Montenegróban augusztus végén, minden eddiginél magasabb részvétel (77 százalék) mellett tartottak parlamenti választásokat, ahol meglepetésre az ellenzéki pártok kerültek többségbe a törvényhozásban. Bár Milo Đukanović elnök pártja, a Szocialisták Demokratikus Pártja kapta a legtöbb szavazatot (34,4 százalékot), ez nem volt elég ahhoz, hogy a kormánypárt megszerezze a parlamenti többséget. Bár az ellenzék nem egységes, a parlamentbe most bekerült pártok a választás előtt jelezték, hajlandók együttműködni Đukanović leváltása érdekében.
Államokon átívelő hatalom
Milo Đukanović még 1991 óta vezeti Montenegrót, kezdetben még a jugoszláv tagköztársaság miniszterelnöke volt, később váltogatva töltötte be az elnöki és miniszterelnöki posztot. Hatalmát Szerbia-Montenegró megalakulása, majd Montenegró függetlenné válása után is megtartotta, annak ellenére, hogy korábban Slobodan Milošević szövetségese volt. 1996-ban viszont éles fordulattal szakított a Milošević-féle vonallal, és nyíltan a montenegrói függetlenség mellett szólalt fel.
A független Montenegró megalakulása után Đukanović és pártja alapvetően nyugatbarát, EU-csatlakozást sürgető politikát folytatott, ennek részeként megnyitotta az ország gazdaságát a nyugati befektetők előtt. Ezzel párhuzamosan azonban olyan rendszert épített ki, amelyet elemzők, például a Freedom House a nem tisztán demokratikus, hibrid rezsimek közé sorolnak a jogállami normák megsértése, a független média korlátozása és az elterjedt korrupció miatt.
Az egyházba beletört a bicska
A Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) a korábbi választásokat általában nagy fölénnyel nyerte meg, az idei voksoláson azonban több tényező is gyengítette a helyzetüket. Tavaly év végén komoly botrányt okozott, hogy a kormánypárt olyan egyházügyi-tulajdonjogi törvényt fogadott el, amely alapján az állam ingatlanokat vehet el az egyházaktól, ha csak nem tudják alaposan bizonyítani tulajdonjogukat. Az országban nagy befolyással bíró ortodox egyház az ellenzéki pártokkal, különösen a jobboldali Montenegró Jövőjéért Párttal közösen több tüntetést szervezett a törvény ellen. A bajt tovább tetézte a COVID-járvány miatti gazdasági visszaesés, ami tovább növelte a kormánnyal szembeni elégedetlenséget.
A választások után a fővárosban, Podgoricában több ezren mentek az utcára, közülük sokan biztosra veszik Đukanović bukását. „Montenegró végre szabad lesz. Most először van esély a rezsim törvényes leváltására” – fogalmazott a Szabad Európa montenegrói tudósítójának az egyik ünneplő. Kenneth Morrison, a brit De Montfort University Balkán-szakértője ennél óvatosabban fogalmazott. „Az ellenzék nagy része most azt mondja, a rezsim megbukott, de nem biztos, hogy tényleg ez következik. A játszmának még közel sincs vége” – mondta. „Érdemes megemlíteni, hogy az ellenzéki pártok nem akartak közös listán indulni. Ehelyett három külön koalícióban indultak, mert alapvető ellentétek voltak köztük már a választások előtt is.”
Szakértői kormányt szeretne, de megosztott az ellenzék
Đukanović elsősorban abban bízhat, hogy a megosztott ellenzék mégsem tud majd megegyezni az együttműködésről, bár a választások előtt a pártok elkötelzték magukat emellett. A második legtöbb parlamenti széket megszerző Montenegró Jövőjéért Párt a nyugat- és EU-csatlakozáspárti DPS-sel szemben Oroszországhoz és Szerbiához közeledne, míg a harmadik helyen végzett Nemzetünk a Béke nevű párt szintén egyértelműen EU-párti, csak úgy, mint a harmadik helyen végzett, az URA párt vezette liberális koalíció. Bár a három szervezet képviselői elvileg többséget alkotnak majd a parlamentben, és pártjaik jelezték is, hogy készek kormányt alakítani, az együttműködés részletei még nem világosak, például az sem derült ki, ki lehetne az új miniszterelnök.
A pártok tárgyalásain egyelőre arról sikerült megegyezni, hogy visszavonják a vitatott egyháztörvényt, majd a szakértői kormányt próbálnak alakítani, amely a korrupció elleni fellépést szorgalmazza majd. Döntöttek arról is, hogy nem változtatnak jelentősen Montenegró eddigi külpolitikáján, továbbra is marad tehát az együttműködés a NATO-val, és a közeledés az EU-hoz.
Patrick Moore, a Szabad Európa elemzője azt mondta, bár Montenegró készen áll a változásra, Đukanović kezében maradt még ütőkártya. Jog szerint ő bízza meg például a miniszterelnököt a kormányalakítással, és elképzelhető, hogy saját pártja jelöltjét kéri majd fel, azon az alapon, hogy ők a legnagyobb parlamenti párt (mint ahogy ugyanerre hivatkozva a választások után győzelmet is hirdetett). Ezt a döntést az új parlamenti többség megvétózhatja, de egy ilyen helyzet egészen kiélezné a belpolitikai helyzetet.
Moore úgy látja, hogy a választási kampányban az ellenzék gyakorlatilag azt üzente Đukanovićnak, „vagy börtönbe megy, vagy száműzetésbe vonul”. Emiatt az elnök nehezen adja át a hatalmat, és aligha lesz nyitott a megegyezésre az új kormány megalakításáról.
Montenegrói vagy szerb?
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a montenegrói, mint önálló nemzeti identitás, és a Szerbiához való viszonyulás még nem nevezhető kiforrottnak. A hatszázezres, etnikailag igen sokszínű országnak csak 45 százaléka vallja magán montenegróinak, 28 százalék szerb identitású, 8,6 százaléka bosnyák, 5 százalék pedig albán. Az utóbbi választási kampány a jelek szerint felélesztette a szerb nacionalizmust, ami részben a szintén inkább Szerbiához húzó egyház aktívabb politikai szerepvállalása is erősít. Az ellenzéki pártokra rendkívül nagy számban szavaztak a magukat szerbnek valló emberek, és a választások óta tartott ellenzéki megmozdulásokon gyakran több szerb zászlót lehetett látni, mint montenegrói lobogót.
A nemzeti identitás kérdése amellett, hogy szintén jó indokot szolgáltathat Đukanovićnak az ellenzékkel való konfrontációra, a többséget szerző pártok kapcsolatát is kikezdheti. A szerbpárti és jobboldali Montenegró Jövőéért Pártnak színt kell vallani a kérdésben, amivel vagy a saját szerb identitású támogatóit, vagy parlamenti partnereit idegenítheti el.
