Lakóházak, játszóterek, autók égtek Ukrajnában, miután Moszkva csak katonai célpontokat támadott
Oroszország január 16-án késő este légitámadást indított az északkelet-ukrajnai Harkiv, majd január 17-én kora reggel a fekete-tengeri Odessza ellen. A légicsapás civileket ért, és otthonaikat. Moszkva továbbra is állítja, hogy csak katonai célpontokat támad.

1
Egy rendőr egy kisfiúval a karjában az éjszakai orosz rakétatámadás helyszínén, Harkivban 2024. január 16-án. A várost érő legutóbbi támadásokban legalább tizenhét ember megsebesült, ketten súlyosan – közölte Oleg Szinyehubov regionális kormányzó

2
Az előzetes információk szerint a várost két átalakított Sz–300-as légvédelmi rakéta találta el

3
Egy idős nőt szállítanak kórházba a harkivi támadást követően. Az orosz határtól mindössze harminc kilométerre fekvő Harkivot gyakran bombázzák azóta, hogy Moszkva 2022 februárjában megkezdte teljes körű invázióját Ukrajnában

4
A város polgármestere elmondta, hogy több lakóépület is megsemmisült, és hogy a környéken nem voltak katonai célpontok