A 27 ember között volt, aki meghalt, amikor egy évvel ezelőtt egy orosz rakéta csapódott be a közép-ukrajnai Vinnicja városába: ő Liza, egy négyéves, Down-szindrómás kislány. „Még ha egész Oroszország el is pusztul, az sem hozza vissza a szeretteinket” – mondta az édesanyja, Irina Dmitrijeva egy interjúban a sötét évforduló előestéjén.
Egy évvel ezelőtt dél körül Irina Dmitrijeva az ukrajnai Vinnicja városában, a Győzelem téren sétált kislányával, Lizával. Logopédushoz tartottak, hogy segítsen az élénk, négyéves Lizának, akinek Down-szindrómával való küzdelmét – valamint örömeit és eredményeit – Irina a közösségi médiában dokumentálta.
A várost cirkálórakéták találták el, amelyek közül többet feltehetően egy orosz tengeralattjáróról lőttek ki a Fekete-tengerről. Liza a helyszínen meghalt, egyikeként annak a 27 embernek, köztük két másik gyermeknek, akik a 2022. július 14-i támadásban vesztették életüket. Irina súlyosan megsebesült, rövid ideig kómában feküdt a kórházban.
A Kalibr rakéták hordozására alkalmas egyik orosz tengeralattjáró, a Krasznodar volt kapitányát reggeli kocogás során, július 10-én lőtték agyon Krasznodarban. Az ukrán média többször emlegette a Krasznodart mint a vinnicjai támadás végrehajtóját. Irina azt mondta, örül, hogy „igazságot szolgáltattak”, de nem érzi magát „elszállva attól, amit hallott és olvasott”.
„Együtt néztünk fel, és láttunk egy rakétát közvetlenül felettünk. A tiszti klubra esett, abba az irányba. Azt gondoltam, ennyi volt – mondta Dmitrijeva a Current Time-nak. – Rátámaszkodtam a babakocsira. Az arcom Liza arca mellett volt. Aztán egy robbanás, megremegett a föld.”
„Lizát megölte egy rakéta, én haldoklom”
„Leültem a babakocsi mellé, és sikítani kezdtem. A táskámban csörgött a telefonom. Anyukám hívott, a központban várt minket, és persze a robbanás mindenhonnan hallatszott, egész Vinnicja-szerte” – mondta.
„Elmondtam neki, hogy Lizát megölte egy rakéta, és letettem a telefont – emlékezett vissza. – Felhívtam a volt férjemet, és azt mondtam: Lizát megölték, és én is haldoklom.”
Több ezer, ha nem több tízezer ukrán civilt öltek meg az elmúlt 17 hónapban, amióta Oroszország megkezdte teljes körű invázióját Ukrajnában, csapatokat küldött területek elfoglalására, és rakétákkal és drónokkal bombázta az országot. A támadások nemcsak katonai létesítményeket, hanem otthonokat, polgári épületeket, villamosenergia-hálózatokat és vízműveket is értek.
Liza egyike volt azoknak, akiket egy orosz rakéta ölt meg.
Egy július 11-i interjúban Dmitrijeva elmondta, hogy még mindig zsibbadt a lánya elvesztése miatti fájdalomtól, és dühös.
„Még ha egész Oroszországot el is pusztítjuk, a szeretteinket az akkor sem hozza vissza” – mondta videón keresztül vinnicjai otthonából.
„Igen, örülök, hogy igazságot szolgáltattak (Sztanyiszlav Rzsickij volt tengeralattjáró-parancsnok megölésével), de nem egyedül volt ott, nem ő volt a főnök, nem ő ült ott egyedül. Rengeteg ember érintett. Az igazságszolgáltatás akkor fog teljesülni, amikor az utolsó csepp vérükig elpusztítják a háborús bűnökben bűnös oroszokat” – fejtette ki a Current Time-nak, a Szabad Európa orosz nyelvű tévéműsorának.
„Minden új képesség nagy öröm”
Liza 2018 márciusában született Dmitrijevától és akkori férjétől. (A pár később szakított.) Születése előtt az orvosok figyelmeztették a nőt, hogy Liza speciális szükségletű gyermek lesz. Hét hónapos korában szívműtéten esett át.
A Liza felnevelésével kapcsolatos kihívásairól és kalandjairól szóló folyamatos krónikában a most 34 éves Dmitrijeva azt írta: eltökélték, hogy „megmutatják Lizának a világot, nem rejtik a négy fal közé”.
„Nekünk, speciális igényű gyerekek anyukáinak minden új képesség nagy öröm – ami mögött rengeteg munka van” – írta Instagramon egyik bejegyzésében.
A támadás után Dmitrijeva is kórházba került, az egyik lábán traumás, testén pedig repeszsérülésekkel. Emlékezetét az altatás és a fájdalomcsillapítók tompították, azt mondta, hogy rövid időre megfeledkezett a lányáról, és hogy az orvosok és a rokonok hazudtak neki, nem akarták felzaklatni, amíg lábadozik.
„Felébredtem, és sok embert láttam magam körül. Megkérdeztem: Liza meghalt? – emlékezett vissza. – Senki sem válaszolt. Sikítani kezdtem, aztán nem emlékszem semmire.”
„Miért? Miért mentettetek meg?” – kérdezte Dmitrijeva elmondása szerint az orvosokat.
A 2022. februári invázió előtt Dmitrijeva rendszeres kapcsolatban állt oroszországi rokonaival: édesanyja unokatestvérével és a gyermekeivel. Az invázió után „nézeteltérések kezdődtek” – mondta. Nehéz volt, ha nem is lehetetlen, kapcsolatot tartani.
Az orosz rokonok már „nem léteznek számára”
Liza halála után – mondta Dmitrijeva – a rokonok felhívták az édesanyját, hogy részvétüket fejezzék ki. Dmitrijeva maga, mint mondta, nem volt hajlandó beszélni velük.
„Számomra ezek az emberek nem léteznek, nem akarok tudni semmit – mondta. – Számomra ez az ország teljesen halott.”
Dmitrijeva elmondta, hogy a Liza neveléséről szóló bejegyzései komoly közönséget és követőket vonzottak Instagramon, köztük sok orosz állampolgárt, akik közül néhányan hasonló kihívásokkal szembesültek a gyerekek felnevelése során. Az inváziót követő hónapokban – a lánya halála előtt és után – sok orosz követője elkezdte törölni, mivel posztjaiban az oroszokat is bírálta az invázió miatt.
„A tragédia után néhány oroszországi azt mondta: Sajnálom. Nem fogunk tudni kommunikálni veled, hiszen fenyegetéssé váltál számunkra” – mesélte.
Miután egy ausztriai kórházban több műtéten átesett, és felépült, Dmitrijeva hazatért. Önkéntesként segít az árvaházakban élő, különleges szükségletű gyermekeknek.
Emellett továbbra is ír arról, hogy egy Down-szindrómás gyermek anyja, és megpróbálja lebontani a sztereotípiákat és a téves elképzeléseket arról, hogy ez mit jelent.
„Liza számomra hétköznapi volt, bár különleges tulajdonságokkal” – mondta. „A háború előtt egy átlagos óvodába járt. Esténként mentem érte, folyamatosan sétáltunk, elfoglalt volt, játszott, logopédushoz és más szakemberekhez járt. Teljesen normális fejlődés egy gyermeknél”.
„Igen, egy kicsit nehéz volt, de minden lehetséges. Vannak különleges gyerekeink, akiket azonnal eltemetnek” – mondta, utalva a speciális igényű gyerekekkel kapcsolatos társadalmi elvárásokra.
Elmondta, hogy a nyugati országokban ez nem így van.
„Miért van ez így Nyugaton, nálunk pedig másképp?” – kérdezte.
„Amikor úgy érzem, hogy legalább valamit tehetek a különleges gyerekek problémáinak megoldásáért Ukrajnában, az megmelengeti a szívemet – mondta. – Tudom, hogy jó úton járok, jó úton vagyok.”
