Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Francia halászflotta vonult Jersey szigetéhez, Anglia két hadihajót küldött oda


Francia halászflotta Saint Helier kikötőjében, Jersey szigeténél, 2021. május 6-án
Francia halászflotta Saint Helier kikötőjében, Jersey szigeténél, 2021. május 6-án

A brexitet követő halászati vita miatt francia halászok hajóztak Jersey szigetéhez, egy időre megnehezítve a hajózást. Az Egyesült Királyság két hadihajót küldött oda korábban, de azok nem avatkoztak közbe.

Egyre élesedik a brexitet követő halászati jogok miatti vita a francia és angol halászok, illetve kormányaik között, írja a Reuters. Csütörtök reggel ugyanis mintegy két tucat halászhajó vonult a brit fennhatóság alatt lévő Jersey szigetének fő kikötőjéhez, Saint Helier-be.

Kicsit bementek a kikötőbe is, egy darabig pedig útját állták a sziget és Britannia között közlekedő komp, a Commodore Goodwill útját. A komp ezért késéssel indult csütörtökön.

Jersey-ben ugyanis a brexitet követő feltételekhez igazodva új halászati engedélyeket vezettek be. Ez azonban nem tetszett a francia halászoknak és a francia kormánynak se, akik szerint az új feltételek hátrányosak a francia halászokra nézve, ráadásul ezt egyoldalúan, tárgyalások nélkül vezette be a brit sziget hatósága, az EU-val sem közölve mindezt. A francia kormány részéről ezért még az is felmerült, hogy elzárják Jersey szigetét a francia elektromos hálózattól.

A nagyjából százezer ember által lakott Jersey szigete egyébként 23 kilométerre van Franciaország partjaitól, és 140 kilométerre az Egyesült Királyság partjaitól.

Hugo Lehuby, a hajós demonstráció egyik szervezője és a normandiai regionális halászati bizottság képviselője szerint a francia flottilla nem kívánja akadályozni a jersey-i kikötőkbe való belépést vagy a helyi halászhajók tevékenységét.

A cél az, hogy kifejezzük boldogtalanságunkat a bevezetett korlátozó intézkedések miatt”​ mondta Lehuby a Reutersnek. Ő egyébként arra számít, hogy a francia flottilla még csütörtökön visszatér a hazai kikötőkbe.

„​Ez nem blokád” – mondta. „​Nem az a célunk, hogy összetörjünk dolgokat.

Michel Duchemin és Larent Blondel halászok magyarazzák az okaikat.

Az Egyesült Királyság két hadihajót küldött nemrég a sziget környékére. Az HMS Tamar dél-kelet felől figyelte a francia hajók tevékenységét, mintegy 6 kilométerre tőlük. A BBC szerint a korábban inkább az Egyesült Királyság partjaihoz közel hajózó orosz hadihajókat kísérgető HMS Severn mintegy 9 kilométerről, nyugat felől figyelte a helyzetet. De egyik hajó sem avatkozott közbe, a hadihajók „figyelemmel kísérik az eseményeket”.

Franciaországot „nem fogja megfélemlíteni”, hogy brit hadihajókat küldtek Jersey-be, – mondta Clement Beaune francia európai miniszter az AFP szerint.

„​Nem célunk, hogy feszültségek legyenek, de az igen, hogy a (brexit) megállapodást gyorsan és teljes mértékben alkalmazzák”​ tette hozzá.

Beaune a hírügynökségnek azt is elmondta, hogy beszélt David Frosttal, az Egyesült Királyság uniós kapcsolatokért felelős miniszterével. A vitatott térségbeli halászat mindkét érintett ország nemzetgazdaságában jelentéktelen súlyú.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG