Korábban elsősorban külterületen okoztak gondot, újabban megjelentek a településeken is a Magyarországra 1996-ban visszatelepített, és azóta elszaporodott hódok. Bár a hód természetvédelmi szempontból továbbra is jelentős állatfajnak minősül, és továbbra sem vadászható, egyre több településen próbálnak megoldást keresni az egyesek szerint káros tevékenységére. A környezetvédők szerint ugyanakkor nem hódból van sok, hanem élőhelyből kevés.
„Jaj, azok nagyon cukik, ahogy sürögnek-forognak, építkeznek” – mondta egy ismerősöm, amikor elárultam neki, hogy hódnézőbe megyek. Azok az olvasóink viszont kevésbé látszottak lelkesnek, akik felhívták a figyelmünket arra, hogy az állatok éppen min ügyködnek Szombathely szélén, az Oladi lakótelep közelében. Egyszerre lenyűgöző és sokkoló a látvány, ahogy a Perint patakon egymás után sorakoznak a hódgátak. Némelyikük igen komoly mérnöki teljesítménynek tűnik, mögöttük mesterséges tavak vannak, amelyek mélyéről nyílnak az állatok üregei.
Sem üregeket, sem hódokat nem láttunk, a nyomukat viszont annál inkább. A hódok a patak mentén gyakorlatilag tarvágást végeztek. Ahol állnak a gátak, ott már tiszta a part, máshol még csak a fakivágásnál tartanak. Húsz-harminc centiméteres törzseket csócsálnak szét, a törzsek fekszenek, a látvánnyal illusztrálni lehetne egy erdők pusztulásáról szóló Attenborough-filmet. Csak míg az utóbbiakban általában az ember a hunyó, itt, a Perint-parton a hódok.
Az utóbbi időben lapunk többször is beszámolt a hódok munkásságáról. A derék állatok megjelentek a patak másik részén, az Abért-tónál, Porpác és Csénye között, Szentgotthárdnál a Rábán, Gyöngyösfaluban. Zalában áramkimaradásokat okoztak. Szentgotthárdon háborút hirdettek ellenük.
A hódokat be kell fogni
„Semmilyen állatvédelmi törvény nem írhatja felül az emberek jogait” – jelentette ki tavaly év elején a szentgotthárdi alpolgármester, Labritz Béla, aki bizonyítékokat gyűjtött a hódok tetteiről, és erre biztatta a városlakókat is. Szerinte az állatok az erdőirtással elősegítik a klímaváltozást, az árvíz- és balesetveszélyt, emellett komoly gazdasági károkat okoznak. „A hódokat be kell fogni és el kell szállítani olyan területekre, ahol zavartalanul folytathatják áldásos tevékenységüket” – javasolta az alpolgármester. Hogy azóta befogtak-e egyetlen hódot is, nem tudni.
Majd a vadászok kilövik őket
„Igazgatóságunk területén 2016 óta a regisztrált hódgátak száma megtízszereződött, de a valós szám ennek másfélszerese lehet, mivel a rendkívül sűrű vízhálózat és a dombvidéki vízgyűjtő jelleg miatt a felderítés nagyon nehézkes” – közölte megkeresésünkre a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
Tavaly nyáron megjelent egy rendelet, amely szerint a hódokat október 1. és március 31. között lehet gyéríteni, a gátjaikat pedig el lehet bontani. Sokan ezzel elkönyvelték, hogy a hódügy megoldódott, mondván, majd a vadászok kilövik őket. De a helyzet ennél bonyolultabb. A vízügyi igazgatóság úgy látja, hogy „a jogszabály módosítása túl sok előrelépést nem hozott, az addig szokásként elterjedt eljárásrendet legalizálta, illetve a hód esetében ólomsörét használatát a gyérítés során megtiltotta. Riasztása, gyérítése, állományszabályozása továbbra is engedélyköteles tevékenység.”
„Természetes ellensége nincs, a rendelkezésére álló élőhelyek telítéséig korlátlanul szaporodik, terjeszkedik” – jellemezték a hódokat. A hód egyébként természetvédelmi szempontból továbbra is jelentős állatfajnak minősül, eszmei értéke ötvenezer forint, és – a közhiedelemmel ellentétben – továbbra sem vadászható. Emellett a hódgátak is élveznek egyfajta védelmet, elbontásuk szintén engedélyköteles.
A szerencsétlen hódokat bundájuk és húsuk miatt vadászták korábban Európában, olyan sikeresen, hogy a XIX. században szinte teljesen kihaltak a földrészen.
1996-ban indult a visszatelepítési program
A hód-visszatelepítési programot a Természetvédelmi Világalap (WWF) indította el 1996-ban, amikor a Gemenci-erdőben 32, külföldről érkezett hódot engedtek szabadon. Őket 2008-ig 202 újabb állat követte, akik aztán szaporodni és vándorolni kezdtek. 2011-ben a becslés szerint már több mint kilencszáz hód élt Magyarországon.
A betelepítés mellett érkeztek hódok maguktól is. A sikeres nyugat-európai fajmegőrzési programoknak köszönhetően a XX. század második felében újra elkezdett növekedni a számuk Európában, mígnem 1991-ben természetes úton érkeztek Magyarországra az első visszatelepedő egyedek. „Ezek az állatok az Alsó-Ausztriába visszatelepített hódok leszármazottai lehettek, és nem kizárt, hogy a Perint patakon is a természetes úton visszatelepedő osztrák hódok leszármazottait találhatjuk” – hívta fel a figyelmünket a WWF Magyarország, amely szerint a hódok jelenlétére tekinthetünk természetvédelmi sikerként és gazdasági károkozóként is.
Nem a hód sok, hanem az élőhely kevés
Mivel a hód jelenléte szokatlan az ember számára, így életmódjával járó tevékenysége is az. Gátépítő tevékenysége sokszor látványos, így a faj nagy figyelmet kap – véli a környezetvédő szervezet, amely lapunknak részletesebben kifejtette álláspontját hódügyben. A WWF szerint természetvédelmi szempontból a faj jelenléte sokkal inkább hasznos, mint káros: a közhiedelemmel ellentétben a part menti fás állományokat nem károsítja olyan mértékben, hogy az az élővilág számára számottevő mértékű legyen, cserébe viszont részt vállal a természetes módszerekre alapozott vízmegtartásban.
A hódgátak a tavalyi aszály idején is bizonyítottak. Ahol volt hódgát, ott megmaradt a víz azokban a patakokban is, amelyek környékén egyébként már minden kiszáradt. A hódgát által duzzasztott vízfelületek számos vízi élőlény számára élő-, illetve szaporodóhelyet biztosítanak, miközben ezek a szivárgó kis gátak csak annyira alakítják át a vízfolyásokat, ami még nem rontja az állapotukat. „Összességében kijelenthető, hogy nem a hód van túlszaporodva, hanem a számára alkalmas élőhelyet biztosító, természetközeli medrű vízfolyásokból van kevés” – mondják a környezetvédők.
A vadkárt természetesnek vesszük, a hódkárt nem A természetvédelmi szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy egy vadászható vad – például vaddisznó vagy szarvas – kártételét természetesnek vesszük, kisebb károkozás esetén elfogadjuk a kárt, nagyobb kár esetén pedig megszokott, hogy a vadásztársasághoz fordulunk. A hód gazdasági károkozása esetén a kártalanítás bonyolultabb kérdés, az emberek kevésbé ismerik az eljárást, és bizonyos szintig a hód tevékenységét is tűrni kell.
„Ugyanakkor míg természetesnek vesszük, hogy a vadkár ellen védekezünk, a hód kártétele szokatlanabb, az ez ellen történő védekezési lehetőségek nincsenek benne a köztudatban, pedig számos jó gyakorlatot ismerünk külföldi példákból, hiszen a hóddal való együttélés nehézségei Magyarországon merültek föl először” – hangsúlyozza a WWF.
Bontják a gátakat
A hódokat belterületeken – mint például a szombathelyi helyszínek – nem lehet fegyverrel gyéríteni. Marad a csapda, ami nem túl hatékony módszer, ráadásul az állatok vándorolnak, tehát bármikor érkezhet új csapat a helyükre. A gátak elbontásához – ahogy feljebb is írtuk – engedély kell. Ahol a gátak árvízi kockázatot jelentenek, ott a vízügy elbontja őket, vagy saját erőből, vagy külső segítséggel – tudtuk meg.
