Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hazafias focistákat akar Kína, tetoválás nélkül


A kínai hatóságok megtiltották a labdarúgóknak a tetoválást, és utasították a válogatott játékosokat, hogy távolítsák el vagy takarják le, ami már van nekik, hogy „jó példát mutassanak a társadalomnak”.

Egyre több jó nevű kínai játékos varratja ki magát, köztük a nemzetközileg ismert védő, Csang Lin-peng, akinek korábban azt mondták, hogy takarja el magát, amikor a nemzeti válogatottban vagy klubcsapatában, a Kanton FC-ben pályára lép.

A kínai sportirányító hatóság, a GAS Javaslatok a játékosok menedzselésének erősítésére című közleményében kijelentette, hogy a Kínai Labdarúgó-szövetség fegyelmi követelményeket támaszt a válogatott játékosaival szemben.

„A nemzeti csapatok minden szinten szigorúan alkalmazzák a menedzseri intézkedések követelményeit (…) és teljes mértékben demonstrálják a kínai futballisták pozitív szellemét, jó példát mutatnak a társadalomnak” – áll a közleményben.

„A felnőtt és az U23-as válogatott sportolóinak szigorúan tilos új tetoválást készíttetniük, azoknak pedig, akiknek már van, azt javasoljuk, hogy távolíttassák el.”

„Ha különleges körülmények állnak fenn, és a csapat egyetért, a játékosoknak el kell takarniuk a tetoválásukat edzés és mérkőzés alatt.”

"A jövőt mindig egy labdával képzelem el" – egy afgán fiú álma
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:05:38 0:00

Az U20-as és az alatti korosztályt képviselő csapatoknak szigorúan tilos tetovált játékosokat toborozniuk – tették hozzá.

A GAS azt is közölte, hogy a válogatott csapatoknak olyan „ideológiai és politikai nevelési tevékenységet” kell biztosítani, amely „erősíti a játékosok hazafias nevelését”.

Ez „erősítené a küldetéstudatot, a felelősséget és a becsületet, és olyan válogatott jönne létre, amely képes hódítani és kiváló játékstílusban küzdeni” – tették hozzá.

Kína válogatottja 2002-es debütálása óta nem jutott be a világbajnokság döntőjébe, és úgy tűnik, hogy 2022-ben, Katarban sem fog sikerülni.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG