Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Három terroristába került egy kutató kimentése Iránból


Dr. Kylie Moore-Gilbert, az ausztrál külügy által dátum nélkül közreadott képen.

Több mint két év után szabadították ki iráni börtönéből a most 33 éves Közel-Kelet kutatót, Dr. Kylie Moore-Gilbertet, írja a France24 az AFP alapján.

Kylie Moore-Gilbert ausztrál és brit kettős állampolgár, akit több mint 800 napja tartóztatott le 2018-ban az iráni Nemzeti Gárda. Moore-Gilbert egy tudományos konferenciára érkezett az iráni Kom városába.

Ott kémkedés vádjával letartóztatták, és 10 év börtönre ítélték. Kom egyetemi város, de egyébként szent helynek is számít és a síita vallási vezetők képzési központja is itt van.

"Barátként és baráti szándékkal mentem Iránba"

- állította szabadulása után Moore-Gilbert. "Hosszú és megrázó" megpróbáltatásai után az irániakat "bátor, melegszívű és nagylelkű" emberekként jellemezte közleményében. A kiszabadított nő Canberrába érkezése után nem akart rögtön a nyilvánosság elé állni.

Dr. Kylie Moore-Gilbert leszáll az ausztrál kormánygépről 2020. november 27-én.
Dr. Kylie Moore-Gilbert leszáll az ausztrál kormánygépről 2020. november 27-én.

Dr. Kylie Moore-Gilbertért cserébe három iráni terroristát engedtek szabadon Thaiföldön. Maszud Szedaghadzadeh, Mohammad Kazej és tolószékbe kényszerült Szaid Moradi térhetett vissza Iránba.

Ők még 2012-ben akartak Thaiföldön izraeli diplomatákkal végezni, de a tervük nem sikerült. Szaid Moradi ráadásul a saját lábait is lerobbantotta közben a házilag készített bombáival.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. 2018/19-es akadémiai évben az arizonai állami egyetem Fulbright-Humphrey ösztöndíjasa volt.

XS
SM
MD
LG