Monumentális fegyverparádé – 75. születésnapját ünnepli Észak-Korea
Bár csak 2023. szeptember 9-én lesz 75 éve, hogy kikiáltották a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, a jelenleg Kim Dzsongun által irányított diktatúra már most, az év elején elindította az évfordulóhoz kapcsolódó ünneplést. Ennek részeként katonai parádét tartottak Phenjanban.

5
Kim Dzsongun a dinasztia harmadik tagjaként 2011-ben vette át a hatalmat elhunyt apja után

6
A dzsucseideológia egyik vezérelve szerint az elzárkózó ország kizárólag magára támaszkodhat, így a hadsereg a hatalom alappillérének számít

7
Az óriási rakéták kulcsszerepet töltenek be minden felvonuláson, hiszen Észak-Korea hangsúlyozni szeretné, hogy atomhatalomként is számolni kell vele

8
A fényes parádék mellett azonban a tervgazdaság szerint működő országban a lakosság fele mélyszegénységben él