Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kétszer 16 órát dolgoztak a magyar önkéntesek a nagy szlovákiai tesztelésen


Az országos tesztelés egyik helyszíne a szlovákiai Trencsénben 2020. október 31-én.
Az országos tesztelés egyik helyszíne a szlovákiai Trencsénben 2020. október 31-én.

Szombaton hajnali háromkor indult a 200 magyar önkéntes Szlovákiába, ahol két napig szinte folyamatosan dolgoztak. Számos helyi segítette őket, például étellel. Ott valamennyi magyar önkéntes tesztje negatív lett.

Hétvégén Szlovákia letesztelte a 10 és 65 év közti lakosainak döntő részét. A hatalmas munkához segítségért fordultak Magyarországhoz is. Ötven egészségügyi szakembert kértek, Magyarország viszont 200-at küldött - írta meg pénteken a 444 hírportál a szlovák egészségügyi miniszter Twittere alapján.

Péntek délben tudták meg a Semmelweis Egyetemen (SOTE), hogy van egy ilyen lehetőség, mondta el Tripolszky Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének, az egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke, az akció egyetemi koordinátora.

Kétszer 16 órát dolgoztak a két nap alatt a maratoni tesztelésben segédkező magyar önkéntesek. Trencsén, Szlovákia, 2020. október 31.
Kétszer 16 órát dolgoztak a két nap alatt a maratoni tesztelésben segédkező magyar önkéntesek. Trencsén, Szlovákia, 2020. október 31.

Több mint kétszeres túljelentkezés volt a feladatra, végül 154-en mentek a SOTE-ról, a többiek a debreceni egyetemről érkeztek. A szlovák hadsereg osztotta ki őket az egyes tesztelőállomásokra és kétszer 16 órát dolgoztak vasárnap estig. Tripolszky Bálint szerint sok helyen nagy szeretettel fogadták őket, volt, ahol ételt vittek a helyiek a tesztelőknek.

Nem mindenki örült azonban a segítségnek, Luboš Blaha szlovák parlamenti képviselő, a Robert Fico-féle SMER tagja például arra biztatott mindenkit, hogy hívják ki a rendőröket a magyar vagy német nyelvű orvosokra, mert ők egy idegen hatalom katonái, akiknek semmi keresnivalójuk szlovák területen.

Az akció után minden magyar résztvevőt is leteszteltek, senkinek nem lett pozitív az eredménye, úgyhogy gond nélkül haza is tudták buszoztatni a kétszáz magyart. Tripolszky elmondta, hogy a résztvevők által kinnt aláírt papírokban nem volt szó pénzről, ugyanakkor szerinte valamiféle juttatásra valószínűleg számíthatnak majd.

Korábban az Index.hu azt írta, hogy a magyar Belügyminisztérium ezer eurót (jelenlegi árfolyamon 366 ezer forintot) ígért az önkénteseknek.

Szlovák állampolgárok várakoznak a tesztelésre Trencsénben 2020. október 31-én.
Szlovák állampolgárok várakoznak a tesztelésre Trencsénben 2020. október 31-én.

Az ország szinte teljes felnőtt lakosságának letesztelési szándékát október közepén jelentették be Szlovákiában. Igor Matovič kormányfő szerint a hétvégén 3,6 millió embert le is teszteltek, kicsit több mint egy százalékukról derült ki, hogy elkapták a betegséget - írja a Parameter.sk.

A tesztelés ötezernél is több helyszínen, több mint 40 ezer közreműködő segítségével zajlott. Magyarország mellett Ausztria is küldött orvosokat segíteni. Igor Matovič vasárnapi nyilatkozata szerint lesz egy második országos tesztelési kör is.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG