Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Holtan találtak egy belarusz aktivistát Ukrajnában


Vitalij Sisav, az Ukrajnai Belarusz Ház vezetője
Vitalij Sisav, az Ukrajnai Belarusz Ház vezetője

Felakasztva találtak rá Vitalij Sisav belarusz aktivistára egy parkban kijevi otthona közelében, az ukrán hatóságok szerint gyilkosság történhetett.

A rendőrség arról számolt be kedden, hogy nyomozást indítottak az ügyben, amelynek során minden lehetőséget megvizsgálnak, köztük az öngyilkosságnak álcázott emberölést is.

A hétfő óta eltűntként számon tartott férfi a minszki rezsim üldözöttjeit támogató, Ukrajnai Belarusz Ház (BDU) nevű civil szervezet vezetője volt.

„Vitalij Sisav belarusz állampolgárt, aki tegnap tűnt el Kijevben, felakasztva találták a főváros egyik parkjában, nem messze a lakóhelyétől” – írta a rendőrség.

A BDU hétfőn azt közölte a Telegram közösségi oldalon, hogy az aktivista a jelek szerint reggel futni indult, mint mindennap, de nem tért haza. A tájékoztatás szerint nem voltak otthon azok a ruhák, amelyekben edzeni szokott, és telefonon sem tudták elérni.

A szervezet tagjai átfésülték a területet, ahol Sisav futni szokott, és miután nem jártak sikerrel, értesítették a hatóságokat.

Erősödő feszültség

Vitalij Sisav a Belarusz délkeleti részén található Recsicából származik, és a tavalyi, sokak szerint elcsalt elnökválasztást követően költözött a szomszédos Ukrajnába.

Belaruszban a tavaly augusztusi elnökválasztás után hónapokon át tömegdemonstrációkon követelték az emberek a volt szovjet tagköztársaságot 1994 óta vaskézzel irányító Lukasenka távozását. A rendőrség keményen fellépett a tüntetők ellen, csaknem harmincezer embert őrizetbe vettek, többen meghaltak, sokan még most is rács mögött vannak. Az országban azóta is belpolitikai káosz uralkodik.

A nyugati világ nagy része nem hajlandó legitim elnökként elismerni a 66 éves Lukasenkát, és számos szankciót is elrendeltek Belarusz ellen.

Készült az AFP és a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG