Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hiába volt minden tiltakozás, Novák Katalin aláírta a szociális törvény módosítását


Novák Katalin köztársasági elnök előadást tart a párizsi Institut de Philosophie Comparée egyetemen 2022. november 10-én
Novák Katalin köztársasági elnök előadást tart a párizsi Institut de Philosophie Comparée egyetemen 2022. november 10-én

Szakemberek, civilek és politikusok is kérték az államfőt, hogy ne írja alá azt a salátatörvényt, amellyel a kormány lényegesen átírná a szociális törvényt, de nem hatottak az érvek, Novák Katalin aláírta a törvénymódosítást. Ezzel megnyílt a lehetőség, hogy az állam hátrébb, a rokonok pedig előrébb lépjenek a szociálisan rászorulók ellátásának finanszírozásában.

A szerda este megjelent Magyar Közlönyből kiderül, hogy Novák Katalin köztárasági elnök aláírta és kihirdette a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról című salátatörvényt, amely tartalmazza a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény lényeges módosítását.

Ahogy arról már korában is írtunk, rémisztőnek és megdöbbentőnek jellemezték a Szabad Európának nyilatkozó szociálpolitikusok a módosítást, amelyet a szociális ágazat szakmai szervezete is elfogadhatatlannak tart. A szakemberek szerint a módosítással a kormány a saját felelősségét csökkenti a szociális ellátásban, és még inkább kivonulhat a finanszírozásából, közben pedig a hozzátartozókra terhelheti az ellátási díjakat.

Korábbi cikkünk a témában: „Ilyet Európában még sehol sem foglaltak törvénybe” – Szakértőket kérdeztünk a szociális törvény tervezett módosításáról

A tervezett törvénymódosítás megfelel a Fidesz eddigi politikájának, de nincs még egy olyan európai ország, ahol ilyet törvénybe foglalnának – fogalmazott Szikra Dorottya szociálpolitikus, hozzátéve, hogy még Törökországban sem, ahol szintén jobboldali populista kormány van.

A parlamenti többség némi pontosítás után múlt hét kedden fogadta el a szociális törvény módosítását. A törvény második paragrafusa így módosult:

(1) Mindenki felelős önmagáért.

(2) Ha az egyén önmagáról gondoskodni nem képes, őt – a képességeik és lehetőségeik szerint, a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rokontartásra vonatkozó szabályai szerinti sorrendben – a hozzátartozók segítik.

(3) Ha az egyén önmagáról gondoskodni nem képes, és a hozzátartozók (2) bekezdés szerinti gondoskodásra vonatkozó kötelességüket nem teljesítik, az egyén lakóhelye szerinti települési önkormányzat jogszabályban meghatározott feltételek szerinti gondoskodási kötelezettsége áll fenn.

(4) Ha az egyén önmagáról gondoskodni nem képes, és a hozzátartozók a (2) bekezdés szerinti, a települési önkormányzat pedig a (3) bekezdés szerinti gondoskodásra vonatkozó kötelességet nem teljesítik, az államnak jogszabályban meghatározott feltételek szerinti kötelezettsége áll fenn.

(5) Az állam és a települési önkormányzat a szociális gondoskodás feltételeinek biztosításával összefüggő feladatainak ellátása során együttműködik az egyházi és civil szervezetekkel.

(6) A szociális intézmények és intézkedések rendszerének kialakítása és működési kereteinek biztosítása az állam és a települési önkormányzat feladata e törvényben meghatározott módon.


Szikra Dorottya szerint a szociális munkások mindig is így dolgoztak, hogy elsőként a családban és a szűkebb közösségben keresik a támogató közeget, és ehhez képest alakítják ki a szükséges lépéseket. Ugyanakkor az, hogy ezt törvényben rögzítik, azért rémisztő, mert ezt a rugalmasan működő gyakorlatot teljesen merevvé teszi, és megadja azt a lehetőséget, hogy megvonják a támogatást attól, akinél majd valaki úgy találja, hogy a családja nem segít megfelelően.

Korábbi cikkünk a témában: Több ezer idős beteg kerülhet ki a kórházakból egyelőre ismeretlen helyre vagy haza a rokonok költségére

„Eddig a szociális törvény csak felsorolta a felelősségi köröket, de nem tett közöttük semmilyen hierarchikus különbséget, most viszont azt mondja ki ez a törvénytervezet, hogy ez fontossági, műveleti sorrend is, tehát amikor valaki szociális segítségért fordul egy szervezethez, vizsgálni kell, hogy az egyén mindent megtett-e, hogy a saját szociális problémáját megoldja; ha ő nem tudja a saját szintjén kezelni, akkor a családja megtett-e mindent, és így haladunk egészen odáig, hogy az állam csak a legvégső esetben fog segítséget nyújtani” – mondta Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének (SZMME) elnöke.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG