Korszerű harckocsikat, vadászrepülőgépeket és fegyverrendszereket vonultattak fel kedden Varsóban a rendezvényen.
Andrzej Duda lengyel elnök, a fegyveres erők főparancsnoka a keleti határok védelmének fontosságát hangsúlyozta nyitóbeszédében, illetve aláhúzta, hogy országa jelentős támogatást nyújt a szomszédos Ukrajnának a közel másfél évvel ezelőtt megindított orosz agresszióval szemben.
„Keleti határunk, az Európai Unió és a NATO határának védelme lényeges eleme Lengyelország nemzeti érdekeinek” – szögezte le.
Ehhez kapcsolódóan: A lengyelek tovább emelik a tétet: tízezer katonát küldenek a belarusz határra
A tomboló hőség dacára rengeteg néző gyűlt össze a fővárosban, sokan fehér-vörös zászlókat lengettek.
A hadsereg egyebek mellett amerikai Abrams harckocsikat, HIMARS rakéta-sorozatvetőket és Patriot légvédelmi rendszereket vonultatott fel. A parádén amerikai F–16-os és dél-korai FA–50-es vadászgépek is részt vettek, az amerikai légierő pedig a legmodernebb F–35-ösökkel repült át a helyszín felett.
Számos hazai fejlesztésű eszközt is bemutattak, közöttük Krab lánctalpas önjáró lövegeket és Rosomak páncélozott harcjárműveket.
Mintegy kétezer katona, kétszáz jármű és csaknem száz repülőgép vett részt a parádén.
A lengyel haderő létszáma mára meghaladja a 175 ezret a nyolc évvel ezelőtti százezerhez képest.
Az ukrajnai orosz háború kezdete óta a varsói kormány több mint 16 milliárd dollárt költött különböző fegyverek beszerzésére, jórészt az Egyesült Államokból és Dél-Koreából.
Ehhez kapcsolódóan: Erősíti védelmét a NATO a Wagner fokozódó belarusz jelenléte miatt
Duda kiemelte, hogy idén rekordot fog dönteni az ország védelmi költségvetése 137 milliárd złotyval – ez a bruttó hazai termék (GDP) mintegy négy százaléka, ami a legmagasabb arány a NATO-n belül.
„A nagyszabású korszerűsítés célja, hogy úgy felszereljük a lengyel haderőt, és olyan védelmi rendszert hozzunk létre, hogy soha ne merjen senki megtámadni minket, és a lengyel katonáknak soha ne kelljen harcolniuk” – fogalmazott.
A nagy hitelfelvételekkel megvalósuló fejlesztéseket érő kritikákra reagálva az államfő aláhúzta: „Nem maradhatunk tétlenek, ezért erősítjük meg a hadseregünket itt és most.”
Egyesek azt hangoztatták, hogy az előző napi erődemonstráció a kormánypártok támogatottságának erősítését is szolgálhatja az október 15-i választás előtt.