Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Márta verbálisan bántalmazó házasságban élt, nem tudott kilépni belőle, végül az AIDS vetett neki véget


Huszonnégy évvel ezelőtt kapta el a HIV-et a férjétől, aki nem tudott róla, hogy végstádiumú AIDS-e van. Márta megtanult együtt élni a vírussal. Szerinte egy kis odafigyeléssel és rendszeres gyógyszerhasználattal nem nagyon változtatta meg az életét a betegség. Nagyinterjú Liebermann Mártával, a Retropajzs Egyesület egyik alapítójával.

A beszélgetést itt hallgathatja meg:

Márta verbálisan bántalmazó házasságban élt, nem tudott kilépni belőle, végül az AIDS vetett neki véget
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:40:10 0:00

Öt gondolat a beszélgetésből:

(1) Amikor megtudta, hogy a férjétől elkapta a virust az első gondolata az volt, hogy meg fog halni. A második pedig az, hogy a velük közös háztartásban élő négy gyerekükkel vajon mi lehet, hiszen adott egy AIDS-es apa és egy HIV-vel élő anya.

(2) Sok HIV-vel élőt még ma is diszkriminálnak a magyar egészségügyben – mesélte a Szelfiben Liebermann Márta, aki azt is elmondta: volt olyan idős, HIV-vel élő nő, aki egy elfertőződött sebbel került kórházba. Az altatóorvos a betegsége miatt nem volt hajlandó elaltatni, ezért az ápolók lefogták, és akarata ellenére érzéstelenítés nélkül hajtottak végre rajta egy kisebb műtétet. Az ügyben a TASZ képviseli az idős nőt.

(3) A Retropajzs Egyesület sokáig lobbizott azért, hogy Magyarországon ingyen szűrjék HIV-re az állami ellátásban az első trimeszterben járó várandós nőket. Az orvosi szakma krémje kiállt a kezdeményezés mellett, azonban a nagypolitika a pénz miatt elutasította a protokoll megváltoztatását.

(4) 2022-ben meghalt egy csecsemő, mert nem tudták róla, hogy az édesanyja méhében elkapta a HIV-fertőzést. Néhány hónappal később annyira megnövekedett a szervezetében a vírusszám, hogy AIDS-es lett. Az első trimeszterben egy szűrővizsgálattal fény derülhetett volna a vírusra, megfelelő kezeléssel elkerülhető lett volna, hogy a magzat megfertőződjön az anyaméhben. Márta azt mondta a Szelfiben: Magyarországon öt olyan családot ismernek, ahol az édesanya átadta megszületendő gyerekének a vírust. A legfiatalabb, HIV-vel élő sorstársuk most hároméves.

(5) Nehéz HIV-vel élőként partnert találni, de Márta szerint, ha valóban egy hosszabb kapcsolatra törekszik valaki, akkor akkor előbb-utóbb erről beszélni kell a HIV-ről. A Szelfiben Liebermann Márta azt is elmondta: ismer olyan nőt, aki már 10 éve együtt él a barátjával, és még ami napig nem volt képes megmondani, hogy ő HIV-vel élő. De ez kirívó eset, tapasztalatai szerint előbb-utóbb mindenki ráveszi magát, hogy elmondja.

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG