heti gazdasági összefoglalója.

Sok öreg lakás kerül eladósorba

Elképesztő változásokat hozott a hazai ingatlanpiacon, a januárban indult otthonfelújítási program. Azok a családok, akik felújítják az ingatlanukat a költségek felét, legfeljebb 3 millió forintot visszaigényelhetnek az államtól. Eddig ez a legkomolyabb állami támogatás, amely akár egy gyermekes, használt ingatlanban élő, vagy vásárolni szándékozó család igénybe vehet. Hiába lehet 10 millió forintnyi támogatást igényelni a három gyermekes családoknak, ha azt csak újépítésű ingatlanra lehet költeni. Sokan nem képesek egy újépítésű ház árát kifizetni, miközben olyanok is akadnak szép számmal, akik nem akarnak három gyermeket vállalni.

A hárommilliós felújítási program miatt komoly mocorgás indult el a lakáspiacon. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint jelentősen emelkedett a honlapjukon meghirdetett felújítandó, nagy energiafogyasztású lakások száma. Sőt, idén februárban 17 százalékkal több energiatanúsítvány készült a két legrosszabb energetikai kategóriába (II és JJ) sorolt ingatlanokra, mint tavaly ugyanekkor. Ez azt jelenti, hogy ennyivel több lakás kerül eladósorba, hiszen ahhoz, hogy valaki eladhasson, kötelező energiatanúsítványt készíttetni.

Sokan készülnek arra, hogy éljenek igénybe vegyék a 3 millió forintos felújítási támogatást. A Szabad Európa is több olyan családdal beszélt, akik fel kívánják venni a támogatást és a hozzá kapcsolódó hatmillió forintos fix kamatozású hitelt is.

Az is nyílt titok, hogy sokan vissza fognak élni a lehetőséggel, hiszen a támogatás igényléséhez elég csak számlákat bemutatni. A megvásárolt alapanyagról készült számlákkal nem lehet csalni, a munkadíjat azonban papíron „fel lehet tornászni” és máris 4-5 milliós felújításból hármat az állam finanszírozott meg.

„Elvileg szigorú ellenőrzésre számíthatnak azok, akik igénybe veszik a felújítási ingyen milliókat. De csak elvileg, mert erősen kérdéses, hogy a tengernyi adminisztrációval terhelt kormányhivataloknál lesz-e ehhez elegendő szakember”írta ezzel kapcsolatban az Mfor. A portál szerint a támogatás jogosságát elvileg számlák alapján kell majd ellenőrizni, ami egyrészt fehéríti az építőipart, másrészt viszont a felújításba kezdőknek jobban kell figyelniük, mert még mindig csak ritkán intéznek mindent legálisan az építőiparban.

Bajban vannak a budapesti taxisok

„Nagy pofont kaptak a taxisok a vírustól, és messze még a kilábalás: a budapesti sofőrök közel harmada adta fel hivatását a koronavírus-járvány tavaly tavaszi kitörése óta”írta a Napi.hu. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint egyre kevesebben bíznak abban, hogy egyhamar újraindul az élet a fővárosban. 2020-hoz képest több mint 30 százalékkal csökkent a fővárosi taxi-engedélyek száma, már 5000 taxis sincs Budapesten. Mindeközben a fuvarok iránti kereslet 50-60 százalékkal esett vissza, de Budapesten kívül, olyan régiókban, ahol főként a turisták hívtak taxit, 90-95 százalékos csökkenés is előfordul, ami lényegében lenullázódást jelent.

Taxisok a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.
Taxisok a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.

A legnagyobb gond azzal van, hogy sokan dolgoznak otthonról, a megbeszélések, tárgyalások nagy része az online térbe került, és a járvány miatti lezárások miatt a turisták sem jönnek Budapestre.

A legnagyobb budapesti cégnél, a Főtaxinál a franchise partnerek száma 35 százalékkal csökkent, és amint a jogszabályok lehetővé tették, csomagküldési szolgáltatást is indítottak. A Bolt (korábban Taxify) sofőrjeinek csak 15 százaléka távozott az elmúlt egy évben. A taxiscég alternatív pénzkereseti lehetőségként tavaly áprilisban elindította étel házhozszállító szolgáltatását, amelyhez több sofőrük is csatlakozott, mára már külön futárbázissal dolgoznak.

Idén nagy drágulás jön a kutakon

A március hónap is üzemanyagár emelkedést hozott a hazai kutakon – tudta meg a holtankoljak.hu. A héten a benzin átlagára további 6 forinttal emelkedik, gázolajat pedig bruttó 2 forinttal magasabb áron lehet tankolni hét közepétől. Január óta a benzin átlagára közel 50 forinttal emelkedett, a gázolaj literenkénti átlagára pedig közel 40 forinttal drágult. A 95-ös benzin átlagára 419, a gázolajé 429 forint, de a töltőállomásokon eltérő árak is lehetnek. Szakértők arra számítanak, hogy a járvány legyőzését követően, a gazdaságok újranyitásával párhuzamosan az üzemanyagok további drágulására kell számítani.

A pesti fizetések felét kapják Szabolcsban

Tíz évvel kullog a szabolcsi átlagbér a budapesti mögött: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átlagosan 184 ezer forint a nettó átlagbér (a statisztikai hivatal adatai szerint), ennyi volt a nettó átlagbér a fővárosban 2011-ben – közölte az Mfor.

De még sokkolóbb adat, hogy most Budapesten a nettó átlagbér 334 ezer forint, azaz 150 ezer forinttal többet visz haza átlagosan egy budapesti alkalmazott, mint egy szabolcsi. Kis túlzással tehát majdhogynem csupán fele annyit keres egy szabolcsi, mint egy fővárosi alkalmazott. A második legkisebb átlagos nettó fizetés Békés megyében érhető el, 194 ezer forint. És még Nógrád az a megye, ahol nem éri el a nettó átlagbér a havi 200 ezer forintot.

Harmadával több autó fut az utakon

Tíz év alatt közel harmadával nőtt az ország személygépkocsi-állománya, azonban az átlagos életkoruk is emelkedett, több mint három évvel. Ennek oka az új és a használt autók árában meglévő jelentős különbség, valamint az, hogy elmaradt az állami ösztönzés (például a roncsprémium rendszer) a gépkocsik fiatalabbra cseréléséhez. „Magyarországon 2019-ben, a gazdasági növekedés csúcspontján, 3,8 millió darab személygépkocsi volt. 2010 és 2019 között a reálkeresetek 85 százalékkal emelkedtek, miközben a személygépkocsik száma 28 százalékkal, 828 ezer darabbal növekedett”olvasható a GKI Gazdaságkutató elemzésében a hazai autóállományról. Az adatokból kiderül, sokan nem engedhetik meg maguknak azt, hogy új autót vásároljanak, emiatt elképesztő méreteket ölt az import. Ma már – a járvánnyal terhelt 2020-as évet leszámítva – több, öreg autót hoznak be, mint amennyi újat eladnak.

A cikkben a Napi.hu, a Népszava és a 24.hu tudósításait használtuk fel.

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

XS
SM
MD
LG