Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nem veri nagy dobra Debrecen vezetése a közmeghallgatás időpontját


Engedélyeztetési közmeghallgatás Debrecenben 2023 januárjában
Engedélyeztetési közmeghallgatás Debrecenben 2023 januárjában

A debreceniek egy része szerint a város vezetése fél a debreceni polgároktól, ezért ismét megpróbálta elhallgatni a helyi közgyűlés közmeghallgatásának időpontját. Az április 27-i eseményről – az eddigi gyakorlatot folytatva – csak a közgyűlési meghívóban, a város honlapjának egyik aloldalán és a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján írnak előzetesen. A városban januárban két, a tervezett akkumulátorgyár miatti közmeghallgatáson is komoly lakossági felháborodással szembesülhetett a városvezetés.

Januárban országos visszhangja volt két – meglehetősen hangos – debreceni rendezvénynek, amelyeket az ott tervezett akkumulátorgyár miatt tartottak. Ezek a törvényi rendelkezés által kötelezően előírt, a város és a megyei kormányhivatal úgynevezett engedélyeztetési közmeghallgatásaként indultak. Az események végül az ott megjelentek nyomására részben átalakultak lakossági fórummá.

Megint rejtegetik az éves közmeghallgatást

A törvény szerint minden évben ki kellene írni egy általános közmeghallgatást, ahol bármilyen közügyben bárki felszólalhat. Debrecen vezetői ezt szabotálják, halogatják, hozzácsapják a közgyűléshez, valamelyik napirendi pont mellé sorolják, mintha csak arról lehetne kérdezni. Az akkugyárral kapcsolatos úgynevezett közmeghallgatásokat pedig kifejezetten az építéshez kötött környezetvédelmi-katasztrófavédelmi előírások szerint rendezték.

Április 27-én, csütörtökön 9 órától tartják Debrecen önkormányzatának idei közmeghallgatását. A lakossági vélemények meghallgatására szervezett eseményre tehát munkaidőben kerül sor. Az önkormányzat honlapjának egyik aloldalán található hirdetmény szerint a meghallgatás témája a közgyűlés első napirendi pontja. Ez pedig a város új településképi arculati kézikönyvével és a településkép védelméről szóló új önkormányzati rendelet meghozatalával kapcsolatos döntések, továbbá az Év Cívis Háza elismerés alapításával kapcsolatos szándéknyilatkozat.

Debrecen város hivatalos Facebook-oldalának képe
Debrecen város hivatalos Facebook-oldalának képe

A közmeghallgatás időpontjáról hetekkel ezelőtt levélben érdeklődtünk Szekeres Antaltól, Debrecen főjegyzőjétől. Ő április 21-én küldött választ, és ezzel nagyjából egy időben, vagyis az esemény előtt egy héttel tettek közzé a rendezvényről egy hirdetményt az önkormányzat honlapján. Szekeres válaszleveléből az is kiderült, hogy a városháza kizárólag a közgyűlési meghívóban, valamint a városi honlapra feltöltött és a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján kifüggesztett hirdetményben adott hírt a lakosság számára az eseményről.

Egyelőre nem tették közzé a hirdetményt még Debrecen hivatalos Facebook-oldalán sem, amelynek borítóképén jelenleg az „Együtt vagyunk Debrecen” felirat olvasható. Ez a mondat a helyi Fidesz és az önkormányzat szlogenje. Nem kommunikált az eseményről semmit Papp László (Fidesz) polgármester sem a saját Facebook-oldalán. Az önkormányzati médiacég által üzemeltetett dehir.hu oldal sem említette a közmeghallgatás tényét, annak ellenére hogy a kapcsolódó napirendi pontról egy önálló cikkben számolt be.

Tavaly egyetlen lakos sem szólalt fel

A debreceni önkormányzat sajátos gyakorlata, miszerint igyekeznek agyonhallgatni az évente egy alkalommal kötelezően megtartandó közmeghallgatásokat, nem új keletű. Ahogy arról a Debreciner is beszámolt, 2022-ben egyetlen lakos sem szólalt fel az eseményen, mivel semmilyen hirdetés nem előzte meg. Akkor a Debreceni Rendőrkapitányság 2021-es beszámolója kapcsán lehetett volna kérdéseket feltenni. Az időpontot és a helyszínt az ideihez hasonló módon, az önkormányzat honlapján és a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján adták a debreceniek tudtára. A közmeghallgatás megrendezésének módjával kapcsolatban egyetlen képviselői felszólalás sem történt, az ellenzéki politikusok részéről sem.

Debreceni közgyűlés, 2022. április 21.
Debreceni közgyűlés, 2022. április 21.

Civil javaslat és közmeghallgatás munkaidőben

Debreceni civilek már 2019-ben javaslatcsomagot dolgoztak ki, hogy megváltoztassák az önkormányzat vezetésének a közmeghallgatásokkal kapcsolatos kommunikációs gyakorlatát, de a polgármester elutasította a kezdeményezést.

A Parola folyóirat 2019-es beszámolója szerint az év április 18-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor – tehát a mostanihoz hasonlóan munkaidőben – volt a debreceni közmeghallgatás. Az eseményen megjelentek a Natív nevű, azóta megszűnt civil csoport tagjai, akik már egy hónappal korábban, márciusban eljuttatták a képviselőkhöz a közmeghallgatás intézményével kapcsolatos kérdéseiket. A beszámoló szerint a közgyűlési tagokat meglepte a jelenlétük, mivel ahhoz voltak hozzászokva, hogy nincsenek felszólalók. Összesen négyen kértek szót, többen, mint a megelőző – és az azóta eltelt – években összesen.

A Natív egy javaslatcsomagot tett le a közgyűlés számára. Többek között azt szorgalmazták, hogy évente két alkalommal, a tárgy megjelölése nélkül tartsanak közmeghallgatást, legalább 15 nappal előre, a törvény által kötelezően előírt felületeken túl a város Facebook-oldalán, valamint a helyi elektronikus és írott sajtóban is hirdetve. Azt is szorgalmazták, hogy a közmeghallgatásokat élőben közvetítsék az önkormányzati Facebook-oldalon és az önkormányzati televízióban.

Ne féljenek a polgároktól!

A csoport tagjait később fogadta Papp László polgármester, aki a Natív közlése szerint a közelgő önkormányzati választásokra hivatkozva nem támogatta a javaslatcsomagot. A csoport egyébként közösségi oldalán azt írta a 2019-es közmeghallgatással kapcsolatban, hogy Gondola Zsolt Zoárd képviselő (Civil Fórum) már a harmadik felszólalónál felháborodva érdeklődött, hányan akarnak még kérdezni a fiatal civilek, a negyediknél pedig már minden képviselő zúgolódott. Az egyik civil, Tikász Gáspár Bendegúz felszólalásában azt kérte a város vezetőitől, hogy ne féljenek a polgároktól.

Kiüresíthetik a közmeghallgatás intézményét

Ahogy a 2023-as közmeghallgatás meghirdetésének módjából is kiderül, a Natív javaslatcsomagját azóta sem fogadta el a közgyűlés. A városvezetés még csak elő sem terjesztette a kezdeményezést. Az önkormányzati törvény a közmeghallgatással kapcsolatban annyit ír elő, hogy évente legalább egyszer kell megtartani, azon a helyi lakosság és helyi szervezetek képviselői tehetnek fel kérdéseket és javaslatokat a helyi közügyekkel kapcsolatban, az elhangzottakra pedig a közmeghallgatáson vagy legkésőbb tizenöt napon belül kell választ adni. A részletszabályokat az adott települések szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) tartalmazza.

Debrecen szmsz-ében az intézmény kapcsán többek között azt írják: az időpontját legalább három nappal korábban, a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján és az önkormányzati honlapon kell megjelentetni. Arra vonatkozó szabályozás nem szerepel benne, hogy csak egy-egy konkrét téma kapcsán lehetne hozzászólni.

Jakkel Barbara, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza még a 2022-es, hozzászóló nélküli közmeghallgatás kapcsán azt nyilatkozta a Debrecinernek, hogy láthatólag olyan módon hirdették meg az eseményt, hogy arról érdemben senki nem tudott értesülni. Így formálisan hiába feleltek meg az előírt kötelezettségeknek, a meghirdetés módja nem adott lehetőséget arra, hogy egy átlagos, a közmeghallgatáson részt venni kívánó debreceni állampolgár kellő időben értesüljön az időpontról. „Ez így lényegében a közmeghallgatás intézményének kiüresedését eredményezheti” – fogalmazott.

Komoly lakossági felháborodás

Az önkormányzat 2023. január 9-én is tartott egy szintén törvény által kötelezően előírt közmeghallgatást a város déli gazdasági övezetébe tervezett kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban. Akkor több mint ötszázan jelentek meg a Kölcsey Központba szervezett eseményen. A városvezetés komoly lakossági felháborodással szembesült.

Közmeghallgatás Debrecenben a tervezett akkumulátorgyárról 2023. január 9-én
Közmeghallgatás Debrecenben a tervezett akkumulátorgyárról 2023. január 9-én

A megjelentek bekiabálásokkal szakították meg a beruházó CATL képviselője, Szilágyi Balázs előadását, még Papp László polgármester sem tudta lecsitítani a dühös lakosokat. Ezt a közmeghallgatást is munkanapon, de a szokásostól eltérően délután 16 órától rendezték, az eseményt pedig csak 22 óra után tudták lezárni.


A helyiek egy része szerint hasonló reakcióktól is tartva igyekszik a város vezetése a lakosság figyelmét nem felhívni a most csütörtöki közmeghallgatásra.

Polgár Tóth Tamás írása.
  • 16x9 Image

    debreciner.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    debreciner.hu Debrecen és környékének híreit, eseményeit követi.

XS
SM
MD
LG