Egy évvel ezelőtt Grazyna Slawinska humanitárius segélyt segített szállítani a Bahmutban rekedt embereknek, abban a kelet-ukrajnai városban, amely később brutális, hónapokig tartó harcok után az orosz erők kezére került.
A 33 éves, Krakkóban élő nőt 2023 januárjában eltalálta egy orosz tüzérségi lövedék repesze, evakuálták, végül amputálni kellett a jobb lábát.
Öt hónapos felépülés és fizikoterápia után, lábprotézissel Slawinska visszatért Ukrajnába. Most a második legnagyobb városban, Harkivban él, ahol hosszú napokon és éjszakákon keresztül segít az embereknek – időseknek, fogyatékkal élőknek, szegényeknek –, akik annak ellenére ott maradtak, hogy az oroszok bármikor bombázhatnak.
„Miután láttam a sok tragédiát, nem tudok csak úgy visszatérni a korábbi életemhez” – mondta egy decemberi interjúban a város Szaltivka kerületében lévő lakásában.
Slawinska megpróbáltatásai és folyamatos erőfeszítései megmutatják a lengyel önkéntesek közösségét, akik arra vállalkoztak, hogy megpróbáljanak segíteni az ukránoknak.
Oroszország 2022. februári támadása után Lengyelország ukránok millióit fogadta be, és a lengyel társadalomban egyre többen adományoztak az ukránoknak. A lengyel kormány Ukrajna egyik legkitartóbb szövetségese, több millió dollár értékben szállított fegyvereket és egyéb katonai felszereléseket.
Ez a lelkesedés az elmúlt hónapokban mérséklődött, ami a Nyugaton tapasztalható fokozódó türelmetlenséget jelzi annak felismerése miatt, hogy az Ukrajna elleni orosz háború a jelek szerint nem ér egyhamar véget.
Mégis, több száz, akár több ezer lengyel továbbra is elkötelezetten segíti az ukránokat az országon belül és kívül.
Slawinska csak egy közülük.
„Valami kézzelfogható”
Hónapok óta lengyel kamionsofőrök és gazdák blokkolják a lengyel–ukrán határt, arra hivatkozva, hogy az ukránoknak tisztességtelen versenyelőnyük van. A blokád, amely fokozta a feszültséget a határátkelőkön, kényes politikai kérdéssé vált, amely beárnyékolta Varsó Kijevnek nyújtott támogatását.
A határkérdés miatt frusztrált a 37 éves Mateusz Wodziński, aki december végén utazott Ukrajnába, hogy négy autót szállítson le négy ukrán katonai egységnek. Az elmúlt hónapokban hetven hasonló utat tett meg, és több mint kétszáz autót szállított az ukrán katonáknak, néha veszélyes utat vállalva.
„Gyűlölöm, ami a határon van, de a politika nem érdekel – mondta a Szabad Európának decemberi útja közben. – Engem csak az autók érdekelnek. Folyamatosan nagy a nyomás, hogy szerezzek minél többet és minél gyorsabban” – tette hozzá.
2022 júniusában, négy hónappal az orosz invázió után Wodziński, a Lengyelország északkeleti részén élő üzletember saját autóját adományozta egy belarusz önkéntesegységnek. Ezután indított online közösségi adományozási kampányt, amelyben az emberek pénzt küldhettek, hogy autókat vegyen, felújíthassa őket, és elvigye a katonákhoz.
„Ez egy kamumentes megoldás, minden autót személyesen adok át az adott egységnek – mondta. – Ez kézzelfogható dolog, amit bárki megtehet azért, hogy az ukrán katonák túlélési esélye nagyobb legyen” – tette hozzá.
Ahogy terjedt a híre Lengyelországban, egyre több segítséget tudott adni. Sokszor más lengyelek – gyakran adományozók – is vele tartanak, hogy elkísérjék az autókat az ukrán egységeknek. Kísérői között olyanok is voltak, mint Radosław Sikorski, az új lengyel külügyminiszter.
„Bizonyos értelemben ez olyan, mint egy utazási iroda, amely az ukrán hadsereg támogatásáért cserébe lehetőséget ad arra, hogy a saját szemeddel lásd a háborút” – mondta Wodziński.
Egyik útján a katonák, akiknek autót adott, megengedték neki, hogy egy lengyel ágyúval lőjön egyet egy orosz tüzérségi állásra. „Nagy valószínűséggel eltaláltam a célt” – állította.
Az úton töltött hónapok megviselték a magánéletét; elmondása szerint megromlott a kapcsolata élettársával, akitől egy kislánya van.
Alig két héttel a decemberi útja után, amikor négy autót vitt katonáknak Szlovjanszk városába és három másik helyszínre, Wodziński megtudta, hogy az egyik katona, aki az autót kapta, meghalt. Egy másik megsebesült, és kórházba került.
Atamansa
Mielőtt ideje nagyjából felét a háború sújtotta Ukrajnában töltötte volna, a 48 éves Olga Solarz az ukrán határhoz közeli Przemyślben élt és publikált, tudományos munkákat írt az ukrán népzenéről és kultúráról.
Már korábban is volt kapcsolata ukrán aktivistákkal: részt vett a 2004-es narancsos forradalomban, amely megakadályozta, hogy Viktor Janukovics oroszbarát elnökjelölt megnyerje a megkérdőjelezett tisztaságú választásokat. Tíz évvel később szintén ott volt Kijevben a második Majdanon, amely végül 2014 februárjában Janukovics megbuktatásához vezetett.
Elmondása szerint 2023-ban egy év alatt 260 ezer dollár (kilencvenmillió forint) értékben vitt Ukrajnába humanitárius segélyt és gyógyszereket, valamint tíz autót a katonáknak. Mindezt többnyire lengyel állampolgárok által adományozott pénzből vásárolta, amelynek nagy része a lengyelországi ukrán kisebbségtől származott – mondja.
Néhány hónapja a Donyecki terület déli részén harcoló ukrán területvédelmi erők nem hivatalos tagja lett. Idejének felét azzal tölti, hogy együtt él a katonákkal a kunyhókban, mintegy tíz kilométerre az orosz állásoktól. A katonák az Atamansa becenevet adták neki, ami kozák katonai vezetőt jelent ukránul.
Tudományos előélete a jótékonysági munka egy szokatlanabb formájához is elvezette: a háború által veszélyeztetett kulturális örökség megőrzéséhez.
Nem sokkal azelőtt, hogy november elején találkozott a Szabad Európával a dandár bázisán, kivitt a háborús övezetből egy általa ezerévesre becsült szobrot. A nagyméretű nőalakot – elmondása szerint – egy török nomád népcsoport, a kumánok vagy polovcok készítették, akik Dél-Ukrajnában éltek.
Solarz a nyugat-ukrajnai Lvivbe vitte restaurálásra. „Számomra ez a háború a civilizáció és a barbárság közötti egyetemes harc” – mondta egy régi Toyota Land Cruiser terepjáróban zötykölődve.
Céltalanság
Slawinskát lelassítja a lábprotézise, lassabban halad, amikor élelmiszert szállít idős embereknek Harkivban, többek között Zoja Karlovának, egy 91 éves asszonynak, akinek Luhanszkból kellett elköltöznie, és most egy harkivi lakásban él.
Karlova azt mondja, hogy Slawinska az egyetlen ember, aki megnyugtatja.
Mielőtt Ukrajnába költözött volna, Slawinska egy krakkói egyetem speciális oktatási tanszékén dolgozott. Humanitárius tevékenységét főként a lengyelektől érkező online adománygyűjtésből finanszírozza.
„A háborútól szenvedő embereknél a legnagyobb probléma az életcél elvesztése. Ez általában a magányossággal jár együtt” – mondta.
Visszaemlékezve arra a pillanatra, amikor 2023. január 6-án Bahmutban aknavető-támadás érte, ami egyik lába amputálásához vezetett, azt mondja, nem félt.
„Amikor az utcán feküdtem Bahmutban, biztosra véve, hogy meg fogok halni, csak azok jártak a fejemben, akiket szerettem” – mondta.
