Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Menekülés Oroszországból: Putyin háborúja miatt sok honfitársa külföldre emigrál


Utasok a moszkvai Domogyedovo repülőtéren március 5-én, miután az S7 Airlines a szankciók miatt törölte az összes nemzetközi járatát.
Utasok a moszkvai Domogyedovo repülőtéren március 5-én, miután az S7 Airlines a szankciók miatt törölte az összes nemzetközi járatát.

Az ukrajnai orosz inváziót követő hetekben oroszok tízezrei menekültek el hazájukból, félve a Kreml inváziójára adott szankciók következményeitől. Sokan a volt szovjet országokba, köztük Közép-Ázsiába indultak, miután a nyugati vízumkorlátozások miatt kifogytak a lehetőségekből.

Oroszország ukrajnai inváziója miatt középosztálybeli oroszok tízezrei menekültek hirtelen külföldre, mert egyre jobban elszigetelt hazájukban sivár jövő elé néznek.

Sokan azt mondják, hogy a háború gazdasági és politikai következményeitől való félelem és az a kilátás, hogy a férfiakat Ukrajnába küldhetik harcolni volt az elsődleges oka annak, hogy úgy döntöttek, mindent hátrahagynak és külföldre utaznak.

Az egyre több, Oroszországot sújtó, bénító szankció miatt azonban nem sok úti cél közül választhatnak, mivel több nyugati ország leállította a vízumkiadást az orosz állampolgároknak, és a légi összeköttetés is megszűnt ezekkel az államokkal.

„Azért vettünk jegyet Taskentbe, mert azonnal elérhető volt elfogadható áron” – mondta Marina, aki március 3-án férjével és három kisgyermekükkel együtt Üzbegisztánba menekült.

Az oroszok olyan országokba mennek, ahová nem kell vízum, például a volt szovjet tagköztársaságokba, Örményországba, Georgiába és Kirgizisztánba.

Törökország fenntartotta a közvetlen légi járatokat és nem kér vízumot. A jelentős orosz ajkú közösség miatt ez az egyik legkedveltebb célpont. Azok, akiknek több pénzük van, az Egyesült Arab Emírségekbe távoztak.

Sok új orosz kivándorló mondta a Szabad Európának, hogy csak néhány napjuk, sőt akár órájuk volt, hogy meghozzák ezt az életüket megváltoztató döntést.

„Március 2-án este 7 órakor vettük meg a jegyeket a másnap hajnali fél 3-kor induló járatra – mondta Marina. – Két óra alatt összepakoltunk, és két bőrönddel elindultunk a repülőtérre.”

Ennek a rétegnek a körében egyre inkább elhatalmasodik az az érzés, hogy az oroszországi helyzet – az üzletek bezárásával, az elbocsájtásokkal, a külföldi áruk eltűnésével – tovább romlik, és hogy egyhamar nem lesz jobb vagy könnyebb, magyarázta Marina.

A Vlagyimir Putyin elnök által március elején elrendelt szükségállapotról szóló pletykák még nagyobb pánikot keltettek. Az intézkedés katonai mozgósítást, a határok lezárását, valamint az emberek mindennapi életének és tevékenységének különféle korlátozását jelentené.

„Attól féltünk, hogy a határokat már másnap lezárják. Ezért mindent – a lakásunkat és az autónkat – hátrahagytunk, és repülőre ültünk” – mondta Marina.

A szintén orosz állampolgár Julijának hasonló a története, Kirgizisztánba menekült.

„Még a legalapvetőbb dolgokat is elfelejtettük becsomagolni – például fogkefét és szappant –, mert nagyon siettünk” – mondta a Szabad Európának.

Julija és lánya most egy szállodában él a déli Os városban. Elmondta, hogy több más orosz állampolgár is átmenetileg Osban szállt meg, amíg mérlegeli, hogy mi legyen a következő lépés.

Egyikük Jakov, aki azután hagyta el Oroszországot, hogy részt vett a háborúellenes tüntetésen. Az orosz rendőrség az elmúlt hetekben több tízezer tüntetőt vett őrizetbe. Jakovot tízezer rubel (körülbelül 105 dollár) bírság megfizetése után szabadon engedték.

A férfi nem akar Oroszországban élni a jelenlegi kormány alatt. Mint mondta, „a háború kezdete óta a törvények egyre szigorúbbak”, a hatóságok tovább korlátozták az emberek szabadságjogait, amelyeket már eddig is megnyirbáltak.

„Most már tizenöt év börtönbüntetéssel is járhat, ha valaki kormányellenes tüntetésen vesz részt” – mondta Jakov, utalva a március 4-én elfogadott törvényre, amelynek nyomán az orosz hadseregről szóló „álhírek” terjesztéséért akár tizenöt év börtön is járhat.

Jakov politikai aktivistaként jellemezte magát.

Több ezer más egyszerű orosz – köztük sok olyan, aki apolitikusnak mondja magát – szintén elhagyja Oroszországot.

Jakov, aki politikai aktivistaként írja le magát, Kirgizisztánba emigrált az Ukrajna elleni orosz invázió megindulása után
Jakov, aki politikai aktivistaként írja le magát, Kirgizisztánba emigrált az Ukrajna elleni orosz invázió megindulása után

Új valóság

Az oroszok – főként a középosztálybeliek – új valóságra ébredtek, amely megfosztja őket az életmódtól, amelyhez az elmúlt években hozzászoktak.

Az új szankciók többek között utazási korlátozást, a nyugati cégek Oroszországból való kivonulását, valamint a főbb bank- és hitelkártyák felfüggesztését jelentik.

A rubel azonnal leértékelődött, több tízezren veszítették el egyik napról a másikra a munkájukat, miután a nyugati üzletek vagy cégek bezártak.

A negyvenéves üzletember, Alekszej Medvegyev számára az a félelem volt az oka annak, hogy a távozás mellett döntött, hogy az új vasfüggöny rossz oldalán maradva nem utazhat újra.

Ő Törökországba menekült feleségével és három, öt év alatti gyermekükkel.

„Nemcsak a gyerekeink miatt mentünk el, hanem magunk miatt is, hogy szabadon azt tehessük, amit akarunk” – mondta.

„Emellett nem akarok harcolni ebben az értelmetlen háborúban, és meghalni miatta” – mondta a Szabad Európának. Vlagyimir Putyin elnök szerdán még hozzá képest is vitriolos hangnemben ostorozta azokat az oroszokat, akik „a Nyugat ötödik hadoszlopa, mert lélekben ott élnek”. Bár az elnök az otthon maradt „hazafiatlanokat” emlegette, Alekszej és mások úgy érezhetik, hogy rájuk is gondolt.

Alekszandr Medvegyev családjával együtt Törökországba költözött
Alekszandr Medvegyev családjával együtt Törökországba költözött

Az új orosz emigránsok pontos száma nem ismert, de egyes becslések szerint március 12. után több mint kétszázezren hagyták el az országot.

Március elején a Kommerszant című orosz lap idézte a népszerű online utazási iroda, a Pozsosok vezetőjét, aki szerint a jegyárak bizonyos desztinációk esetében az egekbe szöktek, mivel az oroszok elkapkodták az egyirányú jegyeket.

„Az emberek tömegesen vásárolnak jegyet” – mondta Kirill Faminszkij.

A nagy kereslet közepette a Dubajba szóló csak oda jegy ára negyvenezer rubelről (360 dollár) mintegy kétszázezer rubelre (1800 dollár) emelkedett.

Az isztambuli jegyek már ötször drágábbak – mondta.

„Sok ismerősöm emigrál – mesélte Jelena Hanpira, aki március 3-án repült Törökországba férjével és gyerekével. – Körülbelül két tucat barátom és ismerősöm távozik.”

Hanpira és férje azt tervezi, hogy Törökországban maradnak néhány hónapig, és munkát keresnek. A házaspár még nem döntötte el, hogy Törökország lesz-e az új otthonuk, vagy egy harmadik országba költöznek.

Jelena Hanpira és családja
Jelena Hanpira és családja

Marina és férje Taskentben hasonló dilemma előtt áll. A fiatal szülők nem zárják ki, hogy legidősebb gyermekük jövőre Taskentben kezdi meg az iskolát. Egyelőre nyitva tartják a lehetőséget.

„Az egyetlen dolog, amiben biztosak vagyunk, hogy nem térünk vissza Oroszországba, amíg Putyin hatalmon van – mondta Marina. – Tönkreteszi az országunkat. Helyesen döntöttünk, hogy eljöttünk.

Szöveg: Farangis Najibullah, a Szabad Európa szibériai tudósítója, Marina Aronova és a kirgiz szolgálat tudósítói, Almira Abidinova és Bolot Kolbajev információ alapján.
XS
SM
MD
LG