Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A nagy magyar tavak védelmére követel garanciákat hetven civil szervezet


A Balaton-átevezés résztvevői célba érnek Fonyódnál 2020. augusztus 16-án
A Balaton-átevezés résztvevői célba érnek Fonyódnál 2020. augusztus 16-án

Mintegy 70 civil szervezet állt ki a magyar tavak védelme mellet. Az aláírók azt követelik, hogy ezek ne eshessenek állami és magánberuházások áldozatául. Az aláírók közt a Greenpeace, és a WWF magyarországi szervezete, valamint a Jane Goodall Intézet is.

Számonkérhető garanciákat vár a kormánytól az a 73 civil szervezet, amely közös állásfoglalásban kéri a Balaton, a Fertő tó, a tatai Öreg-tó és a Velencei-tó védelmét.

Azt írják: „A tavaknál olyan beruházásokat terveznek, amelyek szembe mennek az állam Alaptörvényben rögzített kötelességével. A beruházások kizárólag szűk gazdasági érdekkörök rövid távú gazdasági érdekeit helyezik előtérbe és nem felelnek meg a fenntarthatóság alapelveinek, illetve a jövő generációi felé tanúsítandó felelős gazdálkodásnak”.

Az Alaptörvény kimondja, hogy a természeti erőforrások a nemzet közös örökségét képezik, ezek védelme pedig az állam és mindenki kötelessége.

Országos összefogás

Az ország negyvenkét településéről hetvenhárom civil szervezet csatlakozott, köztük a Greenpeace és a WWF magyarországi szervezete, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Jane Goodall Intézet, a Ligetvédők, vagy a Magyar Természetvédők Szövetsége.

Azt követelik, hogy az állam mindenáron akadályozza meg az olyan beruházásokat, amelyek egy szűk gazdasági érdekcsoport rövid távú haszonszerzéséhez járulnak hozzá és veszélyeztetik állóvizeinket.

Ezzel elvben a köztársasági elnök, Áder János is egyetért, aki az ENSZ legutóbbi csúcstalálkozóján egy videóüzenetben beszélt arról, hogy „Nincs jogunk a sok millió év alatt kialakult, érzékeny összhangot mutató természeti rendszereket szétrombolni, és nincs jogunk gyermekeink, unokáink életesélyeit csökkenteni”.

XS
SM
MD
LG