Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Külföldi diákokra lőtt rá riasztópisztollyal Pécsett egy férfi, szabálysértési eljárás indult


Pécs belvárosa egyik utcájának látképe 2021. március 11-én (képünk illusztráció)
Pécs belvárosa egyik utcájának látképe 2021. március 11-én (képünk illusztráció)

A férfi állítólag azt üvöltötte, hogy utálja az arabokat. Az incidensnek fizikai sérültje nem volt, a férfi riasztófegyverrel tüzelt a közel-keleti egyetemistákból álló társaságra. A rendőrök szabálysértési eljárást indítottak ellene.

Pécsi albérletükben néhány vendégükkel készültek buliba múlt pénteken a baranyai megyeszékhelyen tanuló közel-keleti egyetemisták. Késő este volt, nyolc-kilenc fő tartózkodott a pécsi belvárostól és az egyetemi karoktól is csupán öt-tíz perces sétára lévő lakásban. Néhányan közülük a teraszon voltak, lányok és fiúk is, és mint közvetve, de tőlük megtudtuk, nem házibulit tartottak üvöltő zenével, hanem csak ráhangolódtak az estére, a pécsi belvárosba szerettek volna menni szórakozni.

Ez azonban elmaradt, mert az egyik szomszédjuk, egy harmincas éveiben járó férfi, akit korábban többen nem is vagy alig láttak a több házból álló apartmankomplexumban, megjelent a szomszédos ház teraszán, és rájuk lőtt. A férfi a beszámolók szerint három lövést adott le egy riasztópisztolyból, légvonalban mintegy nyolc-tíz méterre lehetett a másik teraszon beszélgető társaságtól.

Mivel riasztófegyverrel lőtt, senki sem sérült meg, életveszélyben sem volt, de annál nagyobb volt az ijedtség, többen is fejvesztve menekültek, volt, aki a lakásba szalad be, más az utcára futott le, nagyon megijedtek, életveszélyben érezték magukat.

A diákok is hívták a rendőröket, de addigra állítólag már valaki, feltehetően egy másik szomszéd tárcsázta a segélyvonalat.

A lövöldöző állítólag azt üvöltötte a fiataloknak angolul, hogy fogják be, kussoljanak (shut up), illetve a beszámolók szerint azt is, hogy utálja az arabokat. Később, már a rendőrök kiérkezése után állítólag azt is mondta, hogy a külföldieket a szép és drága kocsija közelében sem szeretné látni, ahhoz közel sem mehetnek.

A rendőrök, telefonon bevonva egy angolul jól kommunikáló munkatársat, felvették a diákok adatait, és igyekeztek megnyugtatni a hallgatókat, miután többen azt mondták, nem mennek vissza az albérletükbe, mert a férfi fenyegetőzött is, így nem biztos, hogy otthon mernek maradni.

A riasztópisztollyal lövöldöző férfi adatait felvették, elkobozták tőle a fegyvert és a töltényeket.

A külföldi hallgatóktól származó, nem közvetlen információnk az is, hogy a rendőrök nem tudták befejezni a helyszínen a vizsgálódást, mert erősítést kértek tőlük egy pécsi belvárosi verekedéshez, erről a cikk végén, keretes írásunkban olvashatnak.

A lövöldözés miatt szabálysértési eljárás indult, amelynek részleteiről jogszabály engedélyének hiányában további tájékoztatást nem adott a rendőrség.

Igyekeztünk megszólaltatni a külföldi diákokat, de azt mondták három forrásunknak is, hogy nem akarnak nyilatkozni, ügyet csinálni, egyrészt tartanak a támadótól, másrészt nem sérült meg senki, ha ennél több nem történik, és a férfi nem csinál ilyet többé, az nekik elég, még úgy is, hogy tényleg megviselték őket a történtek.

A helyszínen is jártunk, beszéltünk is két, az érintett apartmankomplexum kapuján kilépő közel-keleti fiatallal. Egyikük azt mondta, hogy nem volt otthon, és nem is hallott az esetről, de felzaklatta, amit elmeséltünk. A másik pedig annyit mondott, hogy ő otthon volt, hallotta is a lövéseket, látta, hogy érkezett egy rendőrautó, de ennél többet nem tud az esetről.

Az egyetem segít, ha kérik

A Pécsi Tudományegyetemen nem tudtak az incidensről, ugyanakkor azt mondták, hogy az egyetemen segítséget tudnak kérni a hallgatók, jelezhetik, ha úgy érzik, jogsérelem érte őket, bántódásuk esett vagy lelki vigaszra szorulnak.

Tavaly ősszel egy külföldi hallgatót súlyosan bántalmaztak Pécsett, a Szabad Pécs arról az esetről be is számolt, és egy dél-amerikai újságban írtak arról, hogy egy dél-amerikai, Pécsett tanuló 19 éves fiatalembert bántalmaztak az utcán.

Rendőröket is bántalmaztak a kocsmai verekedők
Mint említettük, a közel-keleti diákokhoz a helyszínre kiérkező rendőröknek sietve kellett távozniuk, mert erősítést kértek tőlük egy verekedéshez. Egy pécsi belvárosi étteremben italozott két hosszúhetényi férfi péntek éjjel. Belekötöttek a vendégekbe és az étterem személyzetébe is, az őket nyugtatni és békéltetni igyekvő tulajdonost pedig bántalmazták. A helyszínről akkor mentek el, amikor sejtették, hogy kihívták miattuk a rendőröket, de igazán durvává akkor vált az ügy, amikor kiérkezett a helyszínre az első két rendőr.

Amikor ugyanis velük szemben intézkedni akartak, az egyik férfi az egyik, feléje tartó rendőrt minden előzetes jelzés nélkül nagy erővel kétszer megütötte, súlyos sérülést okozva, majd a kollégája segítségére siető rendőrnőt is leütötte. Az erősítéssel már nem bírtak, a két férfit előállították. Az intézkedés után legalább egyiküket kórházba kellett szállítani, ahol egy orvost is megütött az ellátásra bevitt férfi. A rendőrség azt írta, hogy „a rendőrök sérelmére elkövetett cselekmények ügyében a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folytat eljárást. Az ügyben gyanúsítottként kihallgatott két személy bűnügyi felügyeletét a Kaposvári Járásbíróság 2022. szeptember 5-én elrendelte.”
  • 16x9 Image

    szabadpecs.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A Szabad Pécs egy 2017 tavaszán alapított, független vidéki közéleti-politikai online újság. A kezdetektől magánkézben van, nem kötődik politikai pártokhoz, politikai szereplőkhöz, befektetőkhöz, a működést olvasói támogatásokból, szakmai pályázati forrásokból és kis részben hirdetésekből fedezi. Az elsősorban Pécs és Baranya közéleti és politikai híreivel foglalkozó hírportál igyekszik a régió, Dél-Dunántúl, Baranyán túl elsősorban Szekszárd és Tolna megye legfontosabb közéleti-politikai történéseiről is beszámolni. 

XS
SM
MD
LG