Március és április történései képekben
Először lépett színpadra Magyar Péter, majd hangfelvételt adott közzé volt feleségéről, aztán azt is megmutatta, hogy képes tömegeket megmozgatni. Irán eközben Izraelt lőtte rakétákkal. 2024 márciusa és áprilisa képekben.

1
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus temetése Moszkvában 2024. március 1-jén. A régóta büntetését töltő férfiről – aki februárban vesztette életét börtönében tisztázatlan körülmények között – Budapesten is megemlékeztek

2
Magyar Péter március 15-i beszéde közben Budapesten. Ünnepi nagygyűlést szervezett és beszélt is az egybegyűltekhez Varga Judit volt férje, a Diákhitel Központ volt vezetője, aki a kegyelmi ügy által került reflektorfénybe. A rendezvényen bejelentette egy új, „az Orbán–Gyurcsány-rendszert” meghaladó párt létrehozását

3
Orbán Viktor integet a beszédére összegyűlteknek március 15-én Budapesten. A miniszterelnök is szólt híveihez az ünnepen, ám több elemző rámutatott, hogy szemmel láthatóan kevesebben voltak jelen a kegyelmi ügy tépázta kormánypártok rendezvényén, mint az utóbbi években

4
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épülete előtt 2024. március 26-án. Az új ellenzéki arcként megjelenő politikus egy olyan hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen Varga Judit arról beszél neki, hogy Rogán Antal és köre ügyészségi iratokat módosíttathatott nekik megfelelő módon