Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Legalább hatezer ukrán gyereket tarthatnak fogva orosz átnevelőtáborokban


Ukrán gyerekek egy orosz rakétatámadás helyszínén Kijev mellett 2023. január 26-án
Ukrán gyerekek egy orosz rakétatámadás helyszínén Kijev mellett 2023. január 26-án

Több mint negyven olyan létesítményt azonosítottak a Krím félszigeten és Oroszországban, amelyek az ukrán gyerekek politikai átnevelésének célját szolgálhatják – írták egy friss amerikai jelentésben.

A Yale Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy legalább hatezer, de nagy valószínűséggel ennél sokkal több kiskorút tarthatnak fogva e táborokban, akik között vannak olyanok is, akinek élnek a szülei, de vannak árvák, ukrán állami gondozásban nevelkedők és a háború miatt bizonytalan státuszúak is.

„Az általunk azonosított tábori létesítmények elsődleges céljának a politikai átnevelés tűnik” – mondta Nathaniel Raymond az értékelés eredményeit ismertetve.

Ehhez kapcsolódóan: Ukránok millióit deportálták, gyerekek százezreit kényszeradoptálták az oroszok

A szakértő kiemelte, hogy az ukrajnai invázió tavaly februári megindítása óta „kiterjedt, rendszerszintű hálózat” működik ebből a célból, és az „átnevelt” gyerekeket orosz családok fogadták örökbe vagy orosz állami gondozásba kerültek.

„Ez a hálózat Oroszország egyik végétől a másikig ér” – fogalmazott.

A tájékoztatás szerint a programban részt vevő legfiatalabb gyerek mindössze négy hónapos, és egyes táborokban már a 14 évesek is katonai kiképzésben részesülnek. Arra azonban nincsen bizonyíték, hogy később a kiképzett gyerekeket háborúba küldték volna Ukrajnába.

Az amerikai külügyminisztérium által támogatott projekt keretében készült jelentés szerzői aláhúzták: a dokumentált esetek súlyosan sértik a polgári lakosság háború idején való védelméről szóló IV. genfi egyezményt.

Raymond hangsúlyozta, hogy az értékelés bizonyítékként szolgálhat arra is, hogy Oroszország népirtást követ el Ukrajnában, ennek ugyanis része lehet a gyerekek kényszeráttelepítése is abból a célból, hogy megváltoztassák a nemzeti identitásukat.

Kitért arra is, hogy a rendszert a moszkvai kormány legmagasabb szintjein hagyhatták jóvá és koordinálhatják.

Ehhez kapcsolódóan: Miközben dúl az Ukrajna elleni háború, az orosz gyerekeket „hazafias” oktatással veszik célba

A washingtoni orosz nagykövetség annyit közölt, hogy Oroszország befogadja azokat a gyerekeket, akik menekülni kényszerültek Ukrajnából.

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a családjukban tartsuk a kiskorúakat, szülők és rokonok hiánya vagy halála esetén pedig gyámság alá helyezzük őket” – tudatta a diplomáciai képviselet.

Ned Price amerikai külügyi szóvivő bejelentette, hogy szankciókat rendelhetnek el az ügyben tizenkét orosz magánszeméllyel szemben, akik eddig nem álltak büntetőintézkedések hatálya alatt.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG