Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Mennyire kell aggódnunk a majomhimlő miatt?


Egy 2003-as archív fotó egy fertőzött ujjról

A világ egészségügyi szervezeteinek szakemberei riadót fújtak a majomhimlő miatt. A vírusfertőzés főleg Nyugat- és Közép-Afrikában fordul elő, de jelenleg Európában és másutt is egyre több ilyen megbetegedést tapasztalnak. Tárgyilagosan összefoglaljuk, mennyire veszélyes ez a fertőzés.

Vasárnap a szomszédos Ausztriában is megjelent a majomhimlő. Egy 35 éves bécsi férfit vittek kórházba, miután enyhén lázas lett, az arcán pedig kiütések keletkeztek. Nina Brenner-Küng, a bécsi egészségügyi szolgálat szóvivője szerint a férfin bőrelváltozások láthatók és influenzaszerű tünetei vannak, az állapota stabil.

Magyarországról és a többi szomszédos országból egyelőre nem jelentettek majomhimlő-fertőzést.

Eddig 12 új országban bukkant fel

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint szombatig 92 megerősített és 28 feltételezett majomhimlős esetet jelentettek 12 olyan országból, ahol eddig nem okozott helyi járványokat a vírus.

Svájcban és Izraelben szombaton azonosították az első eseteket. A német fővárosban legalább két fertőzöttet találtak, egy nappal korábban pedig Münchenben észlelték az első esetet. Hollandiában szombatig két fertőzöttet azonosítottak. Spanyolországban harminc fertőzöttet és 23 gyanús esetet észleltek. Portugáliában 23 esetről tudnak. Belgiumban három fertőzöttet találtak. Nagy-Britanniából, Olaszországból, Svédországból, Franciaországból, valamint az Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából is jelentettek eseteket.

Az ENSZ-ügynökség szerint várhatóan további majomhimlős eseteket azonosítanak majd, miután olyan országokba is kiterjesztik az ellenőrzést, ahol a betegség eddig nem volt jellemző. A WHO azt ígéri, a következő napokban további ajánlásokat ad az országoknak a majomhimlő terjedésének mérséklésére.

Mennyire veszélyes?

A lakosságot érintő kockázat jelenleg alacsony - mondta egy amerikai közegészségügyi tisztviselő egy pénteki sajtótájékoztatón. A majomhimlő vírus olyan tüneteket okozhat, mint a láz, a fájdalom, és jellegzetes, dudoros kiütések.

A vírus himlővel rokon, de általában enyhébb, különösen a nyugat-afrikai törzse, amelyet egy amerikai betegnél azonosítottak. A kialakult betegség halálozási aránya körülbelül 1 százalékos. A legtöbb ember kettő-négy hét alatt teljesen felépül - mondta a tisztviselő.

A vírus nem terjed olyan könnyen, mint a SARS-CoV-2 koronavírus, amely a COVID-19 világjárványt okozta.

A szakértők szerint a jelenlegi majomhimlőjárvány szoros, bőrérintkezéssel terjed. Ez megkönnyíti a terjedés megfékezését, ha a fertőzötteket azonosítják, mondták a szakértők.

„A COVID légúti úton terjed, és rendkívül fertőző. Úgy tűnik, hogy a majomhimlő esetében ez nem így van” - mondta Dr. Martin Hirsch, a Massachusetts General Hospital munkatársa.

„Úgy tűnik, hogy jelenleg szexuális formában terjed, hasonlóan a szexuális úton terjedő fertőzésekhez, és ez felerősítette az átadását világszerte” - mondta a Reutersnek David Heymann, a WHO fertőző betegségekkel foglalkozó szakembere.

Mi aggasztja az egészségügyi szakértőket?

A WHO szerint az eddig bejelentett kitörések nem jellemzőek, mert olyan országokban fordul elő, ahol a vírus nem terjed rendszeresen. A tudósok jelenleg igyekeznek megérteni a mostani esetek eredetét, és azt, hogy változott-e valami a vírusban.

A WHO tisztviselői aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy további fertőzésekre lehet számítani, mert a most következő nyári hónapokban jönnek a fesztiválok, partik és egyéb tömeges rendezvények Európában és sok más helyen.

Hogyan lehet védekezni a fertőzés ellen?

Nagy-Britanniában már megkezdték a fertőzöttek ápolása miatt veszélyeztetett egészségügyi dolgozók oltását a himlő elleni oltóanyaggal, amely a majomhimlő ellen is védelmet nyújt. Az Egyesült Államok kormánya szerint a stratégiai készletekben van elegendő himlő elleni vakcina a teljes amerikai lakosság beoltására.

Léteznek olyan himlő elleni vírusellenes gyógyszerek, amelyek bizonyos körülmények között a majomhimlő kezelésére is használhatók - mondta az amerikai egészségügyi minisztérium szóvivője.

Egészségügyi szakértők azt javasolják, hogy kerülni kell a szoros érintkezést olyan emberrel, akinek kiütéses betegsége van, vagy rosszul érzi magát. Azoknak, akiknél felmerül a majomhimlő gyanúja, önkéntes karanténba kell vonulniuk, és orvosi ellátást kell kérniük.

Mi állhat a fertőzések megugrása mögött?

Angela Rasmussen, a kanadai Saskatchewan Egyetem virológusa szerint számos tényező, köztük a megnövekedett turizmus, valamint az éghajlatváltozás felgyorsította a vírusok megjelenését és terjedését. A COVID-járvány miatt pedig a világ is nagyobb figyelemmel kíséri mindenféle járvány kitörését.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG