Hároméves volt, amikor a szülei elváltak, majd úgy döntöttek, hogy egyikük sem akarja felnevelni, ezért intézetbe került. Az édesapja néhány napra ugyan magához vette, de megerőszakolta. Az intézetből ment férjhez 17 évesen, akivel 17 évig élt Miskolcon, mindene megvolt. Ám elmenekült az erőszakos férfitól, amikor kést rántott rá. A kilencvenes években vált hajléktalanná. Hét évet élt utcán, három évet sátorban, majd húszat egy kunyhóban. Három évtizednyi hajléktalanság után Lakatos Jutka az Utcáról Lakásba! Egyesület segítségével végre albérletbe költözött. Interjú Lakatos Jutkával, egy valódi utcai harcossal és Szabó Attilával, aki végül kiadta neki a lakását, hogy megmeneküljön a hajléktalanságtól.
Hány évesen került állami gondozásba, és miért?
Hároméves koromban lettem állami gondozott, mert a szüleim nem tudtak tovább együtt élni. Úgy döntöttek, hogy elválnak, csak épp egyiküknek sem kellettem, mert túl fiatalok voltak; ezért úgy érezték, csak akadály lennék az újrakezdésben. De nem volt merszük megmondani ezt. A pedagógus édesanyám egyik nap elvitt az óvodába, aztán soha többet nem jött értem. Helyette délután a gyámhatóság rendőrökkel elvitt a rózsadombi nevelőotthonba. Így ráztak le a szüleim.
Fel tudta dolgozni, hogy ilyen könnyen lemondtak önről a szülei?
Soha. Ennek ellenére mégis én temettem el az anyámat, amikor már három és fél hónapja a jégen volt.
Miért nem adták örökbe soha, ha ennyire nem kellett nekik?
Mert pénzt hoztam nekik. Akkoriban, az ötvenes-hatvanas években úgy működött az állami gondozás, hogy a gyermekek után a szülő kapta meg a családi pótlékot és a szülő fizette be az intézet fele az eltartási pénzt. Magyarul nyereséget hozott. Az anyám nyolcvan forintért nem mondott le rólam más javára 1963-ban.
Tartották a kapcsolatot, amíg intézetben volt?
Érdekes kapcsolat volt.
Milyen?
Lett anyámnak egy barátja, aki miatt nem vitt ki soha az intézetből, mindig azt mondta: nem férsz el a Tóni bácsi mellett a garzonban. Akkor már kezdtem felfogni, hogy anyámnak többet ér egy férfi, mint a gyermeke, és onnantól kezdve keményen osztottam. Volt olyan beszélgetésünk, hogy azzal csaptam rá a telefont, hogy te rohadt kurva. Sosem tudtam feldolgozni, hogy ilyen könnyen lemondott rólam, hogy ilyen könnyen eldobott az életéből.
Az édesapjával tartotta a kapcsolatot?
Vele még szörnyűbb volt, mint anyámmal. 14 éves voltam, amikor megkerestem, mert ki akartam jutni az intézetből. Hazudozott, hogy főmérnök, épül a lakása, és majd ha kész lesz, hazavisz, és végre boldogok leszünk. Már tinédzser voltam, amikor megszöktem az intézetből, és akkor kiderült: ez a főmérnök valójában egy óbudai téglagyár kazánfűtője, egy rossz alkoholista. Egy ilyen szökésem alkalmával megvert és erőszakot követett el rajtam. Onnantól kezdve soha többet nem volt apámmal semmilyen kapcsolatom.
Hogyan lett állami gondozottból hajléktalan?
17 évesen gyámügyi engedéllyel férjhez mentem. Lekerültem Miskolcra a férjemhez, a saját házába. Tizenhét évig éltem vele úgy, hogy ütött-vágott. Öt gyermeket taposott ki belőlem. Aztán tizenhét év után, amikor egy késsel hátba szúrt, elegem lett; a kolléganőim mentettek meg tőle, így végül albérletbe költöztem. Akkor ismertem meg a jelenlegi férjem.
Aztán hirtelen, a kilencvenes évek elején privatizálták azt a kis céget, ahol addig mindketten dolgoztunk, és nem tudtuk tovább fizetni az albérletet. Innentől lett nekünk konyec. A főbérlő kijelentett minket, az került a lakcímkártyánkra, hogy lakcím nélküli.
Mit csináltak, hova mentek?
Feljöttünk Budapestre. Nem volt hova mennünk, az utcán éltünk, megtanultuk, hogyan kell hajléktalanként élni, mert ezt tanulni kell. Ha valaki egyik napról a másikra belecsöppen ebbe az élethelyzetbe, csak úgy tudja fenntartani magát, ha van valaki, akitől tud tanulni. A többi hajléktalan ember elmondta, mit érdemes kiszedni a kukából. Persze az emberek azt gondolják, hogy abból eszünk, de ez nem igaz. Nem a moslékot szedjük ki, nem a büdös, berohadt húsokat, hanem minden olyan cuccot, ami javítható, tisztítható, rendbe hozható, és el tudjuk adni a bolhapiacon. Na, annak az árából eszünk.
Mindene megvolt, aztán mindent elbukott. Mi volt a legszörnyűbb, amire most is emlékszik?
Az a pillanat, amikor az emberek megaláznak. Amikor azt látja egy lakástulajdonos, hogy belenyúlok a kukájába, és rám uszítja a kutyát. Amikor leköpnek, amikor belém beszélik, hogy nem vagyok ember.
Hogy lett A Város Mindenkié legaktívabb aktivistája?
Ennek külön története van. Az alkohol miatt váltam el a volt férjemtől, életemben nem ittam. De amikor a hajléktalanság miatt megtapasztaltam a számkivetett sorsot, elkezdtem én is inni, méghozzá mereven, nagyon durván. Akkor jött A Város Mindenkié. Megvertek minket a rendőrök, és a szociális munkásom szólt, hogy van egy ilyen érdekvédelmi csoport. Menjek el, mondjam el az esetet, hátha tudnak segíteni. Ott találtam először sok év után, hogy elfogadnak. A Város Mindenkié csoport lett a családom.
Harminc év hajléktalanság után a rászorulókért dolgozik ebben az érdekvédelmi csoportban.
Dolgozom azért, hogy se a rendőrök, se a közterület-felügyelők, se a civilek ne alázzák meg a hajléktalan embereket. Zokszó nélkül beleszólok a rendőri igazoltatásba, zokszó nélkül összeveszek a közterület-felügyelővel és zokszó nélkül felszólalok buszon, villamoson, ha valaki hajléktalan emberekkel szórakozik. Azt szoktam mondani, hogy amíg nem ismerik meg ezeknek az embereknek a múltját, amíg nem kérdezik meg, hogy mi az oka, hogy idekerült; addig ne köpjék le, ne alázzák meg. Ismerjék meg az embert, és utána vélekedjenek.
Tapasztal bármilyen fogadókészséget a társadalom részéről arra, hogy megismerjék ezeket az embereket?
Egyre több ember foglalkozik a hajléktalan emberek kérdésével. Egyre több ember néz más szemmel a hajléktalan emberekre. Nem vagyok politikai párthoz kötődő személy, egyszerűen csak egy baloldali érzelmű ember vagyok, de tudom, hogy tavaly október óta, mióta vannak baloldali polgármesterek, más a hajléktalan emberek lehetősége és környezete is.
Ha jól értem, azt mondja, hogy a Fidesz vezette kerületekben sokkal keményebben bántak a hajléktalan emberekkel?
Igen. Amikor Kocsis Mátéék (Józsefváros korábbi fideszes polgármestere) voltak a VIII. kerületben, sokkal jobban vegzálták és büntették a hajléktalanokat.
Harminc év hajléktalanság után hogyan lett újra tető a feje felett?
A második férjemmel nemrég különmentünk, és akkor az Utcáról Lakásba! Egyesület felajánlott nekem egy lehetőséget, hogy kaphatok szociális albérletet. Elmentem megnézni a lakást, és ott találkoztam a tulajdonossal, Attilával. Úgy érzem, hogy sikerült belaknom ezt a lakást. Végre tudok nyugodtan aludni. Jó, hogy van hova úgy hazamenni, hogy nem kell félnem, nem kell idegeskednem. Nem kell attól tartani, hogy megint mi vár.
Miből fizeti a lakbért, Jutka?
Van négy állásom és vannak támogatóim is, akik havonta hozzájárulnak a lakbérem díjához.
Szabó Attila, te vagy a lakás tulajdonosa. Miért adtad ki jóval a piaci ár alatt a lakásodat egy hajléktalan embernek? Lottómilliárdos vagy, vagy Teréz anya?
Egyik sem vagyok. Nekem is úgy alakult az életem, hogy öt-hat évvel ezelőtt vásároltuk az akkori feleségemmel a lakást, egy jó nagy adag családi kölcsönnel, amit azóta is fizetek vissza. De aztán a mi életünk szétment. Ottmaradtam egyedül abban a lakásban. Körülbelül másfél vagy két évig éltem egyedül. Akkor találkoztam egy másik nővel, és lett egy gyerekünk. A mostani feleségem lakásában élünk, mert úgy döntöttünk, hogy több és jobb tér van ott számunkra.
Egy darabig üresen állt a lakás, nem tudtam, mit kezdjek vele. Gondoltam arra, hogy bérbe kellene adni, nyilván akkor abból van egy stabil jövedelem. De piaci alapon kiadni egy lakást nagy felelősség. Ezen dilemmáztam. Van egy barátom, aki az Utcáról Lakásba! Egyesületnél dolgozik. Kérdezte, miért nem adom oda ennek a szociálislakás-ügynökségnek, ők vállalják az összes felelősséget, ami ezzel jár. Oké, rendesen a piaci árak alatt veszik tőlem bérbe, de cserébe valakinek az életét ezzel tudom segíteni. Ez is szempont volt, amikor döntöttem. Meg az, hogy egy megbízható szervezet intézi a lakás ügyeit. Felvettem velük a kapcsolatot, rákérdeztem, hogy van-e kedvük megnézni a lakást és gondolkodni rajta.
Volt benned bármilyen kétség, amikor találkoztál Jutkával, hogy rábízd a lakásod?
Nem volt bennem semmi kétség afelől, hogy oda fogom adni neki a kulcsot az első találkozásunkkor. Egyrészt az egyesület nagyon erős garancia, másrészt tudtam annyit Jutkáról, amennyit tudni kellett.
Mit szólt ehhez a feleséged?
Nagyon támogatott ebben. Számolgattuk, mennyiért lehetne kiadni a lakást, meg tudjuk-e engedni magunknak, hogy nem piaci alapon adjuk bérbe, hanem odaadjuk Jutkának. Oda jutottunk, hogy igen. Úgy éreztem, hogy most tudok tenni valamit. Miért ne tegyem meg, ha megtehetem?
Nekem lett most egy kisfiam, és azt szeretném, hogy egy olyan világban, olyan országban, egy olyan városban élhetne, nőhetne fel, ahol nincs ennyi hajléktalan ember. Ahol erre az egész kérdésre megpróbálunk társadalmi szinten választ adni. Ki-ki megpróbálja beletenni ebbe az egyéni felelősségvállalását, nem pedig elbújni előle. Azt érzem, hogy így tudok ezért tenni, ebben a formában, a leginkább garantált módon.
