Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Ágyaink vannak, ágyrács és matrac kellene” ‒ egy kórház kérése járvány idején


Védőeszközöket viselő egészségügyi személyzet tagja 2020. április 30-án felkészül egy koronavírusos beteg kezelésére a kistarcsai kórházban
Védőeszközöket viselő egészségügyi személyzet tagja 2020. április 30-án felkészül egy koronavírusos beteg kezelésére a kistarcsai kórházban

Mintha nehezebb lenne elfogadni, mint adni. Konkrét kérések kellenek, valós szereplőktől ahhoz, hogy az emberek tudjanak segíteni. Merni kell kérni – mondja annak a honlapnak az egyik alapítója, amelyik az egészségügyben dolgozók mindennapjait igyekszik könnyebbé tenni.

Érintésmentes kézfertőtlenítő, felnőtt pelenka, vitaminok, egyszer használatos, nagy méretű védőköpeny, maszk, gumikesztyű – csak néhány azok közül a kérések közül, amelyek az elmúlt hónapokban befutottak az Ad6Kap6 „covidos” felületére. Maga a kezdeményezés több mint 12 éve működik, aloldalát, a covidfrontvonal.ad6kap6.hu felületet a járvány hatására hozták létra az alapítók, egyikükkel, Ungár Anitával beszélgettünk.

Tavaly ősszel jött az ötlet, pár hét alatt összeraktuk az oldalt, november végén, december elején élesítettük, azóta lehet kérni és adni a segítségével” – mondja Unger Anita az indulásról.

Mint mondta, olyan felület létrehozása volt a cél, ahol az egészségügyben dogozók kérhetnek azt, ami a munkájukhoz kell, és itt nem csak egészségügyi eszközökre kell gondolni. Minden olyan kérésre nyitott az oldal, ami az egészségügyben dolgozóknak segít, hogy könnyebben végezzék a munkájukat, tehát magánéleti segítségkérés is belefér a pszichológustól a gyermekfelügyeleten át a közlekedésig.

Ezzel senki sem élt még vissza

Egyszerű használni az oldalt, regisztrálni kell, feltenni a hirdetést, amit az oldal kezelői jóváhagyás után élesítenek. Biztosítják az anonimitást, tehát csak a kérő, az adományozó, és természetesen az oldal működtetője tudja a részleteket, hogy a háttérben meg tudják beszélni, pontosan mire lenne szükség, és hol.

Ez azért fontos, mert tapasztalataik szerint nagyon sokan nem vállalják, hogy melyik intézményben dolgoznak. Anita úgy látja, hogy egyáltalán nincs energiájuk, idejük felmenni a honlapra a kórházban dolgozóknak. Sokszor őt személyesen keresik meg, hogy felkerüljön a kérésük a honlapra.

„Azt gondolom, hogy az intézményi hierarchia miatt egy kórházban vélhetően sokáig tart, nehézkesen járja végig a hivatalos utat egy-egy kérés, vagy akinek éppen eszébe jut, annak nincs hatásköre dönteni, és sok lehet az adminisztráció" – mondja Unger Anita, aki szerint a portálon keresztül az adományozók célzottan tudnak segíteni.

Ezzel még senki sem élt vissza. Egy esetre emlékszem, amikor valaki megpróbálkozott egy Jófogás-linkkel, ezt leszámítva nem volt kellemetlen helyzet” – mondja Unger Anita.

Igyekeznek száműzni a politikát az oldalról, amit moderálnak. „Nem célunk az okokat kutatni, a helyzetet, a konkrét problémát szeretnénk megoldani.

Azt mondja, egyelőre éppen az érintetteket - kórházi vagy rendelőintézeti dolgozókat, mentősöket érik el a legnehezebben. Kevesen tudnak még róluk, szerinte ennek ez az oka. Egyelőre a portált működtető önkéntesek életéből csak néhány órát vesz el ez a munka, de mint mondja, fel vannak készülve a rohamra. Azt mondja, azon még nem gondolkoztak, hogy a járvány után, „békeidőben” is szükség lehet-e egy kifejezetten az egészségügyet segítő aloldalra.
Inkább azt mondanám, a cél a fontos. Ha van olyan cél, amiért érdemes ilyen aloldalt fenntartani, akkor azt meg kell tenni.

Ételt oszt a válság miatt nehéz helyzetbe kerülteknek egy budapesti étterem
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:25 0:00

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG