Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Már közel százezren költöztek Ausztriába Magyarországról


Már 27 ezer magyar él Bécsben
Már 27 ezer magyar él Bécsben

Az osztrák gazdasági minisztérium adatai alapján az elmúlt tíz évben gyakorlatilag megduplázódott az Ausztriában dolgozó magyarok száma. 2013-ban még csak 57 ezer honfitársunk dolgozott a nyugati határ túloldalán, mostanra ez a szám 126.656 lett, ami minden korábbinál magasabb.

2020-ban, a koronavírus-járvány kitörésekor néhány ezer fővel ugyan csökkent az Ausztriában dolgozó magyarok száma, de 2021 óta ismét egyre többen dolgoznak ott. A növekedés folyamatos és látványos, még az elmúlt egy évre is jutott egy tizenkétezer fős ugrás.

Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk ezzel a jelenséggel, ahogy azzal is, hogy az osztrák munkaerőpiac elszívó hatása hogyan nyomorítja meg a nyugat-magyarországi gazdaságot.

Amiről keveset beszélünk

Míg az Ausztriában dolgozókról sokat beszélünk, kevés szó esik azokról a magyarokról, akik ki is költöztek, azaz állandó lakcímük van Ausztriában. Pedig ők is egyre többen vannak.

Az elmúlt két évtizedben nem volt olyan év, amikor ez az elvándorlási trend megfordult vagy akár megtorpant volna. Tehát jöhetnek-mehetnek kormányok, lehet világjárvány, bármilyen gazdasági helyzet, évről évre így is, úgy is négy-ötezerrel több magyar él Ausztriában. Jelenleg már közel százezer, azaz egy székesfehérvárnyi honfitársunk él ott.

Sokszor teljes családok átköltöznek, a gyerekek már osztrák iskolába járnak, ott szereznek barátokat, egyre fontosabb lesz számukra a német nyelv, és távolodik a magyar.

A legtöbben (27 és fél ezer fő) Bécset választották új lakhelynek, ezt követi Felső- és Alsó-Ausztria, de már Stájerországban is több magyar él (11,3 ezer), mint Kőszegen.

Józing Antal írása.
  • 16x9 Image

    Nyugat.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A Nyugat.hu Szombathely és Vas megye híreit, eseményeit követi. 

XS
SM
MD
LG