Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Most már hivatalos, recesszióközeli állapotban a gazdaság


Egy munkás futóműveket szerel össze a német ThyssenKrupp-konszern 1,2 milliárd forintból kialakított új győri üzemében 2013. június 21-én (képünk illusztráció)
Egy munkás futóműveket szerel össze a német ThyssenKrupp-konszern 1,2 milliárd forintból kialakított új győri üzemében 2013. június 21-én (képünk illusztráció)

Az autógyártásra épülő feldolgozóiparon kívül szinte minden ágazat megszenvedi a következő időszakot. Az elszabaduló infláció miatti keresletcsökkenés és az energiaárak drágulása nehéz helyzetbe hozza a legtöbb szektort. A feketeleves még csak most jön.

Megérkeztek a részletes adatok, miután a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön nyilvánosságra hozta második becslését a hazai gazdaság harmadik negyedéves teljesítményéről. Bár éves alapon négy százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) volumene, negyedéves bázison már 0,4 százalékos visszaesést regisztrált a statisztikai hivatal.

A kormány szeretné elkerülni a recessziót, legutóbb, november 30-án Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter mondta azt a Magyar Biztosítók Szövetsége konferenciáján, hogy idén 4,5–5 százalék közötti GDP-növekedés lesz, jövőre egy picivel egy százalék feletti. Magyarország el fogja kerülni a recessziót, „ezt vállaltam és vállalom”.

Az elemzők szerint van rá esély, hogy ne zuhanjon be a magyar gazdaság, de a jelenlegi trend szerint csökkenő pályán vagyunk.

„Magyarország belépett a technikai recesszió előszobájába, mivel várakozásunk szerint a negyedik negyedévben tovább zsugorodik majd a GDP a harmadik negyedévhez képest is” – közölte Virovácz Péter, az ING vezető elemzője.

A szakértő szerint az első adatközlés során az adat a piaci konszenzushoz képest negatív meglepetést okozott. A csütörtöki adatok részleteit látva már egyértelmű ennek a forrása, illetve önmagáról a gazdasági teljesítmény visszaeséséről is sokat elárul.

A második negyedéves zuhanást követően, amikor is negyedéves bázison 33 százalékkal esett vissza a mezőgazdaság teljesítménye, a harmadik negyedévben is zsugorodott a mezőgazdaság. Habár ez csupán újabb ötszázalékos visszaesést hozott, éves bázison tovább romlott az ágazat teljesítménye, és még inkább visszafogta az éves bázisú GDP-növekedést.

Szintén negatív meglepetés, hogy a szolgáltatószektor teljesítménye a Covid-sokk óta először csökkent negyedéves bázison. A 0,7 százalékos éves alapú visszaesés jól jelzi, hogy az infláció erősödése és a szolgáltatókat érő költségsokkok együttese már a harmadik negyedévben elkezdte visszavetni a keresletet. A neheze pedig még csak most jön. Az építőipar negyedéves bázisú stagnálása is némi meglepetést hozott, miközben az ipar hozta a várt jó teljesítményt.

A háztartások tényleges fogyasztása negyedéves bázison 0,1 százalékkal zsugorodott. A két Covid-lezárással terhelt mélypontot leszámítva legutóbb ilyenre – vagyis a fogyasztás visszaesésére – 2012–2013 egyes negyedéveiben került sor.

„Az igazi negatív reálbérsokk pedig még csak a negyedik negyedévben üthette meg a fogyasztást. A beruházási teljesítmény is gyengült, és bár negyedéves alapon még bővülés látható, azért a 0,6 százalékos növekmény azt jelzi, hogy itt is kezd elfogyni a lendület, köszönhetően a bizonytalan jövőnek, az emelkedő kamatkörnyezetnek és a támogatott hitellehetőségek szűkülésének” – mondta az elemző.

Az ipar jó teljesítménye komolyan segítette a nettó exportot. Ennek fényében a négyszázalékos éves alapú növekedésből 2,5 százalékpontot a nettó export magyaráz.

A szakértő szerint a részletes adatok tehát megerősítették azon képünket, hogy már elkezdődtek azok a belső folyamatok, amelyek a negyedik negyedévben egy technikai recesszióban öltenek testet. Ugyanakkor a jó első félév és a technikai recesszió fémjelezte második félév együttese is még egy közel ötszázalékos átlagos GDP-növekedést hoz 2022 egészében.

„Ami a jövő évet illeti, a kép már jóval borúsabb. Az idei rossz zárás negatív áthúzódó hatást jelent a jövő évre nézve, várhatóan még az első negyedévben is folytatódhat a GDP zsugorodása” – tette hozzá Virovácz Péter. Ezek alapján az elemző 2023 egészében stagnálásközeli (talán minimális, 0,1 százalékos növekedést elérő) gazdasági teljesítménnyel számol.

Nagy János, az Erste makrogazdasági szakértője elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az ipar viszonylag ellenállónak bizonyult, az autóipar is relatíve jól teljesített, így az ágazat pozitívan járult hozzá a növekedéshez.

Viszont a következő negyedévek a gazdasági aktivitás további lassulását hozhatják, a mélypontot jelenleg a jövő év elején láthatjuk. „A technikai recesszió jelenségének beállta önmagában még nem tragikus, ugyanakkor kirajzolódó szerkezetét illetően egyre szélesebb az érintett ágazatok köre. A megnövekedett energiaárak és a vágtázó infláció egyszerre szorítja vissza a fizetőképes keresletet, és árnyékolja be az ipari export kilátásait” – vélekedett.

A rendkívül kedvezőtlenné váló kamatkörnyezet és a kormányzati halasztások a beruházási aktivitás lassulását eredményezik. Rövid távon egyedüli pozitív tényezőként a feldolgozóiparban kiépülő exportkapacitások hozhatók fel: e tekintetben felfelé mutató kockázatot jelenthet, amennyiben a világgazdasági konjunktúra a vártnál gyorsabban tér magához.

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG