Ukrajnában egyes becslések szerint évente több ezer babát vállalnak béranyák, akik közül sokakat visznek külföldre, több jogvédő szervezet tiltakozása ellenére is.
Egy alagsorban küzdenek a túlélésért a Kijevben rekedt, béranyáktól született csecsemők
Huszonegy újszülöttet gondoznak egy pincében Kijev külvárosában rögtönzött klinikán. A csecsemők mindannyian béranyáktól születtek, akiknek szülei a háború miatt nem tudnak értük jönni.

1
A csecsemők az ukrán főváros különböző szülészeti osztályain születtek, és biztonságuk érdekében szállították őket egy helyre, de evakuálni most kockázatos lenne, mondta a Reutersnek az egyik ápolónő

2
A háború kitörése óta csak két csecsemőért tudtak eljönni a szüleik - az egyikükért Németországból, a másikért Argentínából - , hogy kimenekítsék őket az országból

3
A február 24-én kezdődött háborúban több ezer ember vesztette életét, milliók menekültek el az országból

4
Kijevet eddig megkímélték a legsúlyosabb harcoktól, de az orosz hadsereg lassan közeledik a városhoz, és a bombázások is fokozódnak. Kedden legalább öt ember halt meg a várost ért légicsapásokban