Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

"Legyen sokkal hallhatóbb a magyar álláspont" - Németh Zsolt, a Parlament Külügyi Bizottságának elnöke


Németh Zsolt

A korábban kétszer is külügyi államtitkár Németh Zsolt nemrég egy cikkben vázolt föl javaslatot a COVID-járvány utáni külügyi stratégiára. Ebben például arról is írt, hogy nem jó, ha Magyarországról az a kép alakul ki, hogy le akarja bontani az uniót. Erről kérdeztük a fideszes politikust.

A külügyi bizottság ülése után beszélgetünk. Miért érezte fontosnak, hogy összehívja a bizottságot a belarusz helyzet kapcsán?

Egy ellenzéki képviselőtársunk kezdeményezte, és helyes, ha a bizottság elnöke helyet ad az ellenzéki kezdeményezésnek. Másrészt az elmúlt hetek eseményei időszerűvé tették, legyen egy olyan helyzetelemzés a belarusz helyzetről, ami tendenciákat képes felvázolni. Nagyobb időtáv áll a rendelkezésünkre, látjuk a főbb szereplőket, és már a nemzetközi közösség meghatározó tényezői is kinyilvánították a véleményüket.

Összehasonlítva más bizottságok munkájával, a külügyi bizottságban gyakoribb, hogy ellenzéki képviselő javaslatát napirendre veszik?

Ezt kérdezze meg az ellenzéki képviselőtársaimtól, jelen esetben Brenner Koloman részéről érkezett a kezdeményezés. De már Mesterházy Attila részéről is volt ilyen napirendi kezdeményezés. Azt hiszem, ez nem tekinthető egyedi esetnek.

Akkor beszéljünk Belaruszról. A sajtótájékoztatóján többször a kelet-európai átmeneteket említette. Érez analógiát a két állapot között?

Igen, feltétlenül. Közép- és Kelet-Európa 1989-90-től elindult egy átmeneti úton, amelynek részben a kétpólusú világrend felszámolódása, részben pedig a demokratizálódási folyamat, a nyugati struktúrába való visszailleszkedés lett meghatározó jellemvonása. A volt kommunista országok kapcsán fokozott érzékenység tapasztalható a magyar társadalomban is. Fontosnak tartom, hogy ez a szolidaritás, együttérzés jellemezze a megközelítésünket. Az, ami most Belaruszban zajlik, leírható a nemzeti, társadalmi öntudatosodás, emancipáció fogalmaival is. Ennek volt már számos jele az elmúlt évtizedekben Belaruszban, de ezek a kezdeményezések előbb-utóbb kifulladtak. Most érdekes paradox helyzet van, hiszen az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy Lukasenko egyre határozottabban reagált erre a társadalmi igényre, mindinkább megjelenítette a belarusz önállóság szempontjait. Különösen Moszkva, a nagy testvér, a nagy szomszéd irányába. Ez komoly kritikát, ellenállást váltott ki, növekvő feszültség volt tapasztalható Belarusz és Oroszország között. A helyzet paradox, mert a mostani tömegmozgalom kifejezettem Lukasenko-ellenesként jelenik meg, holott sok vonatkozásban azokat a követeléseket tűzik napirendre, amelyek az elmúlt években Lukasenkónak is jellemzői voltak.

Csak ők szabadságot is akarnak a nemzeti érzés mellé.

Pontosan. Itt egy demokratikus nemzeti mozgalomnak vagyunk a szemtanúi. Keveset tudhatunk erről, mert sok tekintetben spontán. A vezetőket folyamatosan szem elől tévesztjük, nem véletlenül. Az ellenzéki koordinációs tanáccsal szemben zajló agresszív hatalmi fellépés csak a legsúlyosabb szavakkal illethető, ahogy az elmúlt hetekben tapasztalható erőszak is.

Meddig kell, hogy partnernek tekintse Lukasenkót a nyugat? A rendszerváltásnál tudtuk, hogy ki a jófiú, és kit kell leváltani.

A helyzetek hordoznak hasonlóságokat és különbözőségeket is. Az elmúlt 30 évben sok mindent megtapasztalhattunk Oroszország perifériáján. Gondoljunk csak a Krímre, Dombasszra, az egész ukrán tapasztalatra. Nagyon helyeselhető az a megközelítés, amelyet mind az Európai Unió, mind a NATO, mind az Európa Tanács, mind az EBESZ vall, hogy egy minden politikai szereplőt magában foglaló párbeszédet, esetleg egy alkotmányozási folyamatot lehetne a nyugat közreműködésével elindítani, amely nem teszi megkerülhetővé a jelenlegi hatalmi vezetés részvételét. Ugyanakkor azt hiszem, hogy hosszabb távon megpecsételődött Lukasenko sorsa. De ez nem zárja ki azt, hogy most egy minden politikai szereplő részvételére kiterjedő párbeszéd jelentheti a kiutat.

Egyébként miért volt az ülés részben zárt? Hiszen Belaruszban nincs magyar kisebbség, nincsenek jelentős magyar-belarusz gazdasági kapcsolatok. Az információs hivatal főigazgatójának részvétele indokolta ezt?

Igen, Czukor József főigazgató úr kezdeményezte a zárt ülést. Mi ezt mindig tiszteletben tartjuk.

Arról volt-e szó, hogy a magyar diplomácia fellépése, első érdemi megszólalása nem volt-e egy kicsit késő?

Ez nem szerepelt a napirenden. Azok a kritikák, melyek amiatt érik a magyar miniszterelnököt, hogy júniusban miért ment el Belaruszba, és találkozott Lukasenkóval, olyan feltételezésekből indulnak ki, amelyek a jelenlegi történéseknek a múltba való indokolatlan visszavetítésére épülnek. Természetesen lehetett az elégedetlenséget látni, de az valószínűtlen volt, hogy ilyen mértékű választási csalással fog szembesülni a belarusz társadalom, a nemzetközi közvélemény. Az is láthatatlan volt előre, hogy az elnökválasztási kampányban milyen szerepet fog kapni a nők sértegetése, a női politikai szerepvállalás megkérdőjelezése, amely aztán egy tömeges nőmozgalomnak a kibontakozásához vezetett az elmúlt hetekben Belaruszban. Úgy vélem, hogy a magyar diplomáciának a Belarusszal való kapcsolatépítése az elmúlt években nem tehető kritika tárgyává. Fontosnak tartom, hogy ezeken a kiépített kapcsolatokon keresztül láthatóak legyünk továbbra is.

Térjünk át a Magyar Nemzetben augusztus elején megjelent írására, ami egy külügyi stratégiát vázol fel a kívánatos irányokkal a koronavírus utáni új világban. Valóban olyan fordulópont a Covid, amely változásokat kényszerít ki a magyar külpolitikából?

Igen. A Covid a nemzetközi kapcsolatokban egyelőre még beláthatatlan folyamatokat indít el, és ez lépéskényszert jelent. Sok tekintetben már meglévő tendenciák felerősödése tapasztalható. Ezekre minden ország diplomáciájának választ kell adnia minél hamarabb. Ma a világban nagyon sok stratégiai műhelynek ez a legfontosabb kérdése.

De azt is írja, hogy kilenc éve született külügyi stratégia. Úgy érezte, hogy most itt az idő, mert, hogy egy új világ jön?

A magyar külpolitika is lépéskényszerben van. Erre a változó helyzetre reagálnunk kell. Ezzel kapcsolatban próbáltam néhány gondolatot megfogalmazni.

Milyen szintű európai külpolitikát látna szükségesnek? Inkább szuverenista, vagy közös fellépést, közös külpolitikát látna jónak?

Fontos, hogy a meghatározó nemzetközi szereplők hogyan kezelték ezt a helyzetet, milyen módon nyilvánultak meg. Látni lehet, hogy nagyon fontos szerephez jutottak a nemzetállamok, a nemzeti megoldások. Mi itt Európában speciális helyzetben vagyunk, mert számolnunk kell azzal is, hogy az Európai Unió reakciója milyen kapcsolatban áll a nemzetállami reakciókkal. Ha Kínára, vagy az Egyesület Államokra, Indiára, más meghatározó szereplőkre gondolunk, akkor láthattuk, hogy nem az internacionalista megoldásoké volt a vezető szerep, hanem a nemzetállami megoldásoké. Jelentős mértékben ez az Európai Unióra és tagállamaira is jellemző volt.

Az EU-nak elég kevés egészségügyi kompetenciája van, azok nemzetállami hatáskörben maradtak.

Lehet beszélni természetesen a kompetenciákról, de úgy vélem, hogy az Európai Unió koordinációs képessége nem vizsgázott jelesre. A saját szerepfelfogása korrekciót igényel a nemzetállami megoldások segítése, kiszolgálása felé. Mi, magyarok egyfajta szolgáltató Európai Unióban gondolkodunk. Ez a válság is igazolta, hogy az Európai Uniónak nem az lenne a fő feladata, hogy “fújja a passzátszelet”, hanem hogy hogyan tudja hatékonyan kiszolgálni az egyes tagállami törekvéseket, szándékokat.

A külpolitikában is?

A külpolitikában hatványozottan így van. Kibontakozóban van egy vita az Európai Unióban, hogy szükséges-e a többségi szavazást bevezetni a külpolitikai döntéshozatalba. Például a németek nagyon határozottan lándzsát törnek e mellett. Azt hiszem, ez nem fog menni, hiszen számunkra a külpolitika nagyon fontos területe nem csak a nemzeti szuverenitásról vallott nézeteinknek, hanem a nemzeti identitásunk gyakorlatba ültetésének is. Nem vagyunk egyedül ebben. A visegrádi országok körében evidencia, hogy nem lehet szó arról, hogy a kül, - és biztonságpolitika területén a minősített, vagy akár a többségi szavazás átvegye a szerepet. Úgy gondoljuk, hogy a NATO, amely kifejezetten jól vizsgázott az elmúlt évek kihívásai között, képes volt arra, hogy hatékonyan segítse a tagállamok biztonságát. Képes arra, hogy egy olyan egyeztetési rendszert tartson életben, ami fenntartja a hatékonyságát. A NATO nagyon jó példa arra, hogy ez lehetséges. Természetesen ebben az esetben viszont nem lehet az egyes tagállamokkal szemben olyan eszközöket alkalmazni, mint például a jogállamisági mechanizmus, ami megpróbálja politikai nyomás alá vonni az egyes tagállamokat. Megpróbál olyan hatalmi logikát beilleszteni az Európai Unió működésébe, amely az önkéntesség elvének figyelmen kívül hagyása és a retorzió alapján működik. A NATO az önkéntesség alapján szerveződik, és nagyon fontosnak tartom, hogy az Európai Unió is őrizze meg, szerezze vissza vonzerejét, ne mozduljon el azoktól a kiinduló elvektől, amelyek a nemzetállami hatáskörök tiszteletben tartásáról szólnak.

Akkor lázálomnak tartja a föderatív Európát?

Igen. Európa nem az Egyesült Államok, és nem lesz Európai Egyesület Államok. Nem örülnék annak, ha az Európai Unió meghatározó államai errefelé orientálódnának.

Azt írja a cikkében, hogy a nemzetközi színtéren a hatalmi játszmákat három dolog dönti el, abból az első a gazdasági erő. Magyarország az Eurostat számai szerint fokozatosan lemarad a szomszédaitól a gazdaság terén: ez így van az egy főre jutó GDP vagy a termelékenység tekintetében is. Ön szerint hogyan tudná a magyar külpolitika kompenzálni ezt a régiós gazdasági lemaradásunkat?

Oly módon, ha a magyar gazdaság ezeket a hátrányokat képes lesz ledolgozni. Nyilvánvalóan fontos feladatunk, hogy vizsgáljuk meg, hogy a Covid utáni helyzetben hogyan tud versenyképessé válni a magyar gazdaság. A külpolitikai súly valóban a gazdasági, katonai súly, ahová az elmúlt időszakban felzárkózott az egészségbiztonság. Magyarország ezen a területen nagyon fontos leckéken van túl. Fontos, hogy ne feledjük el, amiket az elmúlt hónapok alatt megtanultunk, hogy milyen előnyt jelent egy ország számára, ha az egészségbiztonságát meg tudja őrizni. Hasonlóan fontos a magyar gazdaságdiplomácia számára a különféle technológiai újítások alkalmazása. Például, hogy képesek leszünk-e az Európai Unióban a technológiai modernizációnak, a digitalizációnak, a digitális közös piac kialakításának fontos képviselőivé válni. Ez meglehetősen lassan halad. Ez egy olyan terület, ahol Magyarország kifejezetten érdekelt és elkötelezett a közösségi hatáskörök mélyítése tekintetében. Nem egyedüliként egyébként, mert Magyarország a védelmi Unió vonatkozásában is elkötelezett a közösségi hatáskörök elmélyítésében. De nem dogmatikusan. Nem az a jó, ami több közösségi hatáskör, és a rossz, ami nemzeti hatáskör, hanem a magyar és a nemzetállami érdekeknek a figyelembevételével kell ezeket a területeket kijelölni. A magyar gazdaságban benne van a technológiai, XXI. századi modernizáció lehetősége, ebben látom az előrelépést.

Járható út az, hogy bizonyos területeket kiválasztunk, amelyeken nagyobb egységesülést szeretünk, bizonyos területeket nem? Hiszen minden ország mást fog kiszedni: van, aki a szociálpolitikát egyesítené, van, aki a külügyet.

Még az sem baj. Már most is tapasztalható a több sebességes Európa irányába történő elmozdulás. A schengeni egyezményben nem minden tagállam vesz részt, ettől még a schengeni egyezmény sikeres kezdeményezés. Az eurót is ide sorolhatnám, bár itt van egy általános kötelezettség, hogy hosszabb távon az euró bevezetésére kötelezettséget vállaltak az új csatlakozó országok, beleértve Magyarországot is. Ennek a többsebességességnek a gyakorlati megvalósítása egyáltalán nem lehetetlen. Ami fontos, hogy ne egy kétsebességes Európa alakuljon ki. Ne a centrum-periféria logika alapján alakuljanak ki az együttműködési körök. Nem azért lettünk az Európai Unió tagjai, hogy a másodrangú tagsággal kelljen beérnünk.

Azt írja a cikkében, hogy Kína nekünk segít, de geopolitikai és technológiai törekvéseit a biztonságunkat garantáló Egyesült Államok a legfontosabb biztonsági kihívások között tartja számon. Nekünk nem kell tartanunk ettől? Látjuk, mi történik Afrikában a kínai kölcsönökkel, hitelekkel. Minket nem fenyeget ez a veszély?

Ennek a veszélyérzékelésnek a különféle nemzetközi szereplők különböző mértékben vannak kitéve. De mindenkinek ezt a veszélyt kell érzékelnie, hiszen Kína megkerülhetetlen. Mi úgy ítéljük meg, hogy rendelkezünk azokkal a nemzetállami eszközökkel, állami eszközökkel, melyekkel ezek a veszélyek kiiktathatóak. Legyen szó a magyarországi kritikus infrastruktúrában, iparban történő szerepvállalás kezeléséről...

Szóval a Budapest-Belgrád vasútban is annak veszélyek, de ezeket ki tudjuk védeni.

Nem ezt mondtam. A Belgrád-Budapest vasútvonal a jelenlegi paraméterei mellett, amennyiben megvalósul, centrális szerepet biztosíthat Magyarországnak a kínai-európai kereskedelemben. Miért nem kellene ezt Magyarországnak kihasználnia?

Több afrikai ország is úgy érezte, hogy ki kell használnia ezeket az esélyeket, és most próbálnak megszabadulni a hiteleiktől.

Az ő függőségük olyan mértékben egyoldalú Kínától, hogy nekik van okuk az aggodalomra.

„Mindenből a legjavát”, tűzi ki pragmatikus célként a magyar külpolitika elé. Mi az a pont, ahol mégis ki kell mondani, hogy ez már nem fér bele? A belarusz választások elcsalása ilyen?

Igen, de ez nem jelenti azt, ahogy mondtam, hogy ne tartanánk fontosnak azt, hogy egy inkluzív politikai párbeszéd érdekében is fellépjünk. Ez lehetséges. A főbb nemzetközi szereplőkkel való együttműködésben törekedni kell arra, hogy ami abban a viszonylatban realizálható haszon, mindenféle értelemben, beleértve a kultúrát is, azt Magyarország hasznosítsa. Ugyanakkor fontos, hogy vannak olyan szövetségi kapcsolataink, mint az Európai Unió, a NATO, ami értékalapú együttműködési fundamentumokra épül. Így egyáltalán nem tartom ellentmondásnak, hogy a nyugati kapcsolatrendszerünkben magasabbra tegyük a lécet, hogy a nyugati országokkal, akár az Egyesült Államokkal, akár Németországgal való kapcsolatainkban olyan elveket határozzunk meg, amelyek centrális fogalma a fenntarthatóság. Ha nekünk ezek a viszonylataink hosszú távon fontosak, akkor ezeknek fenntarthatóaknak kell lenniük. Hogyan tartható fenn az európai társadalom? Hogyan tarható fenn az atlanti szövetség? Máris elérkeztünk a migrációról vallott nézeteinkhez, vagy a családról, a demográfiáról, adott esetben az életről vallott nézeteinkhez. Vagy éppenséggel ahhoz a gazdasági versenyképességhez, amit már érintettünk. Ezekben a viszonylatokban az együttműködésnek ezek nagyon fontos összetevői. Akár migrációról, akár társadalompolitikáról, akár gazdasági együttműködésről van szó. Természetesen nem függetlenül az Európai Uniótól.

Cikkében pozitívan ír mind Oroszország, mind Kína hozzánk való viszonyáról, de azt is leszögezi, hogy nekünk sokkal meghatározóbb az, ami Németországban történik. Megszavazzuk az EU szankciókat Oroszország ellen, de nem veszünk ellen a Huawei elleni bojkottban: mennyire érzi szélesnek azt a mezsgyét, ami a just business és a közös értékalapú fellépés között van?

Sokkal szélesebb annál, mint amit jelenleg kihasználunk. Ha csak azt nézzük, hogy milyen volumene van arányait tekintve Németország, vagy Franciaország, vagy Olaszország Kínával folytatott kereskedelmi kapcsolatainak, milyen aránya van az össz-gazdasági kapcsolatrendszerükön belül Kínának, akkor Magyarországnak egyelőre elenyésző a kapcsolata akár Oroszországgal, akár Kínával. A magyar gazdaság kereskedelmi forgalma 80%-ot meghaladóan az Európai Unióval zajlik. A diverzifikáció nagyon fontos a magyar gazdaság jövője szempontjából. Ezért ezt a mezsgyét én sokkal szélesebbnek látom, mint amit mi bemozgunk. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a nemzetközi közösségen belül mégis nagyon gyakran minket ér az a vád, hogy Putyinnak vagy éppen a kínai vezetőnek a lekötelezettjei vagyunk.

Vagyis ez igazságtalan vád, mert ők sokkal többet üzletelnek velük. Megint idézem egy fontos állítását: „nem jó, ha az a téves kép alakul ki, hogy magyar külpolitika le akarja bontani az Európai Uniót, vagy át akarja szervezni a tagországok laza szövetségévé.” Nekünk mit kéne tennünk azért, hogy ne ez a kép alakuljon ki rólunk?

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az európai uniós vitákban sokkal hallhatóbb legyen a magyar álláspont. Nem a rólunk szóló vitákra gondolok, hanem az Európai Unió egészéről, a jövőjéről szóló vitákra. Ebben a következő évek adnak lehetőséget, hiszen részben a Covid, részben az integráció jelenlegi helyzete miatt olyan időszak következik, amikor az Európa jövője című téma újra napirendre kerül. Ebben a szerepvállalásunk akkor lehet sikeres, ha tudunk szövetségeket építeni. Meghatározó tengely a közép-európai együttműködésben a magyar-lengyel és a visegrádi országok. Tágabb értelemben is, hiszen a szlovéneket, horvátokat sok kérdésben már most magunk mellett tudjuk. De nekem fájó pontként hiányzik ebből a közép-európai kórusból különösen Romániának a részvétele. Közép-Európa tud egyfajta mediáló, közvetítő funkciót is betölteni. Alapvetően azt a külpolitikai gondolkodást tartom támogatandónak, amely nagyon nagy hangsúlyt helyez a közép-európai övezet megerősítésére, kiépítésére. Ebben fontos szerepe van a szomszédainknak. Velük az elmúlt években fokozatosan sikerült egy lényegesen kiegyensúlyozottabb kapcsolatrendszert kiépítenünk. Egy közép-európai szomszédaink iránt elkötelezett és a határon túli magyaroknak az egyéni- és a közösségi joga iránt elkötelezett politika, jó arányérzékkel, összehangolható, megvalósítható. Ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy ez az európai, a nyugati kapcsolatainknak a konszolidálását is szolgálhatja.

Számos kérdésben viszont nem a regionális felállás a feltétlenül célravezető. Gondolok itt a közös mezőgazdasági politikára. Az egyik legmeghatározóbb vita lesz az Európa versenyképessége kontra a kohéziós- és a mezőgazdasági politika fenntartása kérdés. Mi itt nem állhatunk egyik oldalra sem. Ebben nekünk egy jó kompromisszumot kell szolgálnunk. Vagy említhetném a brexit kérdését. Ebben Magyarország fontos szerepet játszott, ezt a britek elismerik. A távozó nagykövet úr is a napokban nyilvánosságra hozta azt az álláspontját, hogy Magyarországra mindig lehetett számítani a brexit viták során, de nem vagyunk a végén ennek a vitának. A brit szerepvállalás Európában, az európai védelemben, az európai gazdaságban az elkövetkezendő években is nagyon fontos kérdés lesz, ahol hallhatónak kell lenni álláspontunknak.

A térségi, a V4-es együttműködés felülírhatja-e a kisebbségi magyarok emancipációjának, jogkiterjesztésének támogatását az adott országokban?

Az elmúlt években a magyarországi külpolitikai vitáknak ez volt az egyik legmeghatározóbb kérdése, hogy melyik fontosabb: a szomszédsági viszonylat vagy az adott külhoni magyar közösség érdeke. Voltak hívei ennek is, annak is. Én mindig azon az állásponton voltam, hogy nem lehet az egyiket a másik elé, alá, fölé helyezni. Úgy vélem, hogy amikor az elmúlt években sikerült egy-két látványos eredményt elérni a szomszédos országokkal való együttműködés terén, legyen az például Szerbia, de kis mértékben Szlovákia is, elfogadták azt a megközelítést a külhoni magyarok, hogy nekik is elemi érdekük az, hogy sikeres legyen a kétoldalú kapcsolatrendszer, és ennek igénybevételével sikerüljön a saját egyéni- és közösségi helyzetüket javítani. A két kérdés mellérendelt, egyformán fontos mindkettő. A Covid utáni magyar külpolitikának úgy vélem, hogy nagyon fontos kérdése az, hogy általánossá váljon mind a hazai, mint a határon túli külpolitikai közgondolkodásban az a nézet, hogy a szomszédságpolitikának és a nemzetpolitikának kéz a kézben kell haladnia.

Hadd próbáljam meg lefordítani azt, amit előbb említett a határon túli magyar politikumról. Tulajdonképpen azt mondta, hogy a magyar külügy belátásra, türelemre kérte a határon túli kisebbségi eliteket, hogy most bizonyos kérdéseket ne tartsanak olyan markánsan napirendben? Gondolok itt például az autonómiára, a Benes-dekrétumokra, amelyek megnehezítenék a jószomszédi, a V4-es együttműködést?

Nem. A külhoni magyar közösségek nagyon sokat áldoztak a XX. század folyamán a saját érdekeikből, nyilvánvalóan nem jószántukból. Ezért semmilyen olyan politikát, amely a külhoni magyarok igényeinek az átrangsorolását indokolná, nem tartanék helyesnek. A magyar alkotmány egyértelmű útmutatást jelent: a D/cikkely szerint támogatnunk kell a legitim külhoni magyar közösségek célkitűzéseit. A szomszédokkal való együttműködés és ezeknek az érdekeknek az összehangolása persze a gyakorlatban nem egyszerű feladat.

A kulturális nemzet helyett/mellett a kettős állampolgársággal most már egy erős közjogi kapcsolat is van Magyarország és a kisebbségi magyar közösségek között. Azt is látni, hogy a külhoni magyar társadalmak kisebbségi elitjeinek már nem feltétlenül az a legfontosabb feladatuk, hogy a saját többségi nemzetükkel szemben javítsák a képviseltjeik pozícióit, hanem az, hogy mennyi pénzt tudnak becsatornázni a közösségük javára Magyarországról. Egyébként ki is cserélődött ez a kisebbségi elit a 90-es évekhez képest: a humán elit helyett már vállalkozókat látunk. Jó példa erre az SZFE kuratóriumában a Slovnaft milliárdos vezetőjének, Világi Oszkárnak a megjelenése. Nem érzi-e veszélyét annak, hogy a kisebbségi magyar elitek eljelentéktelenednek a nagyon erős Budapest felé fordulással, sőt, a sokszor onnan történő irányítottsággal, és gyengül az országukon belüli érdekérvényesítésű képességük? Miközben nekik ott kell a saját nemzetállami többségük nemzetállami törekvéseivel szemben fellépni.

Ez nagyon reális probléma. A határon túli közösségeink jövője szorosan összekapcsolódik az anyagi szempontok előtérbe kerülésével. A magyar támogatáspolitikában 10-15-szörös növekedésre került sor az elmúlt 10 évben, és ebben nagyon nagy szerepet kapnak a gazdaságfejlesztési támogatások. Ez egyfelől örvendetes, mert egy reális és meglévő igénynek felelt meg ezzel a magyar nemzetpolitika. Ugyanakkor fennáll az a veszély, hogy a szomszédos országokban meglévő támogatási lehetőségeket hátrébb rangsorolják. Én ezt helytelennek tartanám. Fontos, hogy a magyarországi anyagi és politikai támogatásokkal a szomszédos országok magyar közösségei elő tudják segíteni országukban a befolyásuk növelését, és az ottani anyagi lehetőségek minél hatékonyabb kiaknázását. Nem zárványokat kell a magyar nemzetpolitikának létrehoznia a határon túli közösségen belül, hanem a magyarországi támogatásnak azt a célt kell szolgálnia, hogy minél sikeresebben tudjanak eredményeket elérni, felmutatni azokban az országokban, ahol élnek. Ehhez nélkülözhetetlen a szomszédos országokban lévő nemzeti- és európai uniós források minél hatékonyabb igénybevétele is. Az a megnövekedett támogatás, amit Magyarország tud nyújtani a határon túli közösségeknek, még mindig nagyságrenddel alacsonyabb annál, amit a szomszédos országok társadalmaiban, gazdaságaiban való hatékony szerepvállalás által el lehet érni, és ami nélkülözhetetlen a megmaradásukhoz és gyarapodásukhoz.

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Közel 30 éves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth Rádió főszerkesztője, és 3 évet dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. 10 évig tanított az ELTE médiatanszékén.

XS
SM
MD
LG