Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Három éve folyik a nyomozás egy 2,2 milliárdos költségvetési csalás miatt


Az úgynevezett okosparcellakő a temető bejáratánál Iváncsán
Az úgynevezett okosparcellakő a temető bejáratánál Iváncsán

Két éve, 2021 áprilisában letartóztatták a nemzeti sírkertek gondozására alakult Nemzeti Örökség Intézet több munkatársát. Eddig tíz gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben egy 2,2 milliárd forintos költségvetési csaláshoz kapcsolódóan. Mostanra az érintettek közül mindenki szabadlábon van, a három éve folyó nyomozást szeptemberig meghosszabbították – tudta meg a Szabad Európa szerkesztősége az ügyészségtől.

A Nemzeti Örökség Intézet ügyében folyó nyomozás határidejét a Baranya Vármegyei Főügyészség 2023. szeptember 17. napjáig meghosszabbította – derült ki egy, az ügyészség szóvivője, dr. Kutas Tamás által a Szabad Európa kérdésére küldött válaszból. A szóvivőtől azt is megtudtuk, hogy „költségvetési csalás bűntette miatt folyik a nyomozás, ez idáig tíz gyanúsított kihallgatására került sor. Már senkivel szemben nem áll fenn kényszerintézkedés. A közel hároméves nyomozás alatt számos nyomozati cselekmény foganatosítására került sor (tanúkihallgatás, lefoglalás , szakértői vélemények, adatszerző tevékenység, terhelti kihallgatás stb.).”

A felújításáért nem felelősek

Azért érdeklődtünk erről az ügyről, mert egy nemrég készült cikkünkben azt vizsgáltuk, mi az oka annak, hogy az 1848. március 15-i események egyik fontos helyszíne, az egykori Landerer-nyomda omladozó épületének felújítására még a Petőfi-emlékévben sem jutott pénz. Annak ellenére sem, hogy történelmi emlékhellyé választotta Nemzeti Örökség Intézeten (NÖRI) belül működő Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság.

A tápióbicskei történelmi emlékhelyet jelölő sztélé avatóünnepsége 2023 áprilisában
A tápióbicskei történelmi emlékhelyet jelölő sztélé avatóünnepsége 2023 áprilisában

Megkérdeztük a NÖRI-t, hogy szerintük ki felel az épület felújításáért, de csak annyit tudtunk meg, hogy nem az intézet feladata, ők csak a nemzeti és történelmi emlékhelyek sztélével (emlékkővel) való megjelölését végzik, ilyet majd a Landerer-nyomdánál is állítanak, ha egyszer felújítják az épületet.

Ehhez kapcsolódóan: Hiába a Petőfi-évre költött milliárdok, omladozik az egykori Landerer-nyomda épülete

Szerettük volna megtudni, hogy ha egy ilyen, többszörösen kiemelt épület felújítására nincs keret, akkor milyen más célokra fókuszál Nemzeti Örökség Intézet.

A Landerer-épület belső udvarának egyik fala
A Landerer-épület belső udvarának egyik fala

A NAV és a Miniszterelnökség hallgat

Kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy a NÖRI milyen megbízásai kapcsán zajlik a nyomozás költségvetési csalás miatt, de ezzel kapcsolatban az intézet sajtóosztálya a NAV-hoz irányított bennünket. Az adóhatóságtól azt a választ kaptuk, hogy nincs nyilvánosságra hozható információ arról, hogy a gyanú szerint milyen tettekkel valósulhatott meg költségvetési csalás vétsége. Mivel a NÖRI a Miniszterelnökség háttérintézménye, ott is érdeklődtünk a Landerer-házról és a költségvetési csalás ügyéről, de megkeresésünkre mostanáig nem érkezett válasz.

Síremlék avatás előtt
Síremlék avatás előtt

Végül a NÖRI weboldalán éves bontásban közzétett, ötmillió forint feletti értékű szerződések alapján tájékozódtunk.(Kértük a NÖRI sajtóosztályának a véleményét az általunk talált adatok helyességéről, de erre a kérdésünkre mostanáig nem kaptunk választ.)

Okosparcellakő avatása (balra L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, mellette Móczár Gábor, a NÖRI jelenlegi vezetője), Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere és Balhegy Gabriella Katalin, az iváncsai Dr. Fejérpataky László Általános Iskola iskolavezetője
Okosparcellakő avatása (balra L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, mellette Móczár Gábor, a NÖRI jelenlegi vezetője), Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere és Balhegy Gabriella Katalin, az iváncsai Dr. Fejérpataky László Általános Iskola iskolavezetője

Több száz milliós közbeszerzések

Az idei évre vonatkozóan közzétett szerződések közül a legmagasabb összegű (242.725.358 Ft) az O.M.T. CONTROLL Hungária Zrt. kétéves megbízása (2022–2024) „őrzés-védés szolgálat, távfelügyelet” feladatra. A cég egy év alatt (2020-ról 2021-re) 31 millió forintról közel másfél milliárdra növelte éves árbevételét. A cég társtulajdonosa (ötven százalékban) dr. Ollári Zoltán. Ő az egyik tulajdonosa annak a végrehajtó cégnek (Kutas és Ollári Végrehajtói Iroda), amely második lett azon a listán, amelyen az adósoktól 2021-ben beszedett összegek alapján rangsorolta a végrehajtókat a Jobbik frakcióvezetője április elején. Ezen a listán a Kutas és Ollári Végrehajtói Iroda 495.377.000 Ft beszedett összeggel megelőzte a Schadl-Baranyai irodát (462.296.000 Ft). Az O.M.T -ről és a kapcsolódó cégekről az Átlátszó és a Népszava írt korábban.

Egy állami cég (NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.) százmillió forint feletti szerződésén kívül nagyobb összegű szerződés jutott a NÖRI-től a kormány egyik kedvenc kommunikációs ügynökségének, a 2021-ben már nyolcvanmilliárd forint feletti éves árbevételt elérő New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nek egy kétéves megbízására (komplex kommunikációs ügynökségi feladat). Ez a cég, és tulajdonosának, Balásy Gyulának másik vállalkozása (Lounge Design) a 444.hu összegzése szerint 2022-ben 44 milliárd forint értéken kapott megbízást a kormánytól – többek között az Európai Uniót hibáztató kommunikációs kampányra.

Történelmi emlékhely avatása. A képen Móczár Gábor, a NÖRI jelenlegi főigazgatója (balra) és Hoppál Péter miniszteri biztos (csákóban)
Történelmi emlékhely avatása. A képen Móczár Gábor, a NÖRI jelenlegi főigazgatója (balra) és Hoppál Péter miniszteri biztos (csákóban)

Fiktív számlák ötszázmillió forintról

A NÖRI-ügyről elsőként Hadházy Ákos országgyűlési képviselő adott hírt 2021 áprilisában. Ekkor annyi derült ki, hogy a NÖRI vezetőségének több tagját néhány héttel korábban letartóztatták, és több számítógépet lefoglaltak az intézetnél. A Hadházy által működtetett weboldalon (Korrupcióinfó) a képviselő az ügyről azt írta, hogy a főügyész által neki adott válaszból többek között azt a következtetést vonta le, hogy a két és fél milliárdos temetőfenntartási és -karbantartási megrendelésből ötszázmilliót fiktív számlákkal igazolhattak. A képviselő ezt a véleményét a Pécsi Törvényszék közleményére alapozta.

Így kerül közpénz magánzsebekbe

A bírósági végzés azért tanulságos, mert betekintést nyújt abba, hogyan kerülhetnek magánkézbe jogosulatlanul költségvetési források (adófizetői forintok).

A Pécsi Járásbíróság szerint az elsőrendű gyanúsított (Cs. A.) ügyvezetése alatt álló kft. 2017-ben, majd 2019-ben is nemzeti forráson alapuló közbeszerzési eljárás keretében elnyerte két budapesti temető fenntartási, karbantartási munkálatait. A közbeszerzési eljárás kiírója egy központi költségvetési szerv volt (a NÖRI), amelynek műszaki igazgatója Sz. I. másodrendű gyanúsított férfi, az ő helyettese pedig B. A. harmadrendű gyanúsított nő.

2019 tavaszán bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja miatt tartóztattak le négy embert (Cs. A.-t, Sz. I.-t, B. A.-t és L. Z.-t). A gyanúsítottak a vád szerint fiktív alvállalkozói láncot működtettek, így jogosulatlanul jutottak közpénzhez, a bíróság szerint az első rendű vádlotthoz került vissza feketén a pénz egy része.

Az elsőrendű gyanúsított által vezetett kft. nyerte el a temetők karbantartási és fenntartási feladataira kiírt közbeszerzési eljárásokat. A kft. a szerződésekben rögzített munkákat papíron továbbadta alvállalkozó cégeknek, amelyek a feladatok ellátásához szükséges erőforrással, alkalmazottakkal a legtöbb esetben nem rendelkeztek, ügyvezetőik nagyrészt strómanok voltak, akik a cégek vezetésében nem vettek részt ténylegesen. A fővállalkozó kft. által átutalt összegek a fiktív cégláncolat legalsó szereplőjeként elhelyezett, a papíron alvállalkozóként bevont, valós gazdasági tevékenységet nem végző cégekből készpénzben kerültek felvételre, majd Cs. A. elsőrendű gyanúsított részére visszaosztásra.

A bíróság szerint a NÖRI (az érintett központi költségvetési szerv) összesen 2.450.548.027 forintot fizetett ki az elsőrendű gyanúsított által vezetett cégnek. Ennek a pénznek csak egy részét fordították a szerződésekben meghatározott feladatok ellátására. A munkát zömében be nem jelentett, az adók és járulékok megfizetése nélkül, zsebbe, készpénzben fizetett munkavállalók végezték, és más, legálisan működő és a munkálatok elvégzésébe bevont alvállalkozó cégek. Az így kifizetett pénzeken felüli rész visszakerült a gyanúsítottakhoz.

Hadházy szerint a főügyész által neki küldött válasz, a Közbeszerzési Értesítő és a cégadatbázis segítségével egyértelműen beazonosítható, mely megbízásokról (ez és ez) lehetett szó a nyomozás által érintett ügyben. Mindkét tender nyertese a fenti táblázat szerint a NÖRI-től az egyik legnagyobb értékben megbízást kapó cég, a ForLanaFlow Kft.

A ForLanaFlow tulajdonosa és ügyvezetője 2020 februárjáig Császár Anikó volt. Ekkor az EUROBINDING Művészeti és Nyomdaipari Kft. lett a tulajdonos. E vállalkozás ügyvezetője 2021 júliusától dr. Réczicza-Kalas Renáta Éva, aki az Opten-adatbázis szerint azonos lakcímmel rendelkezik a többek között a paksi beruházásnál is megbízást elnyerő Dentons Réczicza Ügyvédi Iroda tulajdonosával, dr. Réczicza Istvánnal. Az EUROBINDING Kft. tulajdonosa a Réczicza család érdekeltsége (K+E Credit Ingatlanhasznosító Kft.), és mindkét cég székhelye Récziczáék lakcímére van bejegyezve egy budapesti, XII. kerületi címre.

A ForLanaFlow-ról a NÖRI-ügy kapcsán a Magyar Narancs 2021. júniusi cikkében azt írta a Közbeszerzési Értesítő alapján, hogy a cég csak olyan pályázaton nyert, amelyet a NÖRI hirdetett meg.

Lemondott a főigazgató

2021 márciusában a NÖRI addigi főigazgatója, Radnainé dr. Fogarasi Katalin lemondott. Az intézet egyéb tevékenységei mellett (temetői séták, sztélé- és emlékhelyavatás, okosparcellakő-átadás) a közelmúltban Nemzeti Emlék-őr díjat adott Boross Péter volt miniszterelnöknek a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökeként végzett munkájáért. Ugyanezt a díjat kapta meg a Petőfi család sírja felújításának támogatásáért a kormány üzeneteit a Facebook-oldalán keresztül rendszeresen kihangosító, a közel hétmilliárdosra becsült költségvetésű Petőfi-film producereként és forgatókönyvírójaként közreműködő Rákay Philip és felesége, Wieber Orsolya.

  • 16x9 Image

    Horn Gabriella

    Horn Gabriella a Szabad Európa rovatvezetője. Több mint húsz éve újságíróként dolgozik. Cikkei az online és a nyomtatott sajtóban jelentek meg, televíziós riporter is volt. Az alapítás óta szerzője volt az atlatszo.hu oknyomozó portálnak, az elmúlt években a lap munkatársa volt. Több nemzetközi újságíróprojektben segítette a határokon átívelő korrupciós ügyek, hatalmi visszaélések feltárását. ​A hortobágyi földmutyiról szóló riportjáért Hégető Honorka-díjat és Telenor-különdíjat kapott munkatársával közösen, egy másik írásáért pedig a Soma-díj zsűrije részesítette elismerésben. 

XS
SM
MD
LG