Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Havi 50 ezer forint is lehetne az iskolai menza, ha minden drágulást beleszámolnának


Diákok a Harmat Általános Iskola menzáján Budapesten 2017. december 19-én
Diákok a Harmat Általános Iskola menzáján Budapesten 2017. december 19-én

Egy korábbi törvény értelmében a térítési díj legfeljebb a nyersanyagdíj értékének összege lehet, ami 35-40 százalék. Ha a rezsinövekedést és a munkaerő-drágulást is figyelembe vennék, 50 ezer forintos összeggel kellene számolni egyetlen hónapban egyetlen gyerekre - mondja a szakértő.

„Ahol önkormányzat üzemelteti a közétkeztetést, ott azonnal jelentkeztek a piaci hatások, ahol kiszervezett formában működik, ott szerződés függvénye, hogy a szolgáltató mikor tud áremelkedést érvényesíteni az önkormányzattal szemben” – mondta az InfoRádiónak Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke.

Páger Zsolt a hírrádiónak elmondta, hogy az élelmiszerárakhoz igazodva 33-34 százalékos drágulás tapasztalható a menzákon is. Az idei árakról a szakértő szerint még nem lehet biztosat mondani, de úgy véli, még mindig a közétkeztetés a legolcsóbb megoldás, ahol átlagosan havi 15-20 ezer forintra jön ki napi háromszori étkezés egy gyermek esetében.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy a törvény értelmében a térítési díj legfeljebb a nyersanyagdíj értékének összege lehet, ami 35-40 százalék, de az árakat befolyásolja az élelmiszerek drágulása mellett a rezsinövekedést és a munkaerő-drágulása is. Így mindezt valóban figyelembe vennék, akár havi ötvenezer forintba is kerülhetne egy gyermek étkeztetése.

A szakember arról a dabasi nyolcosztályos gimnáziumban végzett kísérletről is beszélt, ahol a gyerekek svédasztalos formában étkeztek, válogathattak a kitett ételekből, és annyit vettek belőlük, amennyit akartak. Páger Zsolt szerint ez bevált, mert míg a hagyományos közétkeztetésben az előállított ételek 27 százaléka ment a „kukába”, addig ez a módszer a maradék felét megmentette. Hozzátette ugyanakkor, hogy a váltáshoz felkészülés, edukáció és másfajta eszközpark kell.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG