Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Reggelig tartó akcióba kezd az ellenzék a Parlamentben az egészségügyi törvényről


Túlórázni fognak
Túlórázni fognak

Néhány héten belül másodszor él a parlamenti obstrukció eszközével hat ellenzéki párt.

Jó néhány képviselő tölti majd az estét és az éjszakát az Országgyűlésben, ahol most kezdődik az egészségügyi törvény vitája. Mint Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese a Szabad Európának elmondta, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, a Momentum és az LMP képviselői ezzel az akcióval is szeretnék felhívni a figyelmet a szerintük rossz törvény jelentőségére.

„A Fidesz szándékosan előbb kedd, majd szerda késő estére próbálta tolni a törvény parlamenti vitáját, nyilván azért, hogy minél kevesebb figyelem irányuljon rá, ez ellen is tenni kívánunk. A képviselőink választókerületenként részletesen bemutatják majd a felszólalásaikban, hogy milyen negatív hatásokkal jár majd a törvény elfogadása” – mondta Arató Gergely.

A jogszabály – amellyel mi is részletesen foglalkoztunk – számos háziorvosi praxist megszüntetne, a jövőben megyénként egy kiemelt kórház maradna. Ugyan béremelést kapnának a szakdolgozók, de ezt – akárcsak az orvosok jövedelmét – teljesítményértékeléshez kötnék.

A törvénytervezettel szemben súlyos kifogásokat fogalmazott meg többek között a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is.

Az ellenzéki pártok közül az LMP és a Párbeszéd legutóbb a szociális törvény módosítása nyomán nyúlt az obstrukció eszközéhez, akkor a parlamenti vita kezdetének délutánjától másnap reggel hétig tartottak a felszólalások.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG