Merénylet a vége a rövid karriernek: tíz szakadár, oroszbarát ukrajnai vezető portréja
Tíz évvel azután, hogy az Oroszország által támogatott szakadárok elfoglalták az ukrajnai Luhanszki és Donyecki terület egy részét, a mozgalom legjelentősebb alakjai közül sokan erőszakos halált haltak távol a frontvonaltól.

5
Valerij Bolotov, 1970–2017
Bolotov (ülő helyzetben, középen) Oroszországban született és a szovjet hadseregben szolgált. 2014-ben egy bányában dolgozott a Luhanszki területen, amikor Kelet-Ukrajnában zavargások törtek ki. 2014 áprilisában kinevezték a szakadárok által ellenőrzött Luhanszki terület vezetőjévé, de még augusztusban lemondott a tisztségről a vezetőségen belüli szakadások miatt. 2017 januárjában, moszkvai otthonában halt meg, miután két férfival találkozott egy kávéra. Özvegye szerint Bolotov közvetlenül a találkozó után lett rosszul, és a halála előtti órákban többször is megkérdezte: „Miért ittam meg azt a kávét?” A férfi, aki a fenti képen közvetlenül Bolotovtól jobbra áll, Gennagyij Ciplakov, aki nem sokkal Bolotov előtt halt meg, szintén zavaros körülmények között

6
Gennagyij Ciplakov, 1973–2016
Az oroszországi Rosztovi területen született, majd családjával a szovjet-ukrajnai Luhanszki területre vándorolt. Különböző munkákat végzett, többek között teherautó-sofőrként dolgozott. Rövid ideig a luhanszki szeparatista egység vezetőjeként szolgált. Az ukránok úgy tekintettek rá, mint az egyik legészszerűbb szeparatistára, aki tartotta a szavát, amikor tűzszüneti megállapodások születtek. 2016 szeptemberében őrizetbe vették a luhanszki szeparatista vezetés elleni nyilvánvaló puccskísérlet miatt, majd a zárkájában meghalt. A szeparatista hatóságok azt állították, hogy Ciplakov öngyilkos lett, miután felismerte „bűnös cselekedeteinek mélységét”

7
Jevhen Zsilin, 1976–2016
A szovjet-ukrajnai Harkivban született Zsilin az ukrán rendőrségnél dolgozott, mielőtt harcművészeti edzőtermet nyitott. A 2014-es zavargások idején edzőterme tagjait az ukránbarát tüntetők megtámadására buzdította, és emberrablással és kínzással is vádolták. Egy napot a magát Harkivi Népköztársaságnak nevező szeparatista entitás elnökeként töltött, majd Moszkvába menekült, amikor a városban kifulladt a szeparatista mozgalom. 2016 szeptemberében egy moszkvai étteremben evett egy barátjával, amikor egy álbajuszt és panamakalapot viselő férfi felállt egy közeli asztaltól, és lelőtte őket, majd elmenekült. Zsilin azonnal meghalt

8
Arszenyij Pavlov, 1983–2016
Pavlovot leginkább Motorola hívójeléről ismerték, amelyet akkor kapott, amikor az orosz hadseregben szolgált. Szovjet-Oroszországban született, és egy autómosóban dolgozott, mielőtt a 2014 eleji zavargások közepette Ukrajnába utazott. Itt kegyetlenségéről vált ismertté. Pavlov elismerte, hogy saját kezűleg tizenöt ukrán foglyot végzett ki, és lefilmezték, amint gránátokat lőtt véletlenszerűen épületekre, hogy „felébressze” az embereket egy ukrán városban. 2016 októberében Pavlov és testőre meghalt, amikor Pavlov donyecki lakásának liftjében felrobbant egy bomba