Ima a győzelemért: a ramadánt ünneplik az ukrán muszlimok
A háború kezdetekor az ukrán lakosságnak nagyjából egy százaléka volt muzulmán vallású. Bár az éppen csatában résztvevő katonákra a böjt nem vonatkozik, a többi, védekezést segítő muszlimnak a szigorú étel- és italmegvonás így is nagy megpróbáltatást jelent.

1
Ezen a 2023. március 31-én készült felvételen hívők hallgatják a pénteki imaalkalom közbeni prédikációt egy mecsetben az orosz–ukrán háború keleti frontvonalának közelében

2
A ramadán az iszlám holdnaptár egyik hónapja, amely alatt a muszlim hívők arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát

3
Mivel az iszlám által használt naptár rövidebb, mint a például Magyarországon is érvényes Gergely-naptár, így az ünnep az utóbbihoz képest folyamatosan vándorol

4
Ennek mértéke évről évre általában tizenegy nap – ennyivel esik korábbra, mint előző évben