Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Két év börtönt kapott Belaruszban a Szabad Európa bebörtönzött újságírójának felesége


Darja Loszik
Darja Loszik

A Belarusz nyugati részén fekvő Breszt város bírósága két év börtönbüntetésre ítélte Darja Loszikot, a Szabad Európa bebörtönzött újságírója, Ihar Loszik feleségét, akit szélsőséges tevékenység elősegítésével vádoltak meg.

Mikalaj Hriharovics, a breszti területi bíróság bírája január 19-én, egy nappal a tárgyalás megkezdése után hirdette ki az ítéletet, amely teljes mértékben megegyezett azzal, amit az ügyész kért.

A legfőbb ügyészség szerint a Darja Loszik elleni vád alapja egy interjú, amelyet a Minszk által hivatalosan szélsőséges csoportnak minősített, lengyelországi székhelyű Belsat televíziós csatornának adott. Az interjúban „egy politikai fogoly feleségeként határozta meg magát” – közölte az ügyészség.

„Kifejezte személyes negatív értékelését a bűnügyi eljárásokban és igazságszolgáltatásban részt vevő állami szervekkel kapcsolatban. Azt állította, hogy férje nem követett el semmilyen bűncselekményt, és törvénytelenül ítélték el, illetve felszólította más elítéltek családtagjait, hogy kövessék a példáját” – írta a főügyész hivatala.

Darja Loszikot októberben vették őrizetbe, miután a rendőrség házkutatást tartott nála. Darja és Ihar Loszik négyéves lánya, Paulina jelenleg Darja szüleinél van.

Az Egyesült Államok Darja Loszik azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását kérte, ahogy a Szabad Európa/Szabadság Rádió elnöke, Jamie Fly is azonnali elengedését követelte, és elítélte őrizetbe vételét.

Ihar Loszikot tavaly decemberben 15 év börtönre ítélték máig tisztázatlan vádak miatt. Loszikkal együtt a száműzött belarusz ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja férjét, Szjarhej Cihanouszkijt, valamint négy másik bloggert, ellenzéki politikust és aktivistát ítéltek akkor hosszú idejű börtönbüntetésre.

Loszik és vádlott-társai azt állítják, hogy az ellenük indított eljárás politikailag motivált.

XS
SM
MD
LG