Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Mit lehet tudni Biden fiának vádalkujáról?


Hunter Biden
Hunter Biden

A bejelentés, miszerint a szövetségi ügyészek vádalkut kötöttek Joe Biden elnök fiával, az adó- és fegyverügyekben megvádolt Hunterrel, vélhetően pontot tesz az igazságügyi minisztérium öt éve tartó nyomozására, amely alaposan megviselte a Biden családot.

Azt azonban még nem jelenti, hogy a kongresszusban ülő republikánusok is végeztek saját, széles körű vizsgálatukkal, amely Hunter Biden üzleti ügyeinek szinte minden aspektusára kiterjed, beleértve a külföldi kifizetéseket és más pénzügyi vonatkozásokat.

Néhány republikánus jelölt, aki abban reménykedik, hogy a 2024-es választásokon ő indulhat Biden elnök ellen, a tisztességtelen igazságszolgáltatási rendszer bizonyítékaként ítéli el az alkut – különösen annak a szövetségi vádemelésnek a fényében, amelyet nemrégiben jelentettek be a Republikánus Párt éllovasa, Donald Trump ellen –, pedig nyilvánvaló különbségek vannak a két eset között.

Íme, amit a vádakról, a vádemelésről, az elnök fiát érintő egyéb nyomozásokról és a politikáról tudni lehet.

Mik a vádak?

Az Egyesült Államok Delaware-i Kerületi Bíróságán benyújtott okirat szerint Hunter Bident szövetségi jövedelemadó befizetésének elmulasztásával vádolják, ami vétségnek számít. A bírósági dokumentumok állítása szerint 2017-ben és 2018-ban több mint kétszázezer dollár szövetségi jövedelemadót nem fizetett be.

A Hunter Biden elleni szövetségi vizsgálat 2018-ban indult, és 2020 decemberében – egy hónappal az elnökválasztás után – robbant be a köztudatba, amikor Hunter bejelentette, hogy idézést kapott az ellene indított igazságügyi minisztériumi adóellenőrzés keretében.

Ez az idézés információkat kért az ifjabb Biden üzleti kapcsolatairól több jogi személlyel, köztük a Burisma nevű ukrán gázipari vállalattal, amelynek 2014-ben csatlakozott az igazgatótanácsához. Ez a lépés összeférhetetlenségi aggályokhoz vezetett, miután az idősebb Bidennek része volt az Egyesült Államok Ukrajna-politikájának alakításában.

Az akkor demokrata irányítás alatt álló szenátus vizsgálata nem talált olyan ügyeket, amelyekre közvetlen hatással lett volna Hunter Biden munkája.

Amikor az idézést megkapta, Hunter Biden azt mondta: „Biztos vagyok benne, hogy ezeknek az anyagoknak a szakszerű és tárgyilagos áttekintése igazolni fogja, hogy ügyeimet jogszerűen és az előírásoknak megfelelően intéztem, beleértve a professzionális adótanácsadók javadalmazását.”

Az ifjabb Biden megállapodott az igazságügyi minisztériummal annak a vádnak az ügyében is, hogy kábítószer-fogyasztóként illegálisan birtokolt lőfegyvert.

A szövetségi törvény tiltja, hogy a kábítószer-használóknak lőfegyverük vagy lőszerük legyen, bár ezt egy szövetségi bíró év elején megtámadta. Az igazságügyi minisztérium alkohol-, dohány-, lőfegyver- és robbanóanyagügyi hivatala szerint 1998 és 2014 között csaknem százezer reménybeli fegyvervásárló ment haza üres kézzel, mert illegális kábítószer használata miatt elutasították.

Mit jelent a vádalku?

Hunter Biden egy kérelem beadásával elkerüli a tárgyalást, és valószínűtlen, hogy börtönbe menne, bár a büntetés végső soron a bírótól függ.

Bident egy olyan közleményben, hivatalos dokumentumban vádolták meg, amely leírja az ellene felhozott vádakat, de nem igényel esküdtszéki szavazást, ami vádemelés lenne.

Egy, a nyomozást ismerő ember azt mondta, hogy az igazságügyi minisztérium próbaidőt javasolna az adóvádak esetében, de a döntés bármilyen alkuról a bírón múlik. Az illetőnek nem volt felhatalmazása arra, hogy nyilvánosan beszéljen, ezért névtelenséget kért az Associated Presstől.

A Syracuse-i Egyetemen működő Transaction Records Access Clearinghouse adatai szerint a szövetségi ügyészek ritkán alkalmazzák elsődlegesen az adóbevallás szándékos elmulasztásának vádját. A TRAC szerint az elmúlt hat pénzügyi évben mindössze 48 ilyen büntetőeljárás indult.

A fegyverrel kapcsolatos vád maximum tíz évig terjedő börtönbüntetéssel járhat, de az igazságügyi minisztérium szerint Hunter Biden ebben a vádban is előzetes megegyezést kötött.

Némileg szokatlan, hogy egy szövetségi büntetőügyben a vádemelésekkel egy időben döntés is születik, bár volt már rá példa.

Mi jön most?

A megállapodás lényegében az ügy végét jelenti, kivéve ha Hunter Biden nem tartja be.

A késleltetett büntetőeljárás az ügyészek által felajánlott megállapodás, amelyben a vádlottnak szigorú feltételeket kell betartania, és csak akkor válnak ismertté, miután megjelent a bíróság előtt. A megjelenés időpontját még nem tűzték ki.

A bíró általában előírja, hogy a vádlottnak rendszeresen be kell jelentkeznie, bizonyítandó, hogy betartja a játékszabályokat. Ha nem teszi meg, visszavonják az alkut és visszaállítják a büntetőeljárást, ami Hunter Biden esetében maximum tíz év börtönbüntetést vonna maga után, de ha betartja a szabályokat, az ügyet törölni fogják az aktáiból.

Van másik vizsgálat is?

Van. A kongresszus republikánus képviselői saját nyomozást indítottak Hunter Biden üzleti kapcsolatainak szinte minden aspektusáról, beleértve a külföldi kifizetéseket és pénzügyei más vonatkozásait.

Azok az adóügyi vétségek, amelyekben az ifjabb Biden bűnösnek vallja magát, sokkal korlátozottabbak, mint azok a vádak, amelyeket a republikánusok évek óta hangoztatnak a kongresszusban. Kedden James Comer képviselő, a képviselőház felügyeleti bizottságának republikánus elnöke kijelentette, hogy „a Hunter Biden elleni vádemelés ügyében kötött baráti alku nincs hatással” a testület vizsgálatára.

Joe Biden már azelőtt, hogy 2020-ban elindult az elnökválasztáson, kérdésekkel szembesült fia üzleti kapcsolatairól és drogfüggőségéről.

Voltak más gondok is. Amikor édesapja alelnök volt, Hunter tartalékosként csatlakozott a haditengerészethez, de elbocsátották, miután pozitívnak bizonyult a kokaintesztje, később pedig kiderült, hogy évek óta függőséggel küzd.

A 2020-as választások előtti hetekben Trump támogatói egy olyan laptop létezését használták fel, amelyről azt mondták, hogy Hunter Bidenhez köthető – fel is tűnt valaki, aki azt állította, hogy üzleti tárgyalásokat folytatott vele –, hogy kérdéseket tegyenek fel Joe Bidennek fia ukrajnai és kínai tevékenységéről. Biden elnök akkor azt mondta, hogy a fia nem beszélt vele nemzetközi üzleti kapcsolatairól, és tagadta, hogy valaha is pénzt kapott volna külföldről.

Mi a politika?

A vádalku híre alig néhány nappal követte Trump megjelenését a szövetségi bíróság előtt titkosított iratok nem megfelelő kezelésének vádjával. A 37 vádpontban tett vádemelés nyomán a republikánusok országszerte bírálták a Biden-kormányt, politizálással vádolva az igazságügyi minisztériumot.

A Trump elleni vádakat egy olyan különleges ügyész fogalmazta meg, akit Merrick Garland főügyész nevezett ki, hogy független vizsgálatot folytasson le, és elkerüljön bármilyen esetleges összeférhetetlenséget az igazságügyi minisztériumban. A Hunter Biden elleni vádakat ugyanakkor a delaware-i szövetségi ügyész, a Trump által kinevezett David Weiss terjesztette elő.

Azoknak a republikánusoknak egy része, akik azért versengenek, hogy a 2024-es általános választásokon ők csaphassanak össze Bidennel, nem vesztegette az időt arra, hogy nyilvánosságra hozza a vádalkuval szembeni kifogásait.

Trump a saját, Truth Social nevű platformján kedden azt írta, hogy „a korrupt demokrata Biden éppen most törölt el több száz évnyi büntetőjogi felelősséget azzal, hogy csak közlekedési bírságot szabatott ki Hunter Bidenre”.

Ron DeSantis floridai kormányzó egy tweetben szintén helytelenítette a „baráti alkut”, és azt írta: ha Bidennek „nem lenne kapcsolata Washington DC elit rétegével, már rég börtönbe került volna”.

Készült az AP beszámolójának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG