Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Közel százezerrel nőtt a munkanélküliek száma egyetlen hónap alatt


Álláskeresők várakoznak egy budapesti munkaügyi központban 2011-ben.
Álláskeresők várakoznak egy budapesti munkaügyi központban 2011-ben.

Egyre többen veszítik el állásukat a járvány miatt. Eközben a kormány a gazdaság megsegítésére félretett pénzből 200 milliárdot utalt át Fidesz-közeli alapítványoknak. A magas takarmányárak miatt pedig idén 10 százalékot drágulhat a hús. Ez a Szabad Európa heti gazdasági összefoglalója.

A legfrissebb adatok szerint idén januárban 55 ezer fővel nőtt a munkanélküliek tábora tavaly januárhoz képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint havi alapon még nagyobb a növekedés: decemberről januárra 97 ezren vesztették el az állásukat. És ezek csak a hivatalos statisztikák, nincsenek benne a vendéglátásban és turizmusban dolgozó idénymunkások jelentős része, és a KATÁ-sok sem.

„Az 5 százalékra emelkedő munkanélküliségi ráta, 0,8 százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képes" mondta Virovácz Péter, az ING vezető elemzője. "Hasonlóan az első hullámhoz, itt is egy-két hónap elcsúszással jelentkezik a negatív hatás a munkaerőpiaci statisztikákban".

A szakember szerint a megugró hivatalos munkanélküliségi adatot már a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatgyűjtése is jelezte, mely szerint januárban közel 300 ezer főre nőtt a nyilvántartott álláskeresők létszáma.

A növekvő munkanélküliség hatására a kiskereskedelem és így a lakosság fogyasztása várhatóan gyenge számokat produkál majd az első negyedév során, ami így kihat a gazdasági növekedés ütemére is. Virovácz szerint az adatok fényében nem valószínű, hogy megismétlődik a tavaly év végén látott dinamikus bővülés.

Sőt, az autóipart érintő ellátási zavarok fényében – amelyek akár a munkanélküliségi adatokra is hathattak átmenetileg – még nehezebb elképzelni ezt.

„Munkaerőpiaci szempontból egy meglehetősen nehéz első negyedévre számítok úgy, hogy a járvány harmadik hulláma még csak most kezdődik” – mondta az elemző.

Tíz százalékkal is drágulhat a hús

A sertés, a baromfi, és minden állati eredetű termék drágul a következő időszakban az agrárkamara szerint – számolt be róla az RTL Híradó. Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke szerint a következő egy évünket fokozatos, folyamatos áremelkedés jellemzi majd. Ennek oka, hogy csak a takarmányárak harmadával drágultak egy év alatt. Hiába volt itthon rekordtermés, máshol az időjárás volt kedvezőtlen, míg Kínában nagyot nőtt a kereslet, és kilőttek a világpaci árak.

Raskó György agrárközgazdász szerint óriási mértékű a drágulás, több éves csúcsra nőt a búza és a kukorica tőzsdei ára Európában. Ezt a költségugrást a termelők fokozatosan hárítanák át a vásárlókra. Raskó György szerint 10 százalékon belül marad az áremelés, mert a fogyasztói kereslet korlátozott, miután a vendéglátóiparban, az idegenforgalomban rengeteg ember elveszítette a munkáját.

Kétszáz milliárdot kaptak a Fidesz-közeli alapítványok

A kormány 2020-ban a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelése címén mintegy 3 600 milliárd forintot fizetett ki. A költségvetési kiadások között megbújt jó néhány olyan tétel, összesen 217 milliárd forint értékben, amely a Fidesz hátországához tartozó különböző alapítványokhoz került, részben a gazdaságvédelmi alapból, részben a költségvetés más fejezeteiből.

A Népszava szerint ez az összeg rekordnak számít, soha egyetlen kormány nem költött ekkora pénzt szellemi-támogatói hátországának a hizlalására. Tavaly a kormány ezen felül több százmilliárd forint értékű állami részvényt és ingatlanvagyont juttatott különböző vagyonkezelő alapítványoknak.

Félmillió foglalás van a hazai turizmusban áprilisra

Nehéz megjósolni, hogy milyen hatása lesz a koronavírus-járvány harmadik hullámának. Úgy tűnik, hogy az ország egy része igen optimista. Áprilisra ugyanis 518 ezer vendégéjszakányi foglalás szerepel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatbázisában. „És a foglalások száma napról napra emelkedik” – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden. Ez majdnem duplája a tavalyinak, amikor is 304 ezer vendégéjszakát töltöttek el magyarországi szálláshelyeken, igaz ekkor már érvényesült a járvány hatása, sokan inkább otthon maradtak. Májusra még optimistábbak az emberek, eddig 625 ezer vendégéjszakát foglaltak le.

Az MTÜ szerint az utazási kedv élénkítéséhez nagyban hozzájárul, hogy a SZÉP-kártyákra tavaly közel 20 százalékkal többet, csaknem 300 milliárd forintot utaltak a munkaadók a kedvezményeknek köszönhetően. Ezt a pénzt csak belföldön lehet elkölteni, ez is közrejátszik abban, hogy sokan már most elkezdték lefoglalni az üdülésüket.

Csúcson a lakásépítési láz

Az elmúlt évtized legtöbb új lakóingatlanát adták át tavaly Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020-ban összesen 28,2 ezer új lakás és ház épült meg, amire 2009 óta nem volt példa. Az új ingatlanok több mint fele családi ház. Ennyi lakást és házat 2009 óta nem adtak át.

Az adatokból azonban baljós kép vetül a jövőre: az egy évvel korábbihoz képest bő harmadával kevesebb, mindössze 22,5 ezer építési engedélyt adtak ki. Vagyis jóval kevesebbet, mint amennyi lakás elkészült. Ez jelentős fordulat a korábbi évekhez képest, amikor az építési engedélyek száma még többszörösen meghaladta az elkészült lakásokét.

Készült az MTI, az RTL Klub és a Népszava tudósításainak felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

XS
SM
MD
LG