Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hamarosan felemelhetik a besorozási korhatárt Oroszországban


Andrej Kartapolov még helyettes védelmi miniszterként Moszkvában 2019. április 28-án
Andrej Kartapolov még helyettes védelmi miniszterként Moszkvában 2019. április 28-án

Már tavasszal felemelhetik a kötelező katonai szolgálat felső korhatárát három évvel, így is segítve a hadsereg létszámának harmincszázalékos bővítését célzó terveket – közölte az orosz parlamenti alsóház, az Állami Duma védelmi bizottságának vezetője.

Vlagyimir Putyin orosz elnök decemberben támogatásáról biztosította a védelmi tárca azon javaslatát, amelynek értelmében a sorkötelezettség korhatárát a jelenlegi 18–27 évről 21–30-ra emelnék.

Andrej Kartapolov azonban most arról számolt be a törvényhozás hivatalos lapjának adott interjúban, hogy már idén tavasszal 30 évben állapíthatnák meg a felső korhatárt, az alsó korhatár emelése ezt egy, egytől három évig terjedő átmeneti időszak után követné.

A bírálók szerint ez a hatóságok alig leplezett szándékát tükrözi a behívottak számának növelését illetően, miután az ukrajnai háború súlyos veszteségeket okozott a fegyveres erők soraiban.

Az orosz haderőben szerződéses katonák és besorozottak szolgálnak vegyesen. Szergej Sojgu védelmi miniszter a hadsereg létszámát a jelenlegi 1,15 millióról 1,5 millióra kívánja bővíteni.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az ügy kapcsán kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnök támogatja a korhatár emelésének koncepcióját, a pontos részletek kidolgozása azonban a védelmi tárca feladata.

Oroszországban a második világháborút követően tavaly szeptemberben rendeltek el először részleges mozgósítást, amelynek keretében több mint háromszáz ezer embert hívtak be a veszteségek pótlására.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG