Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ügyvédnek nem vették fel, mert cigány, de néha már megbánja, hogy polgármester lett


Az előző polgármester 300 milliós focipályát álmodott a faluba. Lakatos Rózát 2019-ben választották meg Halmajugra élére, de akkor már minden alá volt írva, így nem tehetett mást, megépíttette a focipályát, szerinte feleslegesen, ugyanis a falunak nem volt focicsapata.
Az előző polgármester 300 milliós focipályát álmodott a faluba. Lakatos Rózát 2019-ben választották meg Halmajugra élére, de akkor már minden alá volt írva, így nem tehetett mást, megépíttette a focipályát, szerinte feleslegesen, ugyanis a falunak nem volt focicsapata.

Gyerekkorában ügyvéd vagy menő diplomata szeretett volna lenni. A falujában már akkor is csodabogárnak tartották, mert túl sokat tanult. Végül két diplomát is szerzett, de nem lett belőle ügyvéd, mert önálló praxisra nem futotta a nem túl gazdag roma lánynak. 2019-ben polgármesternek választották a szülőfalujában, Halmajugrán. Néha megbánja, hogy polgármester lett, mert mint mondja, ő kocka, a polgármesterkedés meg nagyon szociális terület. Lakatos Róza életét furcsa kettősség jellemzi. Állítása szerint sem a roma, sem pedig a többségi társadalom tagjai nem vállalnak vele igazán közösséget. Halmajugra polgármestere a roma tradíciók miatt nem ment férjhez, mert tanulni és dolgozni akart.

Két diplomád van, több nyelven beszélsz, te vagy Halmajugra polgármestere, de egy siófoki diszkóba mégsem engedtek be legutóbb. Miért nem?

Csak utóbb tudtuk meg egy taxistól, - amikor már elég idegesek lettünk ahhoz, hogy hazamenjünk, - hogy volt egy pár roma asszony, aki mindig bejárt a diszkóba a barátjával vagy a férjével és állítólag loptak. Gondolom emiatt a diszkó tulajdonosa kiakadt és kiadta ukászba, hogy akkor, aki cigány és nő és 18 éven felüli, akkor az biztosan lopni megy a diszkóba, nem táncolni. Végül meg is mondták öcsémnek a biztonságiak, hogy azért nem mehetünk be, mert cigányok vagyunk.

Hogyan fogadtátok ezt?

Az öcsémet sokkal jobban sajnáltam, mint saját magamat. Én már hozzászoktam ehhez, tudom, hogy ez van, de nehéz elfogadni.

Mi az, hogy megszoktad már? Meg lehet ezt szokni?

Nem megszoktam, hanem tudom, hogy van ilyen és fel vagyok valamilyen szinten készülve rá. Nem fogok infarktust kapni, ha ilyen történik, de azért rosszul esik nagyon.

Nem vették fel ügyvédbojtárnak, mert cigány, polgármester lett belőle
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:32:29 0:00

Gyakran érzed a negatív megkülönböztetést?

Persze, szinte mindig. Vannak olyan területek, ahol burkoltabb az egész dolog. Mondjuk egy munkahelyen, a munkatársakkal, vagy akár egy üzletben, ott burkoltabban mutatják azt, hogy mi a helyzet. Érdekes, hogy álláskereséskor viszont elég nyíltan kifejezik.

Volt olyan eset, amikor a származásod miatt nem alkalmaztak?

Volt egy budapesti ügyvédi iroda, ahova elmentem felvételizni, amikor elvégeztem a jogi egyetemet. Nagyon boldog voltam, hogy használhatom a nyelvet, ha végre sikerül ügyvédként dolgoznom. Behívtak állásinterjúra és egy ez egy kecsegtető jel volt számomra. Ott egy órás beszélgetés után azt mondta a hölgy: az az igazság, hogy nem fogjuk felvenni önt, mert olyan ügyfélköre van az ügyvédúrnak, akik nem néznék jó szemmel, hogy ha egy romát alkalmaznánk.

És mit mondtál erre?

Akkor lefagytam. Nem szokott ilyen történni velem, de akkor teljesen lefagytam. Annyit tudtam kérdezni, hogy akkor miért kellett 70 km-t utaznom, ha eleve tudta, hogy nem fog felvenni? Csak annyit mondott, hogy kíváncsi volt rám.

Diplomából kettő is van neki, 11 évvel ezelőtt diplomázod jogászként De, sosem dolgozott még ügyvédbojtárként sem, mert nem vették fel a származása miatt.
Diplomából kettő is van neki, 11 évvel ezelőtt diplomázod jogászként De, sosem dolgozott még ügyvédbojtárként sem, mert nem vették fel a származása miatt.

Nem szültél gyereket, nem mentél férjhez. Cserébe építettél karriert. Tudatos választás volt részedről az, hogy nem lesz családod?

Igen. Nagy álmodozó vagyok, már gyerekkoromban is voltak álmaim, hogy én ügyvéd leszek, diplomata leszek. 14-15 évesen én már tudtam , hogy kocka vagyok. Nem vagyok annyira hagyományőrző, de vannak bizonyos dolgok, a mi éltünkben, amit szeretek betartani és ragaszkodom hozzá. Ilyen például az, hogy ha egy roma nőnek családja van, tehát férje és gyereke van, akkor ne menjen egyedül utazgatni, ne menjen el sehova egyedül. Akkor ő a családjáért él, neki hűségesnek kell lennie. Én meg nem akartam otthon ülni és fájt volna, ha a férjemet megbántom, vagy a gyerekemet azzal, hogy én mászkálok mindenhová és nem tartom be ezeket a hagyományokat.

Hogyan nőttetek fel? Apukád a visontai erőműben dolgozott, ezért viszonylag jólétben éltetek. Így ezzel nem kellett az anyagiakkal törődnöd.

Ebből, a szemszögből még nem is gondolkodtam rajta, de jó a felvetés. Valószínűleg emiatt lehetett, igen. Ők is ki akartak törni, anyukám mindig tanítónő szeretett volna lenni. Nem engedték a szülei, dogoznia kellett. Én azt láttam tőlük, hogy folyamatosan tanulnak és szeretnének beilleszkedni. De szerettünk volna ők is meg mi is egy egységként, egy közösségként működni. Akár, ha csak Halmajugrát nézem, akkor is együtt a nem romákkal, nem széthúzva. Ők úgy látták, hogy ennek a legrövidebb útja talán a tanulás. Széleskörűbb legyen az embernek a figyelme, mindent tapasztaljon meg. Valószínű, hogy ez ösztönzött engem is arra, hogy tanuljak.

Mennyire számítottál Halmajugrán csodabogárnak?

Voltak jól tanuló romák akkor is, amikor én tanultam általános iskolában. Viszont én nem az a gyerek voltam, aki kiment iskola után játszani a többi gyerekkel. Rengeteget tanultam, nekem az volt a pihenés, hogy ha hazamentem akkor leültem a kis fotelembe olvasni estig.

Strébernek tartottak a többiek?

A roma társaim valószínűleg igen. A többiek nem. Aztán volt egy harc a nem romákkal szemben, amikor valaki jobb jegyet kapott, mint én, akkor az engem kikészített és addig tanultam, amíg utol nem értem. Iskolaválasztás után, továbbtanulásnál azt mondta a tanár, hogy ne menjek a közgazdaságiba, mert az nem nekem való, nem fogom kijárni. Az rátette a pontot az i-re, még jobban doppingolt, hogy azt nekem meg kell csinálni.

Mi történt érettségi után? Kapásból mentél egyetemre vagy főiskolára?

Nem gondoltam álmomban sem, hogy majd engem felvesznek valahová, a főiskola annyira távoli dolognak tűnt akkor. Úgyhogy elmentem dolgozni és már munka közben a Mátrai Hőerőműtől mentem el főiskolára.

Közben az erőműben dolgoztál, mit csináltál ott?

Az egy csodás időszak volt. Jegyzőkönyvet vezettem igazgatósági üléseken. Rengeteget kellett fordítani. Külföldiekkel lehettem akkor. Nem éreztem azt, hogy én cigány vagyok. Bár volt az erőműben is 1-2 próbálkozás. Szerintem nem is a származás miatt, hanem mert elég fent voltam a hierarchia csúcsán az igazgatóság mellett. Némelyik embernek ez szúrta a szemét, de túl lettem rajta, igaz, hogy gyógyszerekkel.

Hogy hogy gyógyszerekkel? Ennyire kikészített az, hogy néhányan azt kérdezgették, hogy a francba kerülhettél ilyen magas polcra?

Volt egy névtelen levél, hogy a főnök szeretőjének lenni nem rang. Ennek köze nem volt az igazsághoz. De ez nekem fájt, hogy valaki ezt gondolja, hogy én csak azért vagyok ott, mert a szeretője vagyok a főnöknek. Ez lelkileg engem kikészített, úgyhogy nyugtatókon kellett élnem egy darabig. De aztán erőt vettem magamon és mondtam, hogy ilyen hülyeségekkel nem fogok foglalkozni.

Hogyan lettél végül jogász?

Mikor a németek átvették az erőművet, akkor kezdtem el. De, amikor átadták a gázturbinát, ők kivonultak és én meg ottmaradtam egyedül. Nem tudtam mihez kezdeni, állást nem kaptam. Gondoltam, hogy akkor most megpróbálom a jogot, aztán el is végeztem.

Miért nem ügyvédként dolgozol?

Gyöngyösön talán 1-2 ügyvédi iroda van, ami úgy jól megél. A többi nem tudja azt megtenni, hogy egy gyakornokot finanszírozzon. Meg Pesten is az a gyakorlat nevesebb ügyvédi irodáknál, hogy a bojtár fizeti maga után a járulékot. Én ezt nem tudtam megtenni, nekem nem voltak milliomos szüleim, ez nem sikerült. Ez így alakult. Amilyen nagy álmodozó voltam, én hittem abban, hogy van jogrendszer, van igazságosság Magyarországon meg a világon. Rájöttem, hogy nincs.

És milyen polgármesternek lenni a szülőfaludban?

Az az igazság, hogy én sose voltam szociális beállítottságú. Nem az a fajta ember voltam, aki mondjuk, szociális munkásként megállná a helyét. Én inkább ilyen magamba forduló ember voltam. Nem gondoltam át, hogy itt emberekkel kell foglalkozni, nem is keveset. A nap 24 órája arról szól, hogy az emberekkel meg kell találni a közös hangot és megpróbálni segíteni, akinek szüksége van rá. Amikor ez az első évben rám zúdult, két olyan eset volt, amikor nagyon kiakadtam. Sírva mentem haza, akkor mondták a testvéreim, hagyjam abba, mondjak le, nem éri meg.

2019 óta vezeted az 1200 fős, kilencven százalékban romák lakta Halmajugrát. A kezdeti nehézségeken átlendültél, de mennyire volt nehéz a település élén a pandémia alatt?

Sikerült olyannyira rendbe hozni a dolgokat, hogy már március elején tudtam adni a lakosságnak támogatást, nem is kis összeget. Vagyis tudtam volna. Azt találtam ki, hogy adok minden családnak 50 ezer forint támogatást, hogy be tudjanak vásárolni. Csörgött a telefonom. Felhívtak, hogy jó lenne, hogy ha nem osztanám még ki azt az 50 ezret, mert más települések polgármesterei bajban vannak emiatt, mert néhány településen meghallották, hogy Halmajugrán pénzosztás van.

Azt hitték a környékbeli falvak lakói, hogy ezt a pénzt a kormány adja és akkor ők miért nem kapják meg az önkormányzattól ezt a támogatást. Ezért azt gondoltam, hogy akkor két részletben adom oda a halmajugraiaknak a pénzt. Azon annyira kiakadtak az emberek, hogy jöttek tüntetni még aznap. Akkor eltört a mécses, hogy azt gondoltam magamban, hogy egyszerre jót tenni az emberekkel is, meg a politikusokkal is, az lehetetlen.

Halmajugra polgármestere, Lakatos Róza imádja az autóversenyeket.
Halmajugra polgármestere, Lakatos Róza imádja az autóversenyeket.

Miért nem adtad oda azt az 50 ezer forintot ezeknek a családoknak? Volt itt bármi pártpolitikai nyomás bárhonnan, hogy te ne add oda az embereknek azt a pénzt, amit egyébként ti gazdálkodtatok ki?

Én odaadtam, csak két részletben. Így megfeleltem annak is, hogy nem adok egyszerre 50-et, meg megfeleltem a lakosoknak is. Belegondoltam abba, hogy ha én lennék a többi polgármester helyében, akkor hogyan érezném magam. Tudom, hogy ez így furcsa a politikában, és utálom, mikor azt mondják, hogy én is politikus vagyok. Oké, polgármesternek lenni valamilyen szinten azért politikai dolog is, de én nem érzem magam politikusnak.

Miért lettél polgármester?

Rábeszéltek.

Kicsoda?

Viccet félre téve... Már két ciklussal ezelőtt is indultam, akkor nem sikerült hála istennek. Néhány halmajugrai mondta, hogy jó lenne, ha vezetném a falut. 2019 augusztusában eldöntöttem, hogy indulok, akkor elmondtam mindenkinek, a lakosságnak, a rokonoknak is, hogy abban az esetben indulok, ha nem kell hazudnom. Én nem fogom azt mondani a lakosoknak, hogy ha én leszek a polgármester, akkor majd aranyélet lesz.

Így mennek egyébként a polgármesteri kampányok? Mit ígérnek az embereknek, ingyen sört, örök életet, tényleg?

Vannak olyan ígéretek, amiket tényleg be lehet tartani és be is tartanak. Meg vannak olyanok, amik csak azért vannak, hogy szavazatot nyerjenek. Az előző polgármester mindig tett félre pénzt az ciklusai alatt. Ez 3-400 milliós összegig is felment. De, 2018 év végén volt egy szerintem rossz döntés a testület részéről, ami ezt a tartalékot egyszerűen elégette. Ez egy focipálya megépítése volt.

Már akkor is volt egy kisebb méretű műfüves pályánk. Jó, azon nem lehetett volna tartani olyan versenyeket, de a helyi igényeknek, viszonyoknak megfelelt volna. Erre a focipályára ki lett véve az összes félretett pénz.

A 3-400 millió forint, ami az önkormányzat tartaléka volt?

Igen. A pálya mindennel együtt, a villanyszereléssel együtt durván 300 millióba került. Nagyon szép. Csak éppen nincsen focicsapatunk.

Tessék?

Van Bozsik program, az működik nálunk, viszont felnőtt focicsapat Visontával együtt van. Most a hírekben elég sokat hallottunk Visontáról. A mi fiataljaink a visontai csapathoz vannak leszerződve.

Akkor ki játszik a focipályátokon?

A gyerekek, meg vannak azért meccsek. Volt ifi csapatunk is.

Feleslegesen építettétek meg a pályát focicsapat nélkül?

Felesleges volt. Én inkább azt csináltam volna, hogy először legyen egy profi csapatunk, utána építsük meg a pályát és ne ennyiért. Az a pálya 160 millióból is kijött volna.

Csalódtál polgármesterként? Ha igen, akkor miben vagy kiben?

Azért nehéz és azért van feszültség, mert az előző polgármestert lekörözni rettentően nehéz.

Verseny van, minél többet ígérsz annál jobb?

Nem. De akkor is azt gondolták, hogy ez így lesz. Én sem gondoltam, hiszen a barátaimról, rokonaimról van szó, hogy nem mindenki azért húzta be a nevem mellé az x-et, mert én jobb leszek. Úgy gondolom most már, hogy sokan azért szavaztak rám, mert arra gondoltak, hogy maj én többet adok nekik, mint amennyit eddig kaptak. Viszont én meg nem ezért indultam. Naiv módon azt hittem, hogy azért szavaztak meg, mert ők is hittek abban, amiben én, hogy nem kell mindent csak kifelé adni, hanem tenni is kell azért, hogy valaki kapjon valamit. De most már kételkedem benne, hogy ez volt az igazi oka annak az x-nek.

Miért van az, hogy az emberek azt gondolják, hogy bármit kaphatnak ingyen?

Szerettem volna azt a gondolatot átvinni a hivatalba is, amit otthon csinálunk, mert működött. Az, hogy meggondoljuk, hogy mit vásárolunk. Most ez lehet, hülyén hangzik, meggondoljuk, hogy ezt a pénzt hová tegyük, hogy mit vásárolunk, hogy mennyit költünk kajára, stb. Szerettem volna ugyanezt átvezetni azokhoz az emberekhez is, akik eddig nem így éltek, de nem biztos, hogy sikerült.

Nagypolitikában gondolkodsz?

Nem, mert nem tudok meggyőzni embereket olyan dologról, amikben én sem hiszek.

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG