Milliókért foglalható szálloda, rakéták után takarító utcaseprők, légi segély
Az elmúlt napokban stúdiónk vendége volt a Jászai Mari-díjas színművész, Kiss Mari, bemutattuk a rakétadarabokat gyűjtő ukrán utcaseprőket, és szakértőkkel elemeztük a NATO jelenét és jövőjét is. A hét legnézettebb közösségi és multimédiás tartalmaiból válogattunk.
Az online szálláskínálatban egyelőre nem szerepel a sárvári Melea hotel, de a szálloda honlapján működik a saját foglalási rendszer, és az épület előtti parkolóban is áll már néhány autó. A magyar kormány – és mi, adófizetők – két és fél milliárd forinttal támogatta ezt az összesen tízmilliárd forintos beruházást, amelynek a tulajdonosi hátterében a Market Építő Zrt. egyik tulajdonosa és egy tőkealap áll. Ez a Direkt36 által talált adatbázis szerint egy olyan befektetőé, aki több szálon kötődik Tiborcz István egyik üzlettársához.
A kelet-ukrajnai Kurahove utcáinak takarítása egykor leginkább a helyiek által eldobott szemét eltávolításáról szólt. Két évvel Oroszország teljes körű inváziója után a legtöbb ember elmenekült a városból, amely tíz kilométerre van a frontvonaltól. Az utcaseprők azonban elfoglaltabbak, mint valaha: a napi orosz rakétatámadások által hátrahagyott törmelék eltakarítása lett a feladatuk.
Nem gondoltam, hogy gyűlölni fogjuk egymást – mondta szomorúan Kiss Mari a Szelfiben. Szó esett még a beszélgetésben a fiatalokról és arról is, hogy a tolerancia helyett a hencegés és a büntetőfékezés lett az alap.
Atlasz című külpolitikai elemzőműsorunkban ezúttal a hírekben mostanában oly sokat szereplő és az alig néhány napja Svédországgal megerősödő NATO lesz a téma.
Végül pedig következzen egy látványos fotósorozat arról, hogyan dobtak le többtonnányi élelmiszert ejtőernyővel az éhező gázaiaknak egy légi akcióban, amelyben még a jordán király is részt vett.
Többtonnányi élelmiszert dobtak le ejtőernyővel az éhező gázaiaknak, a jordán király is részt vett az akcióban
1/6A jordániai hadsereg tagjai előkészítik a segélycsomagok légi úton történő ledobását a Gázai övezet partjainál 2024. február 27-én. A több ország légierejével összehangolt, közös akcióban több tonna élelmiszercsomagot dobtak le a Gázai övezet partjainál
Jordánia, Egyiptom, Katar, Franciaország és az Egyesült Arab Emírségek több tonna élelmiszert juttatott el a palesztinoknak ejtőernyők segítségével. Az akció, amelyben személyesen a jordán király is részt vett, az eddigi legnagyobb légi segélyezési művelet, amelyet Gáza fölött hajtottak végre.
2/6Három jordániai C–130-as katonai szállító repülőgép csatlakozott négy másik géphez, amelyek Egyiptomból, Katarból, Franciaországból és az Egyesült Arab Emírségekből érkeztek, az eddigi legnagyobb légi segélyezési művelethez, amelyet Gáza fölött hajtottak végre
Jordánia, Egyiptom, Katar, Franciaország és az Egyesült Arab Emírségek több tonna élelmiszert juttatott el a palesztinoknak ejtőernyők segítségével. Az akció, amelyben személyesen a jordán király is részt vett, az eddigi legnagyobb légi segélyezési művelet, amelyet Gáza fölött hajtottak végre.
3/6„Gáza a szívünkben, amíg csak élünk” – áll a segélycsomagokra ragasztott papíron. II. Abdullah jordániai király, aki személyesen is részt vett az ejtőernyős akcióban, kedden kijelentette, hogy a háború sújtotta enklávéba érkező élelmiszereket és segélyeket meg kell duplázni, hogy elkerülhető legyen a már most is „katasztrofális humanitárius helyzet” súlyosbodása
Jordánia, Egyiptom, Katar, Franciaország és az Egyesült Arab Emírségek több tonna élelmiszert juttatott el a palesztinoknak ejtőernyők segítségével. Az akció, amelyben személyesen a jordán király is részt vett, az eddigi legnagyobb légi segélyezési művelet, amelyet Gáza fölött hajtottak végre.
4/6Az uralkodót az állami média idézte, amikor azt mondta a látogatóba érkező USAID vezetőjének, Samantha Powernek, hogy a nemzetközi közösségnek nagyobb nyomást kell gyakorolnia Izraelre, hogy enyhítse a területre irányuló élelmiszer-áramlás korlátozását
Jordánia, Egyiptom, Katar, Franciaország és az Egyesült Arab Emírségek több tonna élelmiszert juttatott el a palesztinoknak ejtőernyők segítségével. Az akció, amelyben személyesen a jordán király is részt vett, az eddigi legnagyobb légi segélyezési művelet, amelyet Gáza fölött hajtottak végre.
5/6A készételeket tartalmazó vízálló csomagokat ejtőernyővel dobták le a partvidék több pontján, ahol kétségbeesett emberek százai siettek értük. A területen a február eleji beszámolók szerint már olyan mértékű az éhínség, hogy az emberek állati takarmányon élnek, és a földből ássák ki a vizet
Jordánia, Egyiptom, Katar, Franciaország és az Egyesült Arab Emírségek több tonna élelmiszert juttatott el a palesztinoknak ejtőernyők segítségével. Az akció, amelyben személyesen a jordán király is részt vett, az eddigi legnagyobb légi segélyezési művelet, amelyet Gáza fölött hajtottak végre.
6/6Az Egyiptomból Gázába érkező segélyek áramlása drámaian csökkent az elmúlt hetekben. Izrael azt állítja, hogy nem akadályozza a segélyeket, és az ENSZ-t és a palesztin felet okolja