Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Jogsértően korlátozta a közérdekű adatok megismerését a Fertő tónál építkező állami cég


A Fertő tavi beruházás 2023 januárjában
A Fertő tavi beruházás 2023 januárjában

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint a Natura 2000-es természetvédelmi területek adatainak nyilvánossága kiemelt közérdek. A hatóság az információt kérő környezetvédőknek adott igazat a száz százalékban állami tulajdonú Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel (SFTFN) szemben. A hatóság kiemelte, hogy a cég „jogsértően korlátozta a bejelentő közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogát”. A civil szervezet szerint nemcsak a mostani ügyben fontos siker a döntés, hanem a későbbiekben, egyéb Natura 2000-területeken tervezett beruházások esetében is jelentős hivatkozási pont lehet majd.

A Fertő tavi beruházással kapcsolatban a Fertő tó Barátai Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével, immár sokadik közérdekű adatigénylésével kapcsolatban volt kénytelen a NAIH-hoz fordulni, mivel a különböző állami szervek tendenciózusan nem hajlandóak közérdekű adatokat kiadni a beruházáshoz kapcsolódóan.

A civil szervezet ma tette közzé a NAIH-döntést, amely azt követően született, hogy az egyesület sikertelenül próbálta megismerni a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. egyik szerződésének részleteit. A 2021 decemberében kiírt közbeszerzési dokumentációban szerepel egy irányított alvállalkozó, a Corydalis Kft., amely havonta nettó ötmillió forint értékben végezte volna az amúgy a Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz tartozó területen a biológiai monitoringot.

Kikötő több milliárdból
Kikötő több milliárdból

Az egyesület nem találta a 2019-ben alapított cég honlapját, és az Igazságügyi Minisztérium által működtetett elektronikus beszámoló portálon található információk alapján is csak annyit tudott kideríteni, hogy „a társaság tagjai a 2021. évi gazdasági évet lezáró beszámolót 16.700 e Ft mérlegfőösszeggel és 8724 e Ft adózott eredménnyel” 2022. február 25-én elfogadták. A civil szervezet számításai szerint a nettó ötmillió forintos havi megbízás azt jelentette volna, hogy a kft. a kivitelezés tervezett három éve alatt összesen nettó 180 millió forintot (évi hatvanmilliót) kapott volna versenyeztetés nélkül.

Ehhez kapcsolódóan: Bíróság: Csak teljes fajpusztulás esetén sért rendeletet a Fertő tavi beruházás

Az egyesület által közzétett NAIH-levél megállapítja többek között: Jelen ügyben a monitoring-ellenőr meghatározása pedig egy olyan terület védelmére szolgál, amely a világörökség része, védett természeti terület, része a Natura 2000-hálózatnak, különleges madárvédelmi és kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, így a kiválasztásra vonatkozó adatok nyilvánosságához kiemelten fontos közérdek fűződik.” A civil szervezet szerint a mostani állásfoglalás a hazánkban található egyéb Natura 2000-területeken tervezett beruházások esetében is jelentős hivatkozási pont lehet a jövőben.

Ehhez kapcsolódóan: Megnyitották a Fertő tavi építkezés eddig lezárt területét

A Fertő Tó Barátai Egyesület többek között azt kérdezte a SFTFN Zrt.-től, hogy milyen eljárás keretében került kiválasztásra a Corydalis Kft. a kivitelezői szerződésben nevesített monitoring-ellenőr feladatra, és milyen egyéb ellenárajánlatok érkeztek az irányított alvállalkozó kiválasztása során. A száz százalékban állami tulajdonú zrt., amely 2023. január 1-jéig az adófizetői forintokból tervezett Fertő tavi beruházásért volt felelős, a kérdésekre nem adott választ, ezért fordult a civil szervezet a NAIH-hoz.

A Fertő tavi beruházás 2021-ben
A Fertő tavi beruházás 2021-ben

A Fertő Tó Barátai Egyesület szerint a mostani hír csak keserédes siker, hiszen a beruházást 2022-ben Lázár János miniszter tízmilliárd forint elköltése – amelybe belefért az UNESCO világörökségi terület ikonikus cölöpházainak elbontása, valamint mintegy harminc hektár nádas ledózerolása – után leállította. A Fertő tavi vízi telep, amely korábban a magyar oldalon található egyetlen strandként üzemelt, jelenleg lezárt terület, építési anyagokat tárolnak ott. Mivel a zrt. megszűnt, ezért a civil szervezet álláspontja szerint a jogutód Építési és Közlekedésügyi Minisztériumnak kellene a korábban feltett kérdésekre válaszolnia.” Ezzel kapcsolatban az egyesület levelet ír Lázár János miniszternek.

A Fertő tavi beruházásról korábban videóriportot készítettünk:

Szinte csak kamerán kívül mertek beszélni a Fertő tavi beruházásról a helybeliek
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:14:00 0:00

  • 16x9 Image

    Horn Gabriella

    Horn Gabriella a Szabad Európa rovatvezetője. Több mint húsz éve újságíróként dolgozik. Cikkei az online és a nyomtatott sajtóban jelentek meg, televíziós riporter is volt. Az alapítás óta szerzője volt az atlatszo.hu oknyomozó portálnak, az elmúlt években a lap munkatársa volt. Több nemzetközi újságíróprojektben segítette a határokon átívelő korrupciós ügyek, hatalmi visszaélések feltárását. ​A hortobágyi földmutyiról szóló riportjáért Hégető Honorka-díjat és Telenor-különdíjat kapott munkatársával közösen, egy másik írásáért pedig a Soma-díj zsűrije részesítette elismerésben. 

XS
SM
MD
LG