Olga Romanova, a fogvatartottak jogaiért régóta harcoló orosz politikus a Szabad Európának nyilatkozva elmondta, hogy az orosz börtönök nem hatékonyak, elavultak és kegyetlenek, de megfelelnek Vlagyimir Putyin elnök tekintélyelvű rendszere társadalmi és politikai igényeinek. Különösen az ukrajnai invázió idején.
2022 nyarán a Wagner zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin – aki augusztusban, pontosan két hónappal azután, hogy rövid lázadást vezetett az orosz katonai hatóságok ellen, egy gyanús repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette – orosz börtönökben kezdett elítélteket toborozni az ukrajnai harcokhoz.
Heteken belül tízezreket küldött a legvéresebb csatákba, különösen a kelet-ukrajnai Bahmut környékén. Azoknak a foglyoknak, akik hat hónapot túléltek a frontvonalon, Vlagyimir Putyin elnök amnesztiát ígért, és lehetőséget, hogy visszatérjenek Oroszországba.
Olga Romanova újságíró és aktivista, aki 2008 óta vezeti az Oroszország Rács Mögött (Rusz Szigyjascsaja) nevű fogolyjogi szervezetet, a Szabad Európának elmondta, hogy a foglyok ilyen mértékű kizsákmányolása a „sztálinista mentalitás” folytatása, amely Putyin alatt továbbra is domináns a reformálatlan börtönrendszerben.
Romanova szerint az, hogy a börtönök lehetővé tették Moszkva Ukrajna elleni agresszióját, az egyik módja annak, hogy az elavult rendszer úgy, ahogy van, megfeleljen Putyin politikai igényeinek, annak ellenére hogy az elmúlt években számos szörnyű kínzásról és fogolybántalmazásról szóló leleplezés történt.
Az orosz kormány 2020 májusában külföldi ügynök szervezetnek minősítette az Oroszország Rács Mögöttet. Romanova németországi száműzetéséből beszélt a Szabad Európa North.Realities című műsorával.
Az interjút a hosszúság és az érthetőség kedvéért szerkesztettük.
Az elmúlt mintegy öt évben számos botrány volt az orosz börtönökben elkövetett visszaélések és kínzások miatt. Néhány őrt és börtöntisztviselőt el is ítéltek hivatali visszaélésért. De nem történt semmilyen szisztematikus börtönreform. Miért nem?
2018-ban robbant ki az első nagy, kínzással kapcsolatos botrány a Jaroszlavli területen. Egyik munkatársunk kínzásokról készült videókat tett közzé. Botrány kerekedett. Nagyjából akkoriban a Szövetségi Tanács (az orosz parlament felsőháza) vezetője, Valentyina Matvijenko felállt a pódiumra, és nagyon humánus beszédet mondott. Röviden összefoglalta az általunk szorgalmazott börtönreform koncepcióját. Nem hittünk a fülünknek: tényleg elkezdődött!
De aztán Putyin nagyon-nagyon kemény beszéddel válaszolt, miszerint a mi börtönrendszerünk a legjobb a világon, ne merjetek hozzányúlni. El a kezekkel!
Nagyon meglepődtem. Miért? Nem ez volt a megfelelő idő a reformra? Olcsó és egyszerű lenne. Ráadásul hős lenne miatta.
Aztán volt még néhány botrány. Putyin legutóbbi megjegyzései a börtönökkel kapcsolatban akkoriban hangzottak el, amikor kirúgták Alekszandr Kalasnyikovot, a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat vezetőjét. De Putyin ismét azt mondta, hogy semmit sem kell megváltoztatni, minden tökéletesen rendben van.
Miért ellenzi a reformot e szörnyűséges leleplezések ellenére?
Ez 2021 novemberében volt, mindössze három hónappal az ukrajnai invázió előtt. Nem értettem, miért ragaszkodik ehhez a teljesen elviselhetetlen teherhez, ami az egész országot lehúzza… Egyszerűen nem értettem.
Aztán megjelent Prigozsin, és arra gondoltam: A francba, ez zseniális! A szó rossz értelmében. Ő egy gonosz zseni volt, aki a zsoldosok feneketlen forrását csapolta meg. Feneketlen, mert az orosz börtönök a világ legszörnyűbb helyei közé tartoznak. Az emberek kétségbeesetten akarnak kijutni onnan – készek háborúzni, csak hogy kijussanak a börtönből. Pontosan ez történt.
Ennek óriási pszichológiai hatása is volt. Amíg Prigozsin foglyokat verbuvált a harcra, addig a mi „civil fiainkhoz” nem kellett hozzányúlniuk. Prigozsin 2022 júniusában kezdte el a foglyok toborzását, és csak szeptemberben hajtották végre a mozgósítást, miután teljesen integrálódtak a védelmi minisztériumba.
Putyin pontosan a sztálini úton haladt a felesleges, szükségtelen népesség felhasználásával (erről a börtönreformerek beszélnek – a szerk.), hogyan lehet megreformálni a rabokat, hogyan lehet nekik hasznos szakmát tanítani, például hogyan lehet egy rabból festő vagy vakoló.
De minek? Egyszerűen el lehet őket pusztítani, és kész. A húsdarálóba küldik őket, nem emelkedik a bűnözési ráta. Senki sem törődik velük. Annak a 22.000 vagy 25.000 fogolynak, akiket Prigozsin szabadon engedett és visszaküldött Oroszországba, soha nem kellett volna visszajönnie. Csak azért tértek vissza, mert a Wagner idő előtt kivonult Bahmutból. Ha Prigozsin nem veszett volna össze Szergej Sojgu védelmi miniszterrel, addig harcolt volna, amíg el nem temeti őket. Senki sem számított arra, hogy bármelyikük is visszatér.
De az a mód, ahogy Prigozsin mindenféle jogi indoklás nélkül kivette őket a börtönből, és ahogy Putyin titkos amnesztiarendeletet írt alá, arról árulkodik, hogy már jóval azelőtt kitalálták ezt, hogy életbe léptették volna. Putyin tudta, hogy van ez a tartalék, ami senkit sem érdekel. Ezért nem látta szükségét a börtönreformnak. Egyszerűen csak a vágóhídra terelik őket. Ők meg örülnek, hogy belevethetik magukat a harcba, és megöletik magukat, mivel a börtönben az őrök megerőszakolják őket partvisnyéllel. A fronton ezt nem teszik.
Ez azt jelenti, hogy Putyin kezdettől fogva háborúra készült? Elvégre első elnöki ciklusa alatt senki sem akadályozta meg abban, hogy megreformálja a börtönöket.
Így van. Vagy a második ciklusa alatt. Vagy akár 2018-ban. Matvijenko nem valami iskolás lány, hanem tapasztalt politikus és cselszövő. Ő volt az, aki reformokat javasolt.
Ha a toborzás a börtönökből ilyen egyértelmű megnyilvánulása volt az emberi életek semmibevételének, maguk a rabok miért fogadták el?
Egyszer sem hallottam egy rabtól se, hogy pénzt akart volna. Ez olyasmi, ami a családjukat vagy a normális zsoldosokat érdekli. Eleinte a foglyok fő motivációja a szabadság megszerzése volt, és a lehetőség, hogy tiszta lappal, amnesztiával kezdhessék újra az életüket, hogy visszakaphassanak tíz vagy húsz évet. Röviden hogy visszaszerezzék az életüket.
Ez egy orosz rulett a legnagyobb tétekkel. De talán a fő motiváció – és ezt már több százszor hallottam, és nincs rá válasz – az, hogy: „Szükségük van rám.” Valami ilyesmit mondanak: „Még két évig itt ülök, és aztán mi lesz? Nincs otthonom, és nem is fogok tudni otthont szerezni. Nincs családom. Nincs munkám, és nem is fogok munkát találni. Egy éven belül vagy halálra iszom magam, vagy túladagolom magam heroinnal, vagy pedig újra börtönbe kerülök. Nem akarom ezt a kört újrakezdeni. Odakint senkinek sincs szüksége rám.”
Nincs próbaidő. Nincs reintegrációs program. Oroszországban sosem volt ilyen. A volt raboknak egyszerűen nincs helyük. Pont. És ezt a toborzók is tudják. A család, a katonai testvériség, a bajtársiasság hamis érzését keltik. Ezek a srácok soha életükben nem hallották, hogy valakinek szüksége van rájuk. Készek az életüket adni azért, hogy egyszer hallják.
A politikai alapon elítélt emberek beáramlása befolyásolja a börtönökben uralkodó helyzetet?
Ez nem világos. Eddig nagyon kevesen jutottak el a távoli börtönökbe, mivel a vizsgálatok és a tárgyalások általában több mint egy évig tartanak. De általában a politikai foglyokhoz való hozzáállás változik, azt mondanám, hogy javul.
2014 előtt a bűnözők elég pozitívan tekintettek a politikai foglyokra, nem nyúltak hozzájuk. De 2014-ben elkezdődött az úgynevezett orosz tavasz, ami elérte a foglyokat, és ami még fontosabb, az őröket is. Ennek eredményeképpen az ukránokkal és a politikai foglyokkal való bánásmód nagyon rossz lett. Elfogadták, hogy a politikaiak akadályozzák a dédelgetett orosz világ eljövetelét.
Amikor jött az invázió, világossá vált, hogy ez az egész badarság. A börtönfőnökök elvesztették bevételi forrásaikat, mivel a foglyokat elvitték háborúba. Valami kopasz fickó (Prigozsin) jött, és elvitte a foglyokat, anélkül hogy bármilyen papírt alá kellett volna írni. Prigozsin egykor fogoly volt, ezért gyűlölte a börtönhatóságokat, és szívesen megalázta őket. Elfoglalta az irodájukat, és a foglyok előtt sértegette őket. Így érthető, hogy a börtönhatóságok elkezdtek jobban odafigyelni azokra a politikai foglyokra, akik mindezzel szembeszálltak. Hirtelen találkoztak az érdekeik. Természetesen vannak különleges esetek, de azt mondanám, hogy ezek a kivételek.
Ön szerint milyenek most a börtönreform kilátásai Oroszországban?
Abszolút nulla. Egyértelmű, hogy a börtönreformhoz politikai akarat kell, és nem fog megtörténni.
Az orosz börtönrendszer nagyon lerobbant. Utoljára 1953-ban reformálták meg, amikor Lavrentyij Berija az NKVD (titkosrendőrség) helyett az igazságügyi minisztériumra ruházta át a börtönök irányítását. Most a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) formálisan az igazságügyi minisztérium része, de az elmúlt 15 évben az FSZIN valamennyi igazgatója vagy a rendőrség, vagy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) veteránja volt. Az FSZIN-nek 2009 óta nem volt hivatásos igazgatója.
A régi, sztálinista mentalitás megmaradt, így a börtönrendszerben nem a rehabilitáció áll a középpontban– pszichiáterek, orvosok, tanárok stb. –, hanem az operatív feladatok, mint például a rabok megdolgozása vagy beszervezésük olyan dolgokra, mint hamis vallomástétel vagy hamis tanúzás a bíróságon. Ezért van a kínzás. A harmincas években létrehozott rendszer a mai napig fennmaradt.
