Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Magyarországon állami szociálpolitikát nem tudunk felmutatni” – Interjú Breitner Péterrel, a Van Esély Alapítvány kuratóriumi elnökével


Breitner Péter
Breitner Péter

Huszonhárom évvel ezelőtt egy nagylelkű mérnök házaspár adományából jött létre a Van Esély Alapítvány. A szervezet anyagi, tárgyi segítséget és személyre szabott mentorálást nyújt olyan embereknek, akik megpróbálnak kiemelkedni a hajléktalanlétből. A kuratórium elnöke, Breitner Péter arról beszélt a Szabad Európának, hogyan próbálják a hajléktalanlétből kiutat jelentő lehetőségekhez juttatni pályázóikat.

A Van Esély Alapítvány pályázói egy-egy hajléktalan emberből és egy-egy szociális munkásból álló csapatok, akik eszközvásárláshoz, képzéshez kaphatnak segítséget. A szervezet így, külön mentorok segítségével próbál személyre szabott segítséget nyújtani a nehéz helyzetben lévő embereknek.

Eddigi támogatottjaik között volt, aki fűkaszát tudott venni, míg másnak szakács-sapka kellett a munkavállaláshoz – mert sokszor ilyen eszközöket sem biztosítanak a munkaadók, aki pedig rendelkezik vele, nagyobb eséllyel indul egy állásinterjún. Mások az általános vagy középiskola befejezéséhez kérnek segítséget.

A Van Esély Alapítvány egyik sikertörténete az a volt támogatottjuk, aki évekkel ezelőtt a szervezet segítségével vásárolt robogót, és azóta már önerőből kétszer is lecserélte. Örömteli találkozás volt, amikor évekkel a pályázata után egy alkalommal a szervezet egyik munkatársának ő szállította ki a rendelt pizzát.

Itt tudja megnézni a beszélgetést:

Ha inkább meghallgatná a podcastot, ide kattintson:

„Magyarországon állami szociálpolitikát nem tudunk felmutatni”– Interjú Breitner Péterrel, a Van Esély Alapítvány kuratóriumi elnökével
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:43:28 0:00

  • 16x9 Image

    Horn Gabriella

    Horn Gabriella a Szabad Európa rovatvezetője. Több mint húsz éve újságíróként dolgozik. Cikkei az online és a nyomtatott sajtóban jelentek meg, televíziós riporter is volt. Az alapítás óta szerzője volt az atlatszo.hu oknyomozó portálnak, az elmúlt években a lap munkatársa volt. Több nemzetközi újságíróprojektben segítette a határokon átívelő korrupciós ügyek, hatalmi visszaélések feltárását. ​A hortobágyi földmutyiról szóló riportjáért Hégető Honorka-díjat és Telenor-különdíjat kapott munkatársával közösen, egy másik írásáért pedig a Soma-díj zsűrije részesítette elismerésben. 

XS
SM
MD
LG