Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Másodfokon is elítélték a DK-s Varju Lászlót az MTVA-székházban történt dulakodás miatt


Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a Fővárosi Ítélőtáblán 2024. február 22-én
Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a Fővárosi Ítélőtáblán 2024. február 22-én

Testi sértés miatt is bűnös Varju László a másodfokú bíróság szerint, miközben első fokon ez alól felmentették. Akkor csak garázdaság és választási csalás miatt ítélték el. Büntetése maradt kilencszázezer forint. A DK-s képviselő szerint joga volt a közmédia épületébe belépni, és közfeladatát látta el, amikor fellépett a munkavállalók és a sajtószabadság érdekében.

Garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt bűnösnek mondta ki Varju Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön – számolt be a Telex. Az első két pontban az MTVA-székházban 2018-ban történt dulakodás miatt emeltek vádat ellene, a harmadik pont szerint a képviselő a 2018-as választás előtt megpróbált rávenni egy független képviselőjelöltet Újpesten, hogy lépjen vissza – írja a lap.

Az első fokon kapott kilencszázezer forintos pénzbírságot helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla. A másodfokú bíróság szerint Varju László szándékosan húzta ki az egyik biztonsági őr lábát az MTVA-székházban, ezért mondták ki bűnösnek testi sértésben is.

Miután a másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, a döntés nem jogerős. Varju László fellebbez az ítélet ellen, az ügyészség háromnapos gondolkodási időt kért.

A lap tudósítása szerint a bíróság előtt DK-s aktivisták tüntettek, és Gyurcsány Ferenc is elkísérte párttársát. Varju László szerint a Fidesznek nem tetsző véleménye miatt állították bíróság elé, nem követett el bűncselekményt.

„Nem fogadhatjuk el, hogy miközben az Orbán-rendszerben egy pedofilsegítő bűnözőnek adnak elnöki kegyelmet, addig a törvény adta jogával élő országgyűlési képviselőt büntetlenül bántalmazhatnak egy középületben, majd a bántalmazói helyett a képviselőt helyezik vád alá” – írta a DK.

Varju László szerint választási csalást sem követett el, amikor a vád szerint megpróbálta rávenni az egyik újpesti független képviselőjelöltet, hogy lépjen vissza a 2018-as választáson. Szerinte a fideszes választási törvény miatt kényszerülnek arra az ellenzéki képviselők, hogy a választás előtt tárgyaljanak a visszalépésekről. A DK alelnökeként kereste meg a képviselőjelöltet.

XS
SM
MD
LG