Fokozott diplomáciai erőfeszítések a közel-keleti konfliktus eszkalációjának megelőzése érdekében
Antony Blinken amerikai külügyminiszter Dohában 2024. június 12-én
A brit és a francia külügyminiszter Izraelbe látogatott pénteken, miközben Katarban is folytatódnak a nemzetközi közvetítéssel zajló tűzszüneti tárgyalások a zsidó állam és a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet között.
A palesztin enklávé egészségügyi hatóságai előző nap arról számoltak be, hogy a halottak száma mára meghaladta a negyvenezret. Ezzel párhuzamosan továbbra is sokan tartanak Irán és a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet megtorlásától, miután Izrael nemrég likvidált több vezetőt külföldön.
„Ez egy veszélyes pillanat a Közel-Kelet számára – figyelmeztetett David Lammy brit külügyminiszter. – Egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a helyzet kicsúszik az irányításunk alól. Bármilyen iráni támadás pusztító következményekkel járna a régióra nézve” – tette hozzá.
Francia kollégája, Stéphane Séjourné leszögezte: „A békéhez sosem késő.(…) Mindenáron el kell kerülnünk egy regionális háborút, amelynek szörnyű következményei lennének.”
A két európai külügyminiszter a nap folyamán közösen egyeztet majd az izraeli diplomácia vezetőjével, Jiszráel Kaccal és Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős miniszterrel.
Elemzők szerint az lenne a feszültség csillapításának legjobb módja, ha Izraelnek és a Hamásznak sikerülne megállapodásra jutnia a harcok szüneteltetéséről és a terrorcsoport által elhurcolt túszok szabadon bocsátásától.
Az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom csütörtökön kezdett újabb tárgyalási fordulóba, a nemzetközi közvetítők egy izraeli küldöttséggel is egyeztettek Dohában.
A Hamász, amely nem vett részt közvetlenül ezeken a tárgyalásokon, azzal vádolja Izraelt, hogy további követelésekkel egészítette ki a korábbi javaslatot, amellyel elviekben minden fél egyetértett. Izrael épp ugyanezzel vádolja őket.
John Kirby, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője fontos lépésnek nevezte az egyeztetéseket, ugyanakkor rámutatott, hogy az ügy rendkívül összetett, így sok munka van még hátra.
Kitért arra is, hogy Irán megtette a szükséges előkészületeket, és hamarosan támadhat.
A nemzetközi közösség abban bízik, hogy egy tűzszüneti megállapodás elejét venné Irán és a Hezbollah bosszúcsapásainak is.
Egy névtelenséget kérő bennfentes forrás konstruktívnak minősítette a tárgyalásokat, amelyek Katar tájékoztatása szerint pénteken is folytatódni fognak.
A gázai egészségügyi hatóságok szerint a halottak száma már átlépte a negyvenezret, emellett mintegy 92 ezren megsebesültek. E statisztikákban nem tesznek különbséget a civilek és a fegyveresek között, azonban állítólag az áldozatok mintegy kétharmadát nők és gyerekek teszik ki.
Fél év alatt a földdel tették egyenlővé: harminchétmillió tonna veszélyes törmelék lett a Gázai övezetből
1/8Lerombolt lakóház a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban 2024. március 22-én. Izrael katonai hadjárata a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista csoport ellen pusztasággá változtatta a 2,3 millió lakosú, szűk, tengerparti terület nagy részét
Az ENSZ becslése szerint harminchétmillió tonna fel nem robbant lőszerekkel vegyes törmelék keletkezett eddig az izraeli támadások nyomán a Gázai övezet városaiban. A romok eltakarítása körülbelül tizennégy évig tarthat. Eközben a civil áldozatok száma, köztük a gyerekeké, drasztikusan nő.
2/8Az izraeli csapásokban lerombolt házak látképe a Hán Júnisz menekülttáborból nézve 2023. november 29-én. A legtöbb civil hajléktalan, alultáplált és beteg
Az ENSZ becslése szerint harminchétmillió tonna fel nem robbant lőszerekkel vegyes törmelék keletkezett eddig az izraeli támadások nyomán a Gázai övezet városaiban. A romok eltakarítása körülbelül tizennégy évig tarthat. Eközben a civil áldozatok száma, köztük a gyerekeké, drasztikusan nő.
3/8Egy palesztin férfi a rafahi otthonára mért izraeli csapások helyszínéről viszi el a holmiját 2024. március 26-án. Pehr Lodhammar, az ENSZ aknamentesítési szolgálatának (UNMAS) vezetője egy genfi tájékoztatón elmondta, hogy a háború becslések szerint harminchétmillió tonna törmeléket hagyott maga után a sűrűn lakott területen
Az ENSZ becslése szerint harminchétmillió tonna fel nem robbant lőszerekkel vegyes törmelék keletkezett eddig az izraeli támadások nyomán a Gázai övezet városaiban. A romok eltakarítása körülbelül tizennégy évig tarthat. Eközben a civil áldozatok száma, köztük a gyerekeké, drasztikusan nő.
4/8Rafahiak mentik ki a tárgyaikat lebombázott házukból. Lodhammar elmondta, hogy bár lehetetlen pontosan meghatározni a Gázában található fel nem robbant lőszerek számát, de az előrejelzések szerint megfeszített munkával akár tizennégy évig is eltarthat a terület megtisztítása
Az ENSZ becslése szerint harminchétmillió tonna fel nem robbant lőszerekkel vegyes törmelék keletkezett eddig az izraeli támadások nyomán a Gázai övezet városaiban. A romok eltakarítása körülbelül tizennégy évig tarthat. Eközben a civil áldozatok száma, köztük a gyerekeké, drasztikusan nő.
5/8Palesztin gyerekek egykori otthonuk előtt Hán Júniszban 2024. március 29-én. Ha megérik, azaz nem halnak éhen vagy nem lépnek fel nem robbant aknára, Lodhammar becslése alapján felnőttként láthatják viszont egykori városukat
Az ENSZ becslése szerint harminchétmillió tonna fel nem robbant lőszerekkel vegyes törmelék keletkezett eddig az izraeli támadások nyomán a Gázai övezet városaiban. A romok eltakarítása körülbelül tizennégy évig tarthat. Eközben a civil áldozatok száma, köztük a gyerekeké, drasztikusan nő.
6/8Néhai gyerekszoba Rafahban 2024. február 4-én. Az ENSZ szerint a Hamász október 7-i támadása óta – amelyekben harminchárom gyermek halt meg Izraelben – több mint tizenháromezer-nyolcszáz gyermek halt meg Gázában. Az UNICEF jelentése szerint legalább ezer gyermeknek amputálták az egyik vagy mindkét lábát
Az ENSZ becslése szerint harminchétmillió tonna fel nem robbant lőszerekkel vegyes törmelék keletkezett eddig az izraeli támadások nyomán a Gázai övezet városaiban. A romok eltakarítása körülbelül tizennégy évig tarthat. Eközben a civil áldozatok száma, köztük a gyerekeké, drasztikusan nő.
7/8Egy ház romjai a Gázai övezet északi részén 2024. április 22-én. A gázai egészségügyi minisztérium szerint október 7. óta legalább harmincnégyezer palesztin halt meg a Gázai övezetben, és több mint hetvenhétezer sebesült meg az izraeli katonai offenzíva során
Az ENSZ becslése szerint harminchétmillió tonna fel nem robbant lőszerekkel vegyes törmelék keletkezett eddig az izraeli támadások nyomán a Gázai övezet városaiban. A romok eltakarítása körülbelül tizennégy évig tarthat. Eközben a civil áldozatok száma, köztük a gyerekeké, drasztikusan nő.
8/8Korán-olvasás a ramadán szent hónapjában a Gázai övezet északi részén fekvő Beit Lahiában 2024. március 13-án. Néhány napja bejárta a világsajtót a hír, hogy sürgősségi császármetszéssel hoztak világra egy kislányt Rafahban, miután édesanyját férjével és lányával együtt megölték egy izraeli támadásban. A kezdeti remények ellenére a kislány öt napot élt túl az inkubátorban
Az ENSZ becslése szerint harminchétmillió tonna fel nem robbant lőszerekkel vegyes törmelék keletkezett eddig az izraeli támadások nyomán a Gázai övezet városaiban. A romok eltakarítása körülbelül tizennégy évig tarthat. Eközben a civil áldozatok száma, köztük a gyerekeké, drasztikusan nő.
Previous slide
Next slide
Az övezet 2,3 milliós lakosságának több mint 85 százaléka lakóhelye elhagyására kényszerült.
Izrael azután indított háborút Gázában, hogy szélsőséges fegyveresek a határkerítésen áttörve október 7-én mintegy 1200 embert lemészároltak és körülbelül 250 túszt ejtettek, akik közül 111 továbbra is a Hamász fogságában van, így tizenöt nő és két, öt év alatti gyermek is. Az érintettek közül 39-en életüket vesztették.
A harcoknak eddig 329 izraeli katona esett áldozatául. Jeruzsálemi közlés szerint már több mint 17 ezer Hamász-fegyveressel végeztek, erre azonban nem mutattak be bizonyítékot.
A zsidó állam többször leszögezte, hogy addig folytatja a harcot, amíg el nem éri a céljait, vagyis a Hamász teljes felszámolását és az elhurcolt emberek mindegyikének hazajuttatását.
Azt is határozottan állította, hogy mindent megtesz a civil életek megóvása érdekében, és azzal vádolta a Hamászt, hogy élő pajzsként használja a polgári lakosságot, amikor a sűrűn lakott területeken harcol, ahol egész labirintust épített ki alagutakból, bunkerekből, rakétavetőkből és mesterlövészállásokból.
Sokan attól tartanak, hogy a konfliktus szélesebb regionális háborúvá eszkalálódhat, miután Izrael és a Hezbollah napi szinten lövi egymást.