Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lapértesülés szerint kimaradnak egyes uniós projektekből a fideszes irányítású alapítványi egyetemek


A budapesti Corvinus Egyetem központi épülete 2012. október 31-én.
A budapesti Corvinus Egyetem központi épülete 2012. október 31-én.

A Népszava értesülése szerint egyelőre nem kaphatnak támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ csereprogramból és a Horizont Európa kutatási keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn.

A lap úgy tudja, hogy az uniós pénzügyminiszterek tavaly december 15-én döntöttek erről, akkor, amikor a korrupciós veszélyek miatt befagyasztották a Magyarországnak 2021-2027 között járó felzárkóztatási támogatások csaknem egyharmadát.

Magyarországon összesen 21 alapítványi egyetem működik, köztük a Corvinus, a Semmelweis, a Miskolci és a Soproni Egyetem, valamint a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem. A lap emlékeztet arra, hogy ezek többsége mostanáig jelentős uniós támogatásokban részesült.

A Népszava úgy tudja, hogy a tiltás a tavaly december 15-e után elbírált pályázatokra vonatkozik, nem érinti korábbi kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó kifizetéseket, és a folyamatban lévő támogatásokat sem.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG