Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nemkívánatos személyek az MTVA-ban - nincs tiltólista, szerkesztői koncepcióváltás van


Az MTVA Kunigunda utcai épületegyüttese.
Az MTVA Kunigunda utcai épületegyüttese.

Azt, hogy az adófizetők 100 milliárdjából működtett MTVA-ban van tiltólista arról, kiket lehet behívni egy-egy műsorba, még senki sem tudta bizonyítani. Számtalan olyan esetről tudni azonban, amikor a vendég szereplését a felvétel előtt felsőbb utasításra lemondták.

Évente százmilliárdot fizetnek a magyarok az MTVA hazugságaiért

Múlt héten a Szabad Európa cikksorozatot közölt arról, hogyan zajlik a munka az MTVA külpolitikai rovatánál. Az általunk megszerzett hangfelvételekből kiderült az, mennyire kézivezérelt a köztévé külpolitikai szerkesztősége, és az is világossá vált, hogyan kellett a szerkesztőknek manipulálniuk a koronavírus-járványról szóló tudósításokat. A birtokunkba került hangfelvételen Bende Balázs akkori vezetőszerkesztő az EP-kampány idején elmondja a kollégáinak azt, hogy a köztévé nem az ellenzéket támogatja, és ha van olyan kolléga, akinek az nem tetszik, annak kalap-kabát.

5 dolog az MTVA-ügyről
please wait
BEÁGYAZÁS

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:12 0:00

Persona non grata

Arról, hogy az MTVA-ban az elmúlt tíz évben készültek tiltólisták, amelyre azok kerülnek, akiket nem szabad műsorba vendégként, szakértőként behívni, régóta beszélnek a szakmában. Viszont ennek vagy ezeknek a listáknak a létezését eddig még senkinek sem sikerült bebizonyítania. Ha vannak is ilyen listák, az sem biztos, hogy ezek feketelisták, az is lehet, hogy éppen azoknak a „megbízható” vendégeknek, szakértőknek, művészeknek a nevei vannak felírva rá, akiket inkább preferálnak az MTVA vezetői és emiatt a szerkesztőségek munkatársainak inkább ezeket az embereket kell behívniuk a tévé- vagy rádióműsorokba.

Ami viszont biztos: az elmúlt 10 évben rengeteg közéleti személyiségről derült ki, hogy nem kívánatos a köztévében.

Zelki János, Salamon András

Egy évvel ezelőtt a Kossuth Rádió munkatársa telefonon megkereste Zelki János forgatókönyvírót, akivel egy interjút szerettek volna készíteni az 1994-es Koldusgyerek című dokumentumfilmje kapcsán. Zelki János a film rendezőjét, Salamon Andrást javasolta maga helyett, a telefonban azonban a közrádió szerkesztője azt mondta neki:

"Az nem megy sajnos…. bizonyára érti, miért, szóval, őt nem hívhatom be”

Zelki János ezek után arról kérdezte a szerkesztőt, hogy őt magát szabad-e egyáltalán behívnia ebbe a műsorba, hiszen annak idején úgy rúgták ki a Magyar Rádióból, hogy a lába sem érte a földet. A szerkesztő ezek után elbizonytalanodva visszakérdezett: igen? Zelki Jánossal végül nem készült interjú.

És Salamon Andrással sem készítettek interjút, aki a film rendezője volt.

Kovács Patrícia

Kovács Patrícia színművész 2016-ban beszélt arról, hogy akkor már harmadjára vette "hülyére" a köztévé. A színésznő az MTVA utolsó megkeresésekor rá is kérdezett, nem szórakoznak-e vele megint, néhány hónappal korábban ugyanis egy másik műsorban ugyanezt játszották el. Felkérték egy interjúra, egyeztettek időpontot, szerződést írtak, majd az utolsó pillanatban lemondta az interjút a köztévé. A színésznő állítása szerint valaki leszólt fentről, hogy őt ne hívják be.

Kovács Patrícia színésznő a DTK – D. Tóth Kriszta Show TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában 2012-ben. Fotó: Zih Zsolt - MTVA
Kovács Patrícia színésznő a DTK – D. Tóth Kriszta Show TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában 2012-ben. Fotó: Zih Zsolt - MTVA

Az akkor még nyilvános - ma már elérhetetlen - Facebook-posztjában azt írta Kovács Patrícia:

"Csatornát, műsort ez esetben nem mondok, mert megkértek rá, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe őket. Együtt érzek azokkal a műsorkészítőkkel, akiknek ilyen környezetben kell dolgozniuk. Sajnálom azokat az embereket, akiknek ilyen telefonhívásokat kell intézniük."

– a színésznő hozzátette azt is:

"Ha a köztévé egy műsora kíváncsi a munkámra, megyek ezután is, ahogy mentem korábban is. De azt kifejezetten szeretném kérni, hogy a jövőben többször ne forgassanak meg. Ha rajta vagyok a nem létező tiltólistán, ne raboljuk egymást idejét ezekkel az idióta körökkel"

A színésznő volt férjét Gusztos Pétert tavaly a Kossuth Rádióba akarták egy interjúra behívni, de végül abból sem lett semmi. Gusztos korábban az SZDSZ politikusa volt. 2010-ben feleségével, Kovács Patríciával közösen megalapították a Suhanj! Alapítványt, amely egy integratív sportklub, ahol mozgásukban korlátozottak és épek együtt sportolnak. A közrádiós beszélgetés is állítólag az alapítvány tevékenységéről szólt volna.

Kulka János

A színész még 2016. februárjában adott interjút D. Tóth Krisztának. Az interjúban Kulka János nem kímélte az MTVA-t.

"Csodálatos látni, hogy a Magyar Televízió, most már MTVA egyáltalán nem változik. Ugyanaz a csökött kommunista, szívtelen, ostoba, lojalitást minden módon felülíró, nem nyitott, nem ambiciózus. Borzasztó”

– mondta a színész, aki hozzátette azt is, hogy ő egyébként tiltólistán van az MTVA-nál.

Az ominózus rész 14:20-tól látható az alábbi videóban.

Az MTVA az interjú után közleményben cáfolta, hogy létezne bármilyen tiltólista a közmédiában, és mint írták Kulka János folyamatosan szerepel a Szomszédok ismétlésében.

"A közmédiánál nem létezik semmilyen "tiltólista", így azon Kulka János (és más) sem szerepelhet. A művész folyamatosan látható az M3 retró csatornán a Szomszédok című sorozatban."

Akkor. Amikor

A közmédia évek óta tagad és évek óta különféle szerkesztői koncepcióváltásokkal próbálja magyarázni a megmagyarázhatatlant; vagyis, hogy miért nem szerepelhetnek a műsoraikban bizonyos személyek, akikről egyébként köztudott, hogy nem szimpatizálnak a kormánnyal.

Az mindenesetre beszédes, hogy az MTVA csak akkor magyarázza a bizonyítványát, akkor szólal meg, ha konkrét bizonyítékok nincsenek arra nézve, hogy valóban tiltólisták alapján dolgoznak, valóban a kormány érdekeit szolgálják és ezzel törvényt sértenek.

A Szabad Európa által nyilvánosságra hozott felvételekkel kapcsolatban egy hete hallgatnak. És, akkor sem reagáltak semmit, amikor márciusban a Politicohoz került az MTVA belső levelezése. A kiszivárogtatott e-mailekben a közmédia felső vezetése arra utasította a munkatársait, hogy a nagy nemzetközi jogvédő szervezetek (Human Rights Watch és az Amnesty International) jelentéseiről egyáltalán ne számoljanak be. A belső levelezésből kiderül, hogy a közmédiában dolgozó újságírók számára a vezetőség egy olyan listát állított össze, amelyen az ún. érzékeny témákat részletezték.

Érdekesnek találta cikkünket? Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát! Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG