Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lázár János építési miniszter kezébe kerülnek a települések beruházásai


Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a hajdú-bihari Nyíradonyban 2023. január 26-án
Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a hajdú-bihari Nyíradonyban 2023. január 26-án

Megszavazta az Országgyűlés az állami beruházásokról szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében állami építési beruházásnak minősül minden olyan beruházás, amelynek előkészítése és/vagy megvalósítása legalább ötven százalékban állami vagy európai uniós forrásból történik.

A Telex beszámolója szerint az Országgyűlés 133 igennel, 38 nemmel, 13 tartózkodás mellett szavazta meg a Lázár János építési miniszter által jegyzett törvényjavaslatot, amelynek korábbi változatát már július 4-én elfogadta a parlament, de Novák Katalin köztársasági elnök az Alkotmánybíróságnak továbbította, és a testület Alaptörvény-ellenesnek minősítve megsemmisítette.

A most elfogadott törvényjavaslat értelmében a hatálybalépéstől kezdve állami építési beruházásnak minősül minden olyan beruházás, amelynek előkészítése és/vagy megvalósítása legalább ötven százalékban központi költségvetési (azaz hazai állami költségvetési) vagy európai uniós forrásból történik.

Ehhez kapcsolódóan: Hatalmas, „létfontosságú katonai beruházásra” készül a kormány Budapest belvárosában az ukrán háborúra hivatkozva

Ennek megfelelően idesorolódik minden olyan korábbi önkormányzati fejlesztés, amelyhez jelentős állami vagy európai uniós forrást vesznek igénybe, ezek a jogszabálytervezet alapján állami beruházássá válnak – emlékeztet a cikk.

Vitézy Dávid egy korábbi véleménycikkében arról értekezett a Telex oldalán, hogy a beruházási törvénnyel Lázár János elviszi az önkormányzatok fejlesztéseit, és „csak politikai alkuk révén, a mindenkori miniszter jóindulatából kaphatja vissza egy város megválasztott vezetése a saját fejlesztési feladatainak irányítását, menedzsmentjét – legyen az akár Budapest főpolgármestere vagy Debrecen polgármestere”.

Lázár János, aki a 2022-es választások után lett építési miniszter, már kinevezésekor beszélt arról, hogy megváltoztatják a közbeszerzések és a beruházások rendszerét, azok csúcsán az építési miniszter áll majd.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG