Egy régi ház padlásán Ihor Szolodovnikov egy 5 ezer darabos fotógyűjteményre bukkant. A képeket a ház korábbi lakója, Szolodovnikov nagyapja, Iván Litvin készítette. A fényképek a II. világháború utáni ukrán falvak világába engednek bepillantást. Olyan népi hagyományok elevenednek meg, amelyekről más szovjet fotósok ritkán vagy talán sohasem készítettek felvételeket.
A gyűjteményt nézegetve kiderül, hogyan éltek és dolgoztak a vidéki Ukrajnában, milyen ruhákat viseltek, mivel töltötték a szabadidejüket. A képeken az is követhető, ahogy a falusi hagyományok helyét átveszik a szovjet ceremóniák az '50-es évek vége és a '70 es évek első fele között.
2010-ben Szolodovnikov és családja elkezdték árulni Litvin régi, Cserkasziban található házát. A férfi a padláson válogatta a szemetet, ekkor találta meg nagyapja fotós eszközökkel tömött bőröndjét. A táskát félretette, viszont csak két éve nézte át tüzetesen, ekkor fedezte fel a filmtekercseket. Digitalizálásba kezdett, "Nem tudtam aludni, éjjel-nappal szkenneltem a képeket" – mondta.
Szolodovnikov egy hónap alatt digitalizálta az 5 ezer, nagyapja által készített képkockát. Azt mondta, "Egy másik életet, egy másik időt láttam: olyan generációkat, hagyományokat, arcokat, melyek már rég eltűntek".
Iván Litvin 1924-ben született az Ukrajna közepén található Cserkaszi megyében, egy Hruskivka nevű kis faluban. Túlélte a Holodomort, a Sztálin idején, az 1930-as években Ukrajnában pusztító éhínséget. Visszaemlékezései szerint a családjából több gyermek is éhen halt.
18 éves korában, a II. világháború közepén Litvint Németországba deportálták. Több táborból is megszökött, végül Buchenwaldban kötött ki a háború vége előtt. Az unokájának később azt mondta: "Az élet értéke nulla csökkent. Azokat után, amiket láttam, nem félek a haláltól".
Litvin szenvedélye volt a rajzolás. A háború után Makar Mukha ukrán festőtől tanult, aki egy iskolát vezetett Hruskivka közelében. Mukha biztatta Litvint, hogy foglalkozzon a művészetekkel, fel is vették egy Odesszai akadémiára, de pénz hiányában nem tudta sokáig folytatni tanulmányait, haza kellett térnie. Litvin ekkor már házas volt, és segítenie kellett a szülei családjának is. Egy lánya, később egy fia született.
Lánya, Raisa Litvin szerint "Bánta, hogy nem tud szabadon rajzolni, dolgoznia kellett, rendben tartani a háztartást, fenntartani a családot. Csodálatos családapa volt".
Litvin könyvtárosként dolgozott Hruskivkában. Plakátokat festett a faluban, emlékműveket készített az elesett katonáknak, és titokban felújította a falu templomában megmaradt ikonokat.
Litvin iskolás korában, még a háború előtt kezdett el fotózni. "Mindig filmtekercsek és negatívok hullottak a zsebeiből"- emlékezett vissza unokája, Szolodovnikov.
Az 1950-es évek végén Litvin vásárolt egy modern Zorki 2 kamerát, ez volt a német Leica másolata. "Egyedül apámnak volt kamerája a faluban. Elválaszthatatlanok voltak, a vállán hordta egy szíjon, vele élt együtt" - mondta Raisa.
Litvin fotózással egészítette ki a jövedelmét. Vasárnaponként sorban álltak a szomszédok a háza előtt, hogy útlevél vagy születésnapi fotókat kérjenek tőle.
Iván fotózott rajzolás helyett, a rajz csak egy elérhetetlen álom maradt.
A rengeteg nagyszerű kép közül is kiemelkednek Litvin portré fotói.
"Az idő tükröződik a portréin", mondta Valeri Miloszerdov, ukrán fotós és szakértő. "Nagyon egyediek az alanyai. A fotókat az 1950-es évek vége és az 1970-es évek eleje között készítette. Ez egy nagyon érdekes időszak, melyet a hivatalos szovjet fotográfia egyáltalán nem mutatott be."
Litvin olyan esküvői hagyományokat is megörökített, melyek azóta homályba vesztek. Az esküvői fotók teszik ki az archívum legnagyobb részét.
A képeken követhetjük, ahogy a tradicionális esküvői rítusokból szovjet ceremóniák lesznek. Az ukrán menyasszonyok hagyományos virágkoszorúját az 1970-es évek elején kezdi felváltani a fátyol.
A temetések is változtak. A fotókon feltűnnek az újabb, szovjet szokások, megjelennek például a rezes bandák.
"Litvin nem tartozott a szovjet fotós iskolához", mondja Miloszerdov. "Úgy gondolom, hogy ő is érezte, hogy a képei nagyon különböznek a szovjet propaganda stílusától. Ha egy újságnak fotózott volna, akkor a szerkesztők azt mondták volna, hogy szép, szép, de nem küldhetjük a nyomdába".
Litvin értette a "jó" szovjet fotográfia alapjait is. Archívumában találhatók olyan képek, melyeket kifejezetten a könyvtárnak vagy más hivatalos intézményeknek készített.
Ezek a képek nagyon különböznek a személyes munkáitól, készítésük során közelről figyelte meg a mindennapi életet, barátai és szomszédai érzelmeit.
"Nagyapámnak szüksége volt arra, hogy fényképezhessen", mondta Litvin unokája. "Ha jól értettem, jobban érdekelte a kép készítésének folyamata, mint a végeredmény".
Litvin legtöbb képét sosem hívta elő.
"Nagyapám csak a megrendelésre készült fotókat hívta elő és pár családi fényképet, ez nagyjából 10 százaléka az összes képkockájának. Ekkoriban nagyapámnak nem volt fotó laborja, se ideje, lehetősége, hogy minden képet előhívjon", mondta Szolodovnikov.
25, a hruskivkai könyvtárban ledolgozott év után hívták át Litvint Kamjankába, a megye 8 km-re fekvő központjába. A helyi művészeti műhelyben kapott állást, de a kreatív munka helyett propaganda plakátokat kellett festenie, és politikai jelmondatokat kellett írnia.
Litvin fia, Anatolij az apjával együtt dolgozott, emlékszik, arra, hogy Lenin és más szovjet vezetők portéit festették. "Dicsőség a Szovjetunió Kommunista Pártjának!"; "Béke, Munka, Május"; "Éljen soká a nagy Nagy Október évfordulója!" Ilyen és ehhez hasonló jelmondatokat rajzoltak a képekre.
Kamjankába költözése után Litvin abbahagyta a fényképezést.
"Nekem úgy tűnt, hogy nem becsülték meg a műteremben. Addigra már megöregedett. Senki sem ment el hozzá a műterembe, hogy ott készíttessen fotókat. Azt gondolta, hogy gyarapodhat a műhelyben, de csak vesztett. Azt hiszem, apám megbánta a költözést."
Litvin 1987. február 11-én halt meg stroke-ban, Kamjankában, Cserkaszi megyében. 62 éves volt.
Minden képet Iván Litvin unokája, Ihor Szolodovnikov, ukrán művész, fotós és kritikus bocsátott rendelkezésünkre. A nagyapja munkáinak archívuma három festményt is tartalmaz.