Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Fideszes kontroll alatt a helyi nyilvánosság Hajdúnánáson, ahol 2019-ben senki sem tudott győzni


A polgármesteri hivatal épülete Hajdúnánáson
A polgármesteri hivatal épülete Hajdúnánáson

A hajdúnánási városvezetés korlátozta a testületi ülések közvetítését az önkormányzati tévében, ahol egyébként is csökkent az ellenzéki politikusok jelenléte. A helyi pártlap főszerkesztőjét állították a közpénzből fenntartott városi újság élére. Még a legnépesebb helyi Facebook-csoportban is önkormányzati dolgozó terjeszti a Fidesz üzeneteit.

Június 9-én önkormányzati – valamint európai parlamenti – választásokat tartanak Magyarországon. Hajdú-Bihar vármegyében Hajdúnánás azon kevés települések egyike, ahol az ellenzéknek reális esélye lehet a helyi közhatalom megszerzésére. Ennek oka egyrészt az, hogy az itteni oppozíció egyszerre egységesebbnek és – a település méretéhez képest – aktívabbnak is mutatkozik, mint bármelyik másik hajdú-bihari városban, másrészt már az előző, a 2019-es választásokon is az ellenzéki összefogás (DK–MSZP–Jobbik–Momentum–LMP–HESZE) szerzett több képviselői mandátumot.

Abban, hogy végül mégsem vették át Hajdúnánás vezetését (6:6-os patthelyzet alakult ki a képviselő-testületben, majd később, egy ellenzéki képviselő halálát követően a Fidesz került többségbe), nagy szerepe volt annak, hogy nem indítottak saját polgármesterjelöltet azzal az indokkal, hogy így több forráshoz juthat a település. Információink szerint ezúttal másképp tesznek, és Bódi Judit, az ellenzéki szövetség jelenlegi önkormányzati frakcióvezetője személyében fel fognak mutatni egy potenciális új városvezetőt.

Bódi Judit az egyik lakossági fórumon Hajdúnánáson
Bódi Judit az egyik lakossági fórumon Hajdúnánáson

Nagyon úgy tűnik ugyanakkor, hogy az ellenzéknek nehéz dolga lesz kampányüzenetei célba juttatásában. A jelenlegi városvezetés ugyanis az elmúlt években, különösen az elmúlt hónapokban szinte teljesen a saját kezébe vette a helyi nyilvánosság irányítását, kiszorítva onnan az oppozíciót. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a település január 25-i képviselő-testületi ülésén az önkormányzati televízió – a korábbi gyakorlattól eltérően – már csak egy, a terem végében elhelyezett kamerával rögzítette az ülésen történteket. Szólláth Tibor (Fidesz) polgármester az esemény elején ellenzéki kérdésekre válaszolva, Bódi Judit frakcióvezető felé fordulva elmondta: azért hozott döntést az önkormányzati televízió munkájának korlátozásáról, mert szerinte a képviselőknek nem az a dolguk, hogy színészként szerepeket játsszanak. „Ön most éppen a naiv háziasszony szerepét játssza, miközben egy-egy ilyen ruci, amiben megjelenik, az egy féléves konyhapénze egy átlagháziasszonynak” – fogalmazott, majd arra kérte, ne játssza el a „szegény asszonyt”, hiszen valójában egy milliárdos, aki hatalmat akar szerezni. „Csináltasson reklámfilmeket” – javasolta. Az eset előzménye, hogy Bódi Judit több alkalommal közzétette saját közösségi felületein a testületi ülésen feltett kérdéseit és a hozzászólásait.

„Ismerem ezeket a hisztis napokat” – mondta a polgármester az ellenzéki frakcióvezetőnek

A Szólláth Tibor és Bódi Judit közötti politikai konfliktus 2021-ben országos médiaérdeklődést váltott ki azt követően, hogy a Debreciner megírta: a polgármester egy testületi ülésen szexista megjegyzésekkel igyekezett elhárítani az ellenzéki frakcióvezető kritikáit. „Úgy látom, hogy ez egy nehéz nap önnek is, képviselő asszony. (…) Vannak ilyen napok, hölgyeknél ez nehezebb” – mondta Szólláth. Később, miután Bódi felhívta a polgármester figyelmét arra, hogy egy nyílt ülést zárt ülésként jelentett be, Szólláth arra kérte a frakcióvezetőt, hagyja őt az ülést vezetni, majd megjegyezte: „Van egy feleségem és van egy lányom is, ismerem ezeket a hisztis napokat, nehéz.” Bódi Judit jelezte a polgármesternek, hogy ez már a második szexista beszólása volt az ülésen. Szólláth később, egy szünetet követően elnézést kért a kijelentéseiért.

Szólláth Tibor még tavaly ősszel bejelentette, hogy 2024-ben nem indul újra polgármesterjelöltként. Nagyné Legény Ildikó (Fidesz) alpolgármestert jelölte ki utódjául, aki elfogadta a felkérést. Arról nincs tudomásunk, hogy Szólláth javaslatát az elhangzását megelőzően megszavazta volna a Fidesz városi taggyűlése, bármilyen szervezete.

Szólláth Tibor polgármester (középen) jobbján Nagyné Legény Ildikó alpolgármesterrel az egyik Hajdúnánási közmeghallgatáson
Szólláth Tibor polgármester (középen) jobbján Nagyné Legény Ildikó alpolgármesterrel az egyik Hajdúnánási közmeghallgatáson

A műsorvezető még beharangozta, de már nem szerepelhetett

Nem ez volt azonban az egyetlen eset, amikor a városvezetés láthatóan belenyúlt az önkormányzati televízió működésébe oly módon, hogy az a helyi ellenzék lehetőségeit rontotta. Bódi Judit egészen januárig nagyjából havi rendszerességgel kapott meghívást a Hajdúnánási Televízió Itthon-otthon című műsorába. Ez azért is volt fontos, mert a műsorvezető kérdéseire válaszolva alkalma volt részletesen kifejteni az ellenzéki frakció álláspontját különféle helyi közügyekben, néhány éve pedig még vitákat is rendeztek itt Bódi és a Fidesz jelenlegi polgármesterjelöltje, Nagyné Legény Ildikó között. Azonban január 17. óta mintha ez a kapu is bezárult volna előtte, azóta ugyanis egyszer sem szerepelhetett. Erre láthatóan maga a műsorvezető sem számított, a január 17-i beszélgetést ugyanis azzal zárta: a januári testületi ülés után, februárban folytatják – mégsem hívták meg a politikust.

A helyi pártlap főszerkesztője az önkormányzati újság élén

Nemcsak a helyi televíziónál, hanem az önkormányzat ingyenesen terjesztett nyomtatott lapjánál is jelentős változás történt 2024 elején. Január 11-én ugyanis új főszerkesztő irányításában jelent meg a Hajdúnánási Újság. Ő Uri Dénes Mihály, az önkormányzat Művelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottságának nem képviselő tagja, aki egyben a Nánási Polgár nevű kiadványnak is főszerkesztője. Ez a helyi Fidesz-frakció (hivatalos nevén Polgári Összefogás) pártújságja. A Hajdúnánási Újság általa szerkesztett két számában a helyi ellenzék egyáltalán nem, a Fidesz azonban több megszólalási lehetőséget is kapott. Úgy tudjuk, az ellenzéki frakció kifejezetten kérte egy írása megjelentetését a főszerkesztőtől, aki elutasította.

Uri Dénes Mihály március 8-án – tehát már az önkormányzati lap főszerkesztőjeként – mint aktivista vett részt a helyi Fidesz-frakció nőnapi virágosztásán, amit a képviselőcsoport több fotóval is dokumentált közösségi oldalán.

Uri Dénes Mihály 2024. március 8-án – tehát már az önkormányzati lap főszerkesztőjeként – mint aktivista vett részt a helyi Fidesz-frakció nőnapi virágosztásán, amit a képviselőcsoport több fotóval is dokumentált közösségi oldalán
Uri Dénes Mihály 2024. március 8-án – tehát már az önkormányzati lap főszerkesztőjeként – mint aktivista vett részt a helyi Fidesz-frakció nőnapi virágosztásán, amit a képviselőcsoport több fotóval is dokumentált közösségi oldalán

Irányított pletykák?

A fentiek mellett nem elhanyagolható az sem, hogy a város lakosainak legnépesebb, jelenleg közel 21 ezer tagot számláló Facebook-csoportja, a Hajdúnánási pletyka kezelésében 2021 márciusában változás állt be. Az akkori közlés szerint a korábbi üzemeltetők jelezték, hogy „nem kívánják tovább fenntartani, működtetni az oldalt, mert belefáradtak a sok támadásba, melyet önkéntes munkájuk után kaptak”. A felületet jelenleg két olyan személy kezeli, akik Facebook-profiljuk szerint az önkormányzat dolgozói. Egyikük többször is osztott már meg a csoportban a helyi Fidesz-frakciótól vagy fideszes influenszerektől származó médiatartalmakat. A csoport tagjai gyakran cenzúrára panaszkodnak hozzászólásaikban.

Vannak még használható platformok

Az ellenzéknek persze még így is bőven marad lehetősége üzenetei célba juttatására, hiszen a Facebookon belül sem csupán a csoportokon keresztül lehet kommunikálni a helyiekkel, és akkor még nem beszéltünk az olyan platformokról, mint az Instagram vagy a TikTok – az utóbbin egyébként Bódi Juditnak van is saját csatornája.

De az önkormányzati tévéből sem szorították ki teljesen a helyi ellenzéket, egy sajtótájékoztatójukról készített anyag például még február 23-án megjelent a csatornán. Minden jel arra utal azonban, hogy a városvezetés igyekszik a rendelkezésére álló eszközökkel korlátozni az ellenzék kommunikációját.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük Szólláth Tibor polgármestert, Uri Dénes Mihályt, a Hajdúnánási Újság főszerkesztőjét és a Hajdúnánási pletyka Facebook-csoport kezelőit. Az általunk kért határidőig közülük mindössze Marton Zoltán, a közösségi médiás felület moderátora reagált az érdeklődésünkre. Arra a kérdésünkre, hogy valóban korlátozzák-e egyes politikai tartalmak megjelenését, annyit válaszolt, ő egy szuverén ember, aki a meggyőződése és a tudása, ismeretei alapján tevékenykedik. Kíváncsiak voltunk arra is, összeférhetőnek tartja-e, hogy egy önkormányzati dolgozó a csoport kezelésére kapott jogosultságát arra használja, hogy egy helyi képviselő-testületi frakció üzeneteit közvetítse a lakosoknak. Erre úgy reagált: már azelőtt a Hajdúnánási pletyka moderátora volt, mielőtt elkezdett volna az önkormányzatnál dolgozni.

Amennyiben az ügy többi, általunk megszólított szereplője reagál érdeklődésünkre, cikkünket frissítjük.

Polgár Tóth Tamás írása.
  • 16x9 Image

    debreciner.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    debreciner.hu Debrecen és környékének híreit, eseményeit követi.

XS
SM
MD
LG