Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Meghalt az egyik leghíresebb kettős ügynök


George Blake szovjet ügynök Moszkvában, 2006. november 15-én.
George Blake szovjet ügynök Moszkvában, 2006. november 15-én.

George Blake a Kelet-Európába küldött nyugati ügynökök százait küldhette a biztos halálba nem egészen tíz éves kettősügynöki tevékenysége alatt.

98 éves korában elhunyt George Blake, a valaha volt egyik legsikeresebb kettős ügynök, jelentette a Reuters.

Blake George Behar néven született Rotterdamban 1922-ben, holland anyától és egyiptomi zsidó apától. Keresztényként nőtt fel, zsidó származását később tudta meg. Apja a brit hadsereg kitüntett katonája volt az első világháborúban, de meghalt, amikor George még csak 13 éves volt.

George Behar a második világháború során a holland ellenállás tagja volt, majd 1943-ban több országon keresztüljutva átszökött az Egyesült Királyságba, beállt a haditengerészethez és angolosította a nevét. A haditengerészetből emelte ki a brit hírszerzés, az MI6. Mély nyomokat hagyott benne, hogy majdnem meg is házasodott ennek révén, a hírszerzés egyik titkárnőjét vette volna el, de a nő szülei végül nem engedték meg a házasságot Blake zsidó származása miatt.

1948-ban Szöülba küldték, ahol helyettes konzulként a szovjetek keleti tevékenységeiről és Észak-Koreáról kellett információkat gyűjtenie. Életrajzírója szerint az amerikaiak korrupciója és a tőlük függő koreaiak szegénysége is erős ellenérzéseket keltett benne. Amikor 1950-ben kitört a koreai háború, George Blake-et hamar foglyul ejtették az északiak.

Három évig volt fogságban, és végül a KGB beszervezett ügynökeként jött ki. Nem teljesen egyértelmű, hogy mi történt a fogsága alatt, saját bevallása szerint önként állt át, jelentős részben a bombázások miatt. A fő ok szerinte

"A kis koreai falvak szüntelen bombázása volt, a hatalmas amerikai repülő erődök által. Nőket és gyerekeket és öregeket, mert a fiatal férfiak a hadseregben voltak. Talán mi magunk is áldozatok voltunk. Szégyelltem magam, hogy ezekhez az ellenállhatatlan, technológiai fölényben lévő országokhoz tartozom, amik úgy tűntek nekem, hogy védtelen emberek ellen harcolnak. Úgy éreztem, hogy a rossz oldalon állok."

Blake vallomását viszont árnyalhatja, hogy kétszer próbált megszökni az embertelen körülmények közötti fogságból, és az orosz források szerint Nikolaj Loenko KGB-ügynök szervezte be, egyes beszámolók szerint 17 hónapos agymosást követően.

Mindenesetre ideológiailag meggyőződéses kommunistaként jött ki 1953-ban, Angliában pedig háborús hősként fogadták. A következő évben feleségül vett egy másik MI6-es titkárnőt, 1955-ben pedig Berlinbe helyezte a szervezet, hogy szovjet hivatalnokokat szervezzen be kettős ügynöknek.

George Blake 1953-ban, amikor megérkezett Londonba.
George Blake 1953-ban, amikor megérkezett Londonba.

George Blake viszont minden információt a szovjeteknek adott át, olyan mennyiségű adatot szállított nekik, hogy saját bevallása szerint ő sem tudta pontosan, hogy mi mindent ad át, mert nem volt ideje olyan sok aktát elolvasni. Kilenc és fél éves működése alatt ismeretlen mennyiségű Kelet-Európában dolgozó ügynököt buktatott le, döntő részüket a biztos halálba küldve, a becslések a több tucat és a több száz közt szóródnak.

Ezzel egymaga tudta szinte teljesen ellehetetleníteni a britek kelet-európai hírszerzésének kiépítését, a KGB pedig vigyázott arra, hogy lassan használja csak ki a tőle kapott információkat, nehogy lebuktassa Blake-et.

Blake ismerte és kapcsolatban is volt a híresebb Cambridge-i Ötök brit kémcsoporttal, de nem tartozott közéjük. Teljesen más típusú ember volt, nem volt magasan képzett, hiányzott a konzervatív brit arisztokrata háttere, heteroszexuális volt, soha nem lett alkoholista és haláláig meggyőződéses marxista-leninista maradt.

Végül egy átállt lengyel hírszerző, Michał Goleniewski (Sniper fedőnéven) buktatta le 1961-ben, Blake pedig mindent azonnal bevallott. Goleniewski egyébként három évvel később már azt állította magáról, hogy ő Alekszej Nyikolajevics, az utolsó orosz cár fia, ezért CIA gyorsan nyugdíjazta.

George Blake példátlanul hosszú börtönbüntetést, 42 évet kapott az Egyesült Királyságban. Öt ével később azonban három rabtársa segítsége révén megszökött Őfelsége Wormwood Scrubbs-i börtönéből, és többek közt egy helyi lelkész aktív közreműködésével a Szovjetunióba szökött.

Itt újranősült, itt is gyereke született, a KGB nyugalmazott alezredese lett, Vlagyimir Putyin pedig 2007-ben Barátságért érdemrenddel is kitüntette. A BBC nekrológja szerint a legveszélyesebb kémek közé tartozott, mert semmilyen jutalmat nem várt a munkájáért, ideológai alapon megvetette a brit társadalmat és el akarta pusztítani. Még 2017-ben is úgy dicsérte a mai orosz kémeket, mint akik a "jó és a rossz harcában" a jó oldalon állnak.

"Ahhoz, hogy elárulj valakit, először tartoznod kell hozzá. Én sosem tartoztam [az Egyesült Királysághoz]."

- üzente Moszkva melletti házából az Oroszországban már Gregorij Ivánovics nevet viselő egykori kém.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából
  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG